Káosz

Időről-időre posztolok Netflixen nézett sorozatokról, és különösen érzékenyek vagyunk a zsidó témájú vagy izraeli gyártású sorozatokra legközépsőbb lányunk érintettsége okán. Így néztük meg a Mi fiaink című minisorozatot, vagy a szatmári zsidó közösség halálos öleléséből menekülő fiatalasszony történetét, az Unorthodox-ot. Most egy kollégám ajánlott egy sorozatot. Azt mondta: Jóska, a lányotok Izraelben él, akkor meg kell hogy nézzétek a Faudát.

A fauda héberül annyit tesz: káosz. A terrorelhárító kommandósok abban az értelemben használják, amikor egy akcióban a terroristák, kommandósok és civilek elegyében már nehezen hámozható ki, hogy ki ki ellen harcol. A 3x12 részes napjainkban játszódó sorozat ugyanis pont a fegyveres terroristák ellen harcoló kommandósok életébe enged betekintést igen brutális módon, szigorúan 18-as karikával. Még Petrát is eltanácsoltuk a nézésétől, így asztán vagy három hónapig tartott, amíg átrágtuk magunkat az egyébként nagyon lebilincselő epizódokon.

Innen távolról nagyon egyneműnek tűnik az izraeli arabság, pedig elképesztő különbségek vannak. Leegyszerűsítve próbálom leírni, a helyzet ennél jóval bonyolultabb.  Izraelt 1949-ben felosztották zsidó és palesztin területekre, így a Golan-fennsík, Ciszjordánia (beleértve Kelet-Jeruzsálemet) és Gaza palesztin területek lettek, de nem lehettek függetlenek, mert a szomszédos arab országok, Szíria, Jordáni és Egyiptom annektálták ezeket a részeket.

1967-ben, az ún. hatnapos háborúban az arab országok (főleg orosz fegyverekkel) összevont támadást indítottak Izrael ellen, de a végeredmény az lett, hogy az izraeli hadsereg bevonult ezekre a területekre, sőt, a Sinai-félszigetre is. Utóbbit a Camp David-i tárgyalások nyomán végül is feladták.

Igy aztán, amikor 1990-ben először jártunk Izraelben, az izraeli arabság már akkor is nagyon sokféle volt:

• Az eredetileg is Izraelhez tartozó "domesztikált" arabok, akik közül a beduinok és a drúzok még katonai szolgálatot is teljesítenek, de a Jaffában vagy Názáret környékén élő arabok is beilleszkedtek a társadalomba;
• A kelet-jeruzsálemi arab közösség zártabb és Jeruzsálemet a palesztinok kizárólagos fővárosának tekinti, ugyanakkor Jeruzsálem már '90-ben is és most is egységes város, már csak a Google-térképen van feltűntetve az 1949-es határvonal. Időről időre nemzetközi felháborodást kelt Kelet-Jeruzsálemben egy-egy nagyobb lakótelep építése, így pl. a Har Homa lakótelep, ahol 2014-ben Kati egy rokonának családját is meglátogattuk.

A Har Homa lakótelep (Google StreetView)

• A hadsereg által megszállva tartott területek. Itt már feszült volt a helyzet '90-ben, nem nagyon tanácsolták, hogy Hebronba, Jerikóba vagy Betlehembe ellátogassunk.

Az 1993-as Osloi Egyezmény után lassan és vonakodva megtörténtek a csapatkivonások Ciszjordániából és Gaza-ból és megalakultak a palesztin önkormányzatok. És azóta alakult ki az a rendkívül tarka kép ami a sorozatból is felsejlett: Ciszjordánia városaiban a helyi hatóság szerepét a mérsékelt Fatah látja el, akik többé-kevésbé együttműködnek az izraeli elhárítással és saját belső elhárítást is működtetnek. Jelen van a náluk sokkal radikálisabb, Izraelt el nem ismerő Hamasz, az ő katonai szervezeteik már részt vesznek különféle terrorakciók megszervezésében. A Fatah és a Hamasz között feszült a viszony, ezért évek óta különféle ürügyekkel elodázzák a palesztin önkormányzati választásokat, nehogy itt is a Hamasz kerekedjen felül, mint Gaza-ban.

Ugyanakkor jelen vannak Ciszjordániában a sokkal radikálisabb, szélsőséges vallási vezetők által fanatizált iszlamista katonai szervezetek sejtjei. A sorozatban szereplő kommandósok elsődleges feladata ezeknek a szervezeteknek a kiiktatása volt. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a Hamasz inkább a szélsőségesekkel működik együtt, és csak végső esetben lép fel ellenük, és a Fatahra sem nagyon lehet számítani.

Gaza-ban a helyzet ennél sokkal keményebb, mert itt a helyi hatóság szerepét a Hamasz látja el, és az ő katonai szervezetük mellett jelen vannak helyi oligarhák katonai brigádai és külföldről támogatott szélsőséges iszlamisták is, akik néha egymás ellen is hatalmi harcot vívnak, de abban mindenképpen egyetértenek, hogy Izraelt el kell törölni a Föld színéről.

Nem tudom, mennyire tekinthető hitelesnek az a kép, amit Ciszjordániáról és Gaza-ról mutatott a sorozat. A ciszjordániai városokban, Nábluszban, Ramallahban vagy Hebronban szegényesebb az élet, mint az Izraeli nívó, de azért a magyar vidéki városok szintjét - legalább is a magánháztartások szintjén - eléri. Ehhez képest Gaza a pokol: nincs folyamatosan víz és villany, folytonos a Hamasz katonáinak jelenléte az utcákon. Emlékszem, a rendszerváltás előtti nyugati filmek ábrázolták ilyennek a vasfüggönyön túli keleteurópai országokat. Lehet, hogy itt is rendezői túlzásnak lehetünk a tanúi? Hogyan képesek egy gazdag ország árnyékában ilyen körülmények között generációk felnőni.

Az utolsó epizódokban egy fiatal palesztin fiú belesodródik egy túszejtő akcióba: apjával túszul ejtenek egy vele egykorú izraeli lányt. A két fiatal ugyanazon a globalizált kultúrán nevelkedett (amerikai filmek, popzene), közös nyelvük a mindkettőjük által jól beszélt angol, akár létrejöhetne közöttük egyfajta kiegyezés, de a körülmények ezt nem teszik lehetővé. A 36 részes sorozat ezzel a reménytelenséggel és kilátástalansággal ér véget, akárcsak ez a rövidfilm:

Csak reménykedni merek, hogy a szélsőségesen nacionalista Netanjahu bukása után talán megindul végre valamilyen enyhülési folyamat. Nemcsak egy térség, de saját lányom és leendő unokáim biztonsága és boldogsága érdekében is.