Parlament

Parlament

2020. augusztus 7., péntek

Biciklik

Gyerek koromban nem volt biciklim, viszont minden nyáron legalább két hetet a nagyszüleimnél töltöttem Balkányban, így parasztbiciklin többé-kevésbé megtanultam kerékpározni. Lehet hogy meglepő. de saját kerékpárom 1991-ben, 35 éves koromban lett, amikor is a Centrum Áruház valamelyik nyeremény-akcióján nyertem egy Marco típusú mountain bike-ot. Általában hétvégeken kerekeztem vele a Vérmezőn, később aztán az agárdi brigádhétvégék alkalmával már a rendszeresen vállalkoztam a Velencei-tó megkerülésére is (három megállóval: két fröccsözőhely és egy fagylaltos).

Bori és Orsi értelemszerűen örökölt bicikliken tanultak biciklizni, először háromkerekűztek, majd leszerelhető kitámasztó kerekű gyerekkerékpárokkal kezdték. Beteszek ide egy fényképet 1997-ből, Bori öt éves, Orsi kettő és fél.

Orfű, 1997
 Aztán Bori kapott egy 20"-as Csepelt, és 2003-ban egy felnőtt Neutzer-t, mind a mai napig azt használja. Természetesen kétkerekűzni az összes lányomat én tanítottam meg, ott rohangáltam mellettük.

Agárd, 2003

Agárd, 2004
 

Aztán Orsi is kinőtte a kis Csepelt, 2006 tájékán kapott egy viszonylag olcsó, nem túl márkás bringát. A két nagylány sokat járt a Szilágyi Gimnázium kerékpár-táboraiba.

Vindornyalak, 2006

Petra is hamar megtanult kétkerekűzni a nővéreitől örökölt bicikliken, így 2011-ben Isola Albarellán is vígan biciklizett velünk az ott bérelt gyönyörű sárga kerékpárokon. (Kati egy triciklit bérelt, jól jött a nagy rakodótere a strandra cipekedésben és a bevásárlásoknál.

Olaszország, 2011

2012-ben Bori fél éves ösztöndíjjal Amszterdamban volt, ahol szinte kötelező közlekedési eszköz a bicikli. Vásárolt is magának egy használt, Target névre hallgató kétkerekűt. Mindenhová azzal járt, így aztán szokásává vált, hogy mind a mai napig - ha csak teheti - biciklivel közlekedik a városban.

Amszetdam, 2012, Bori biciklije valahol a kupacban

2013-ban Orsi kivándorolt Izraelbe. Kint nincs saját biciklije, 2018-ban Tel Aviv-i lakásuk és a munkahelye között bérelt városi biciklivel (TelOfan-nal, ez olyan, mint nálunk a BuBi) járt dolgozni. Idéntől megint Tel Avivban laknak, de most elektromos rollert használ.

Petra megörökölte Orsi biciklijét, volt is vele iskolai biciklitúrán, de egyrészt kinőtte, másrészt törte a nyereg. Mivel évek óta nem biciklizett, egy kicsit el is bizonytalanodott. Eredetileg az volt a terv, hogy megkapja Bori Neutzer-jét, és Bori vesz magának új kerékpárt, de Bori biciklije is kicsi Petrának, így elhatároztuk, hogy megfelelő vázméretűt veszünk neki használtan. Ezt az üzletet ütöttük nyélbe ma, amikor is egy Hercules vázra egyedileg összeszerelt cangát kapott csaknem új állapotban.

Az új bicikli 17-étől a Balatonon fog debütálni, ahol Petra a barátaival fog menőzni, de idén Bori is velünk jön, ő is hozni fogja a bringáját.

Hát ez a Pál család rövid kerékpár-története képekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése