Szarvasok, medvék, Oscarok

Pont úgy érzem magam, mint 35 évvel ezelőtt. 1981-ben Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc A légy című animációs filmje (a díj átvétele botrányos körülmények között zajlott, az alkotót nem engedték kiutazni a gálára), majd egy év múlva, 1982-ben Szabó István Mephisto-ja kapta meg az Oscart. Azt gondoltuk, hogy most már ez minden évben így lesz, aztán mégis 34 évet kellett várni a Saul fiára.
Az akkori kultúrpápát Aczél Györgynek hívták, s bár mindenki pontosan tudta, hogy a hatalom embere, aki elkötelezetten suhogtatja a három T (tilt-tűr-támogat) pallosát, mégis jó érzékkel alkalmazta a harmadik T-t. Hasonló a helyzet most is: Andy Vajna filmmogulról tudjuk, hogy uralja a teljes szerencsejáték-piacot, hogy médiabirodalma a kormányzat lakálmédiája, négy évtized tapasztalatával mégis minőségi filmeket támogat, sőt, számos nagy produkciót forgatnak magyar stúdiókban. A tavalyi Oscar után idén Deák Kristóf Mindenki (Sing) című rövidfilmje kapta meg az Amerikai Filmakadémia díját, a Berlini Filmfesztiválon pedig Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről nyerte el a fődíjat, az Arany Medvét.
A Mindenki díjának azért örülök nagyon, mert egy viszonylag egyszerű, nem lila ködbe burkolózó művészfilmről van szó. Bár a film végkimenetelét már nagyjából a film közepén sejteni lehet, a katarzis mégis akkorát üt, hogy teljesen letaglóz aztán felemel. Örülök, hogy a Filmakadémia tagjai is így látták. Az Erika nénit alakító Szamosi Zsófia különben mostanában gyakran foglalkoztatott színésznő, a most véget ért Filmhéten is díjat kapott A martfűi rémben nyújtott alakításáért. És természetesen van köze az arany medvés Enyedi Ildikóhoz is, hiszen a Terápia című televíziós sorozatban - aminek számos epizódját Enyedi Ildikó rendezte - az egyik főszereplő volt.
A Berlini Filmfesztiválon szinte minden évben hozunk el valamilyen díjat, de a fődíjat, az Arany Medvét utoljára Mészáros Márta filmje, az Örökbefogadás kapta meg 42 évvel ezelőtt, 1975-ben (a pár napja elhunyt Berek Kati főszereplésével). Berlinben szeretik a magyar női filmrendezőket. Enyedi filmjét tegnap láttuk a Diadalban Tabánban, és ha én Katival megyek moziba, azon tudom lemérni, hogy milyen a film, hogy Kati hány papírzsebkendőt használ el. Nem baj, hogy Enyedi Ildikó ilyen ritkán készít új filmet, ha azok ilyen jók. Mostani filmje engem leginkább az Esőemberre emlékeztetett. Abban egy autista (Dustin Hoffman) és az öccse (Tom Cruise) közötti kapcsolat kialakulását követhetjük. Sokak számára az autizmus, mint betegség az Esőember által vált ismertté Dustin Hoffman elképesztően hiteles alakítása által. A Testről és lélekről női főszereplője hasonló mentális zavarban, Asperger-szindrómában szenved. Nehézségei vannak a kapcsolatok kialakításában, képtelen a metakommunikációra, érzelmek kifejezésére. Ha Dustin Hoffman alakításáról ódákat zengtem, akkor Borbély Alexandra játékáról csakis szuperlatívuszokban szólhatok. Az aspergeresek mentális páncélja mögött is érző, szeretetre vágyó ember lakik, és a film végére sikerül feltörni ezt a páncélt. Amihez persze fontos volt, hogy a másik ki merje mondani az érzelmeit, mert egy jókor elhangzó mondat szó szerint életet menthet. Azért olyan megindító az Esőember és a Testről és lélekről, mert az autisták és az aspergeresek lelkéhez nagyon hosszú és kanyargós út vezet.
És persze fontos része a filmnek az a misztikus vonal, ami elmaradhatatlan minden Enyedi filmben, jelen volt Az én huszadik századomban is és a Simon mágusban is. Mintha a forgatókönyvet Gabriel Gárcía Márquez vagy Lázár Ervin írta volna. A szerelmesek lelke egy másik dimenzióban, az álomvilágban már réges régen egymásra talált (szarvas képében), miközben a földi világban egymás csigahéját törögetik még. És akinek kétsége lenne, hogy Enyedi Ildikó tényleg egy zseni, nézze meg ezt a rövidfilmjét, melynek címe: Az első szerelem, amiből egyértelműen kiderül, hogy a szerelmesek tényleg nem ezen a földön járnak.
Van még egy kapocs a friss Oscar-díjas és a friss Arany Medve-díjas film között, mégpedig a zeneszerző, Balázs Ádám személye. A filmzenék szerzői a szó szoros értelmében szerzik a zenét, azaz nemcsak komponálnak, de más szerzőktől odaillő zenét választanak. Így került a Mindenki végére Balázs Ádám édesapjának, Balázs Árpádnak a Bodzavirág című kórusműve, a Testről és lélekrőlbe pedig a rejtélyes Laura Marling gyönyörű száma, a What He Wrote.
Beteszem ide a film Máriáját alakító Borbély Alexandra képét, alá az énekes, Laura Marling fotóját:

Ugye szerintetek is hasonlítanak?