Miniszterelnök-jelöltek vitája

Tíz éve volt az Orbán-Gyurcsány vita. Tíz éve nem volt igazi politikai vita Magyarországon.
Aki követi az amerikai választási rendszert, az tudhatja, hogy a két nagy párt elnökjelöltjeit előválasztáson választják ki. Az előválasztási kampány fontos része az elnökjelöltek tévévitája. Miután a két nagy párt az előválasztási eredmények alapján az elnökjelölő konvención kijelöli a párt elnökjelöltjét, általában szintén televíziós vitára kerül sor a az elnökjelöltek illetve az alelnökjelöltek között. Ezeknek a műsoroknak a nézettsége vetekedni szokott az NFL döntő nézettségével. Az amerikai társadalom hozzá van szokva, hogy a fontos dolgok vitában dőlnek el, a politikai vitakultúra magas fokon áll.
A rendszerváltás egyik nagy élménye számomra a politikai viták megjelenése. 1989-90-ben éjszakákba nyúlóan néztem a politikai vitaműsorokat, próbáltam tájékozódni a politikai irányzatokról. Sokáig természetes volt, hogy az új és leköszönő miniszterelnök jó emberi viszonyt ápol, és persze a választásokat mindig megelőzték a jelöltek vitái. Egészen 2006-ig.

Németh Miklós és Antall József

Boross Péter és Horn Gyula

Horn Gyula és Orbán Viktor

Orbán Viktor és Medgyessy Péter

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor

2006-ban Gyurcsány megsemmisítő vereséget mért Orbánra a miniszterelnök-jelöltek vitájában. Nem a mondanivalójával, hanem a vitastílusával. Bár mindketten a határozott politikus látszatát igyekeztek kelteni, Gyurcsány inkább volt tépelődő, a hallgatóságot a véleményalkotásba bevonó és vele interakcióban álló politikus, Orbán inkább kinyilatkoztató, atyáskodó, a "nyugodtan rám bízhatjátok a gondjaitokat" érzést sugárzó magabiztos szónok benyomását keltette.
Orbán többet nem ismételte meg a 2006 április 5-én elkövetett hibáját: azóta sohasem állt ki nyílt vitában senkivel sem. A magas szintű viták helyett üzengetések, kinyilatkoztatások vannak, a közös gondolkodást pedig felváltották a politikai szekértáborok. A Parlament már csak díszlet, mely egy szűk kabinet által megalkotott törvényjavaslatokat érdemi vita nélkül engedi át. A nép, mely a rendszerváltáskor az öngondoskodó, saját sorsát maga irányító polgárosodás útjára lépett, visszasüllyedt a kádári posványba, ahol bölcs vezetők döntenek helyette.
Az interneten megjelenő közösségi oldalak is erősítik a szekértáborokat: az internetes véleményformálók saját közösségük által visszaigazolva látják nézeteiket, a másik oldal közösségével csak ritkán kerülnek interakcióba, az is leginkább troll-csatákban nyilvánul meg. A politikai esszék célja már nem az ellenfél meggyőzése, hanem sajátjaink bátorítása. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki nyitott szívvel, nyitott lélekkel, nyitott elmével hallgassa meg a másik oldal véleményét.
Én még reménykedem abban, hogy visszatér a kor, amikor egy nyílt, tartalmas vitában alulmaradni nem számít vereségnek, a másik igazának elismerése nem számít gyengeségnek, a törvényjavaslatok részletes megvitatása nem lesz teszetoszáskodás, a szakmai bírálatokat pedig nem tekintik politikai támadásnak.
Lesz még miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon.