Genius loci

2002-ben, közvetlenül a költözésünk előtt egy Márai-novelláskötetet olvastam, a Mágiát. Két novella is kapcsolódott valahogyan a költözésünkhöz: A tévedés című arról szól, hogy egy középkorú, gyermektelen házaspár elhatározza, hogy a régi, sötét, dohos lakásukból egy új építésűbe költöznek. Beköltöznek egy vadonatúj, liftes, hideg-meleg vizes, központi fűtéses lakásba. Kezdetben nagyon jól érzik magukat benne, bár régi bútoraik egy részéről le kell mondaniuk, mert nem férnek el a kis szobákban. Aztán egyre kényelmetlenebb lesz nekik új otthonuk, és végül úgy döntenek, hogy visszaköltöznek hideg, kifűthetetlen régi lakásukba.
Egy korábbi posztomban már írtam Márai Budán lakni világnézet című könyvéről, melyben az író szintén kifejti, hogy bár tudja, hogy a régi Tabán házai ócskák voltak, nem voltak közművek, mégis sokkal jobban szerette járni girbe-gurba utcáit, mint az Attila úton épült új házakat. Nos, a novella elolvasása után bennem is felmerült, vajon szeretni fogjuk-e új lakásunkat. A Lovas utat nagyon megszerettük, közel volt a Vár, a gyerekek iskolája, óvodája. Végül is ezért nem tudtunk megválni az I. kerülettől, egy hegynyivel költöztünk csak arrébb, a Naphegy oldalába.Szerencsére új lakásunknak inkább csak az előnyeit élvezzük: jó a közlekedés, nem kell havat lapátolni a garázs elől, stb.
A másik novella "A Három Hattyú" volt. Ebben egy javakorabeli főpincér megvásárolja azt az éttermet, melyben fiatal korában dolgozott. Az étterem jó helyen van, bejáratott a törzsközönsége, a főpincér érti a szakmát, biztos benne, hogy jól fogja vezetni az üzletet. A megnyitó nagyon jól sikerül, hajnalban megy csak haza az utolsó vendég, a pincér és felesége elégedettek. Aztán a vendégek kezdenek elmaradozni, mert az étterembe nem költözik be a genius loci, a hely szelleme. Hiába próbálnak meg mindent, csak nem lendül fel a forgalom. Fél év kísérletezés után fillérekért túladnak az éttermen. Az új tulajdonos vizezett bort mér, másodrendű húsból készíti a pörköltet, mégis hamarosan olyan lesz a forgalom, mint régen. A főpincér elszegődik pincérnek egykori saját éttermébe és semmit sem ért az egészből.
Na, valami hasonló történt a Zsolt Étteremmel, amit a lakóparkunkban nyitott Benke Laci bácsi, a tévéből is ismert mesterszakács. A Zsolt utcában volt már (és még mindig van) egy étterem, a Zsolt Vendéglő, kis házi kifőzde, egyszer ebédeltünk is ott, nem sokkal beköltözésünk után. Még sajnáltuk is őket, hogy most jól tönkre fognak menni.

A régi Zsolt Vendéglő (forrás: Google maps)

Az új étterem alsó szintjén egy nagyon jó színvonalú grill-étterem működött, míg az emeleten egy igazi fine-dining étterem, ahol ezüsttel terítenek, szól a diszkrét élő zongoramuzsika. Laci bácsi az étteremnek igyekezett hírverést csapni: a tévéműsorát az étterem konyhájában vették fel, rendszeresen tartott Márton-napi lakomát, torkos csütörtököt, az adventi időszakban az étterem előtti kis udvaron zenészek játszottak, volt kis betlehemi jászol. Az étteremben rendszeresek voltak a pódium-estek, opera- és operett áriák, dzsesszkoncertek. Itt hallottam utoljára játszani Pege Aladárt, alig egy évvel halála előtt. Az éttermet azóta az ő emlékére Pegenini Étteremnek hívják.

Az új Pegenini étterem (forrás: Google maps)

Hiába voltak az erőfeszítések, az étterembe nem költözött be a genius loci, a felső szinten alig volt vendég, az alsó szintre csak hétköznapokon délben jártak ebédelni a környék dolgozói. Laci bácsi öt év kínlódás után túladott a helyen, mely azóta csak hétköznapokon ebédidőben van nyitva, a felső helyiséget nagy ritkán nyitják ki egy-egy rendezvény miatt, illetve hetente egyszer bridzs-klub is működik itt. A szemközti oldalon a Zsolt Vendéglő pedig köszöni jól van, déltől estig várja a vendégeket, és házhoz is szállítja házias ételeit.