Hétfőn ünnepeltük sógornőmék ezüstlakodalmát. Sógornőm azt a meglepetést találta ki élete párjának, hogy kibérelt neki egy mozitermet, ahová meghívta a családtagokat egy filmvetítésre. Na de mi volt a film? Az esküvőjükről készült VSH kazettákról nekem kellett egy 50 perces filmet készítenem. Mindkét felvétel elég pocsék minőségű volt, de megfelelően összevágva, korhű aláfestő zenével egész jó lett.
Sokan nem élnek már az akkori vendégek közül, úgyhogy a végén elég megható lett a film, Katin teszteltem le, hogy működik-e. Sógorom tényleg meglepődött és egy kicsit meg is hatódott, hiszen már az ő szülei is elmentek az elmúlt 25 évben. Sógornőm is most látta először a filmet, neki is tetszett, úgyhogy én is elégedett lehettem a PAFILM stúdió újabb termésén.
A film első 20 perce a ma már nem létező V. kerületi házasságkötő teremben játszódik, ahol maga Gerendás Péter, sógorom jó barátja gitározott az ifjú párnak. Mivel nem volt jogom senkit sem kivágni a gratulálók közül, felgyorsítva tettem be a filmbe a kb. 300 ismerőst. A következő 10 perc a szintén bezárt FÉSZEK klub éttermében az esküvői ebédet és az ifjú pár tortaszeletelését mutatja, az utolsó 20 perc pedig az egyházi esküvőt. Schweitzer József főrabbi tényleg nagyon szépen és szívhezszólóan beszélt. Sógornőm nagyobbik lányát három hete jegyezték el, ők már mint jegyespár nézték végig a filmet, amin persze néha-néha én is felbukkanok, mert akkor már fél éve együtt jártunk Katival, így én is hivatalos voltam az esküvőre.
Persze a sógorom is meglepte sógornőmet egy földközi-tengeri hajóúttal, amitől szegény Jutka lehidalt, mert ma indultak, és egy csomó dolgot kellett volna még elintéznie.
A mai nosztalgikus élményünk a régi lakásunkhoz kapcsolódik. A múlt héten emailben megkeresett a régi lakásunk új tulajdonosa, hogy szívesen meghívna minket egy kávéra, és hogy adni akar nekünk valamit. Négyesben mentünk a két gyerekkel, Borit nosztalgiázni vittük, Petra pedig kiváncsi volt, milyen lakásban laktunk azelőtt, mielőtt ő megszületett.
Nos sem a ház, sem pedig a lakás nem változott túl sokat, egy független nő él benne, akinek van két fia és két unokája, sőt egy párja is, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül lakjon. De mit akart nekünk adni?
Amikor elköltöztünk, Bori és Orsi írtak egy búcsúlevelet a lakásnak és elrejtették a radiátor mögé. Ebben leírták, hogy ne gondolja a régi lakás, hogy az új, ahová költözünk jobb vagy szebb nála, csak azért megyünk el, mert kicsi. De sohasem fogják elfelejteni és remélik, hogy a lakás sem felejti el őket. Tényleg megható és szívesen közölném fakszimilében, de Bori ezt személyiségi jogaira való hivatkozással megtiltotta nekem.
Így nézett ki Lovas utcai házunk a 80-as években:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése