Parlament

Parlament

2012. december 3., hétfő

Ellene mondunk a sötétségnek


Az advent a fényről szól. Fényárban úszik a város, a házunkat is fényfüzérekkel díszítjük (néha csak azért, hogy minél jobban lepipáljuk a szomszédot), minden vasárnap újabb gyertyát gyújtunk az adventi koszorún, hogy aztán az ünnep beteljesedésekor felgyúljanak a fények a karácsonyfán, felragyogjanak a csillagszórók.
Az adventi időszak kellős közepén érkezik Luca, a Fényhozó, és a zsidók is ilyenkor gyújtják meg a nyolc hanuka-gyertyát.
Ilyenkor ellene mondunk a sötétségnek.
Talán ez a válasz azoknak, akik azt kérdezik, miért advent első vasárnapján kellett megtartani a neonáci-ellenes tüntetést a Parlament előtt. Hát azért, mert a lelki és szellemi sötétség ellen is harcolni kell. Mégpedig úgy, hogy valamennyien fáklyák leszünk. Ezért tartottuk fontosnak, hogy erre a tüntetésre mi is elmenjünk.
Az advent a szívről is szól: ilyenkor megtelik a szívünk szeretettel, félretesszük a haragot és a gyűlöletet. Talán nem véletlen, hogy a világ első szívátültetésére is decemberben került sor, pont ma 45 éve. A műtét a fokvárosi Christiaan Barnard nevéhez fűződik. Barnard professzor első páciense mindössze két hétig, a második pedig másfél évig élt az operáció után. Az első hazai szívátültetésre csaknem negyedszázadot kellett várni: 1992 január 3-án végezte el Szabó Zoltán professzor és munkacsoportja. Az első magyar szívátültetett beteg húsz év után is jó egészségnek örvend. Azt mondja, a műtét óta valami megváltozott a lelkében. Lehet, hogy mégis a szív a lélek hordozója?
Szép adventet mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése