Karácsony a Nagy Réten

Most, amikor az emberek közötti szolidaritásra nagyobb szükség van, mint valaha, leközlöm Bori 10 évvel ezelőtt, 10 éves korában egy karácsonyi mesepályázatra írt meséjét a szerző eredeti illusztrációjával (természetesen a szerző beleegyezésével és pontos forrásmegjelöléssel, a versidézetek Sztányi Katitól valók). A mesealakok apámtól származnak, aki a szentendrei nyaralások alkalmával Tücsök Kázmér kalandjaival kápráztatta el unokáit.
Íme a mese:

Karácsony a Nagy Réten

Történetünk színhelye a madárcsicsergéstől, tücsökciripeléstől hangos Nagy Rét. Itt lakott Tücsök Kázmér öt barátjával: Nünüke Enikővel, Hörcsög Törzsökkel, Borz Bendegúzzal, Talpa Talpával, aki vakond volt, no meg Szöcske Ugrival. Na jó, valljuk be Szöcske Ugri nem volt igazán a barátja, de ezzel mi most ne törődjünk. Lényeg az, hogy közeledett a karácsony, mindenki izgatottan várta a Télapót.

- Igazán jók voltunk a 2002 – es évben, bizonyára sok ajándékot kapunk! – ezt hajtogatták a rét lakói, miközben a házukat csinosították. Apró állatkák voltak: egy fenyőgally egy egész karácsonyfát testesített meg a házuk előtt, erre pedig csipkebogyófüzért és aranydiót akasztottak. A tíz centiméteres hó nem zavarta őket, mert már ősszel előrelátóan alagutakat ástak a földbe.

Karácsony estére díszben állt a Nagy Rét. Mindenki az ablakból leste a Télapót. Jött is. Piros bundában és sapkában, zsákkal a hátán. De nem állt meg egyik állat házánál sem. Tücsök Kázmér és barátai ugyanis nem számoltak azzal, hogy a Télapó ember, így nem veheti észre az apró állatokat. Hiába kiáltottak utána, hiába hívták, a kedves ajándékosztó még csak vissza sem fordult. Mondanom se kell, hogy a Nagy Rét lakói nagyon elszomorodtak. Jó éjszakát és boldog karácsonyt kívántak egymásnak, és mindenki befeküdt az ágyába. Elaludni azonban senki sem tudott. Kázmér is csak forgolódott, de nem jött álom a szemére. Ezt mormogta maga elé:

- Azt az ajándékot mindannyian úgy vártuk. Szegény barátaimnak feltétlenül kell legalább egy kis csomagot kapniuk!

És igazán pompás ötlet jutott eszébe. Kis idő múlva ajtaján kilépett egy piros bundás, puttonyos Kázmér. Útra kelt barátai háza felé. Céltudatosan ballagott előre. Egyszer csak megpillantott Nünüke háza felől közeledni valakit. Hörcsög Törzsök háza felől is közelgett egy alak! És jött valaki Borz Bendegúz, Szöcske Ugri és Talpa Talpa háza felől is! Mi tagadás, Kázmér megijedt. Ijedtében így szavalt:

A fehér éjszakában

Mi piroslik ott a tájban?

Egyre csak közeleg,

Jaj, vajon ki lehet?

Hátát nehéz zsák húzza,

Most látom csak, kicsoda!

Nem más ő, mint Télapó,

A kedves ajándékosztó.

-          Ugyan, hogy lehetne a Télapó! – torkollta le magát Kázmér.

De amint közelebb ért a sok alak, bizony tényleg mindegyikük egy-egy Télapóra kezdett hasonlítani. És mikor összetalálkozott a hat kis Télapó, akkor látszott, hogy nem mások ők, mint a rét lakói. Olyan melegszívűek mind, hogy egyre gondoltak: mindenki Télapó akart lenni. Ott helyben megajándékozták egymást a zsákok tartalmával: cukorral, csokival, finom édességekkel. Végül egyszerre ezt a versikét szavalták el:

Téli éjen, téli éjben

Mi susog a magas égen?

 Angyal szárnya libben-lebben,

Vagy csak álom ünnep esten?

Szívünk, lelkünk varázsolja

Gyertyafényes karácsonyfa.

Kicsi házban, palotában

Szeretet és béke van.

Téli éjen, téli éjben

Angyal surran magas égen.

És mintha mindegyikük látott volna csillogni valamit az égen… Majd eltűnt… És mindnyájan érezték, hogy a cukor, a csoki csak töredéke az ajándéknak. Az igazi ajándék nem kézzelfogható. Az igazi, a legszebb ajándék a barátság és a szeretet.

Pál Borbála, 5. b.