1962-ben apám egy magnetofonnal állított haza. Kiderült, hogy csak kölcsönben van nála, mert interjút szeretne készíteni a szüleivel. Akárcsak Bartók fonográfja köré a falusiak, úgy gyűltünk a készülék köré: énekeltünk, szavaltunk. Aztán a nagypapámmal és nagymamámmal is elkészült a hangfelvétel, mely alapján apám elkészítette családjának élettörténetét.
Mivel a magnózás rajtam kívül senkit sem érdekelt a családban, utána még több mint tíz évig nem volt magnónk. Emlékszem, a '70-es évek elején mennyire vágytam egy kazettás magnóra. Végül '73-ban (17 éves koromban) saját nyári keresetemből vásároltam egy orsós magnót, egy TESLA B444-et (mellékelt kép). Ma azt mondanánk rá: "stereo-ready", vagyis monó készülék volt, de sztereó felvételt is le tudott játszani. Egyaránt vettem fel komolyzenei és könnyűzenei műsorokat.
Kazettás magnóra újabb 10 évet vártam, egy ORION minitorony tartozéka volt. még mindig megvan. Azóta volt mindenféle magnós rádiónk, walkmanunk, magnós autórádiónk. Az évek során sok felvételem és műsoros kazettám gyűlt össze, de szinte valamennyit sikerült MP3-ban letöltenem, így kazetta-hallgatásra már csak a kocsiban kerül sor, de ott is egyre ritkábban.
Bori gyerekhangját még magnókazettára rögzítettem '94 környékén, Petrácska éneklését már telefonnal örökítettük meg. Rádióműsor rögzítésére ritkán kerül sor, hiszen általában minden megtalálható a neten, ha mégis, akkor azt MP3-ban teszem, mert TEAC CR-H225-ös zenelejátszóm képes pendrive-ra felvenni.
Telefonom hangrögzítőjét utoljára egy hete használtam, amikor apám megkért egy email elküldésére és lediktálta nekem a szöveget.
Végezetül beszúrom ide nagyapám hangját 1962-ből: olyan recsegve-ropogva szól, mint Kossuth az egykori viaszhengerről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése