Parlament

Parlament

2018. december 15., szombat

Diktatúrában miért épül jobban az ország?

A címben található álnaiv kérdést tette fel Kati, amikor egyszer elautóztunk sok-sok daru mellett, hol egykor foghíjtelkek vagy a válság miatt félbehagyott épületek álltak.
Én persze rögtön meg is adtam az álnaiv választ, hogy diktatúrában gyorsabb a döntéshozatal, könnyebb a tőkekoncentráció, mindig a nagy zsarnokok voltak az igazi építők, lásd piramisok, katedrálisok.
Ismerjük el őszintén: az orbáni Magyarország fejlődik és épül, a fizetések nőnek, a munkanélküliség csökken. A legtöbb ember emellett elviseli, hogy egy kicsit keleties, despota rezsim épült baráti oligarchiával, baráti sajtókartellel. Bár most egy kicsit felélénkültek a tiltakozások a rabszolgatörvény miatt, de az égő kukákat lassan befedi a karácsonyi hó.
Persze lehet mondogatni, hogy az uniós pénzek nélkül nem volna gazdasági fejlődés, hogy európai konjunktúra van, hogy a régiós országok gazdasága gyorsabban növekszik, mint a miénk, hogy a leszakadó rétegek egyre erősödnek, hogy az EUROSTAT szerint az unió második legszegényebb országa vagyunk.
A népet csak a saját fizetése és a látványosan épülő ország érdekli, ezért az Orbán-rendszert csak egy jelentős gazdasági recesszió ingathatná meg.
Beteszek néhány fotót a közvetlen közelünkben épült új épületekről vagy félbemaradt, de mostanra befejezett építkezésekről:

Hegyvidék-irodaház az Alkotás út és a Csörsz utca sarkán

Az irodaház építtetője az egykori szállítmányozó nagyvállalkozó Wáberer György, aki az utóbbi években az ingatlanfejlesztésben is sikeres.


Az egykori SZOT-szálló a Rózsadombon

Szintén Wáberer György nevéhez fűződik a három évtized után megindult építkezés. A SZOT-szállóról már többször posztoltam korábban.

A Testnevelési egyetem új épülete az Alkotás úton

Az épület 16 éve (!) állt szerkezetkészen. A sportkórház új épületének épült, de befejezésére nem jutott pénz. Most az egész területet a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem kapja meg: a Sportkórház régi pavilonépületeit és ezt az új épületet. A Sportkórház átköltözött az Ortopédiai Klinika egykori Karolina úti épületébe, az Ortopédiai Klinika pedig új épületet kapott (ide szoktam járni anyukámmal, egyszer majd posztolok róla).

ECODOME irodaház a Mészáros utca és Pálya utca sarkán

Ahogy lenni szokott, az új épület helyén egy rogyadozó, kiürített kétemeletes ház állt, lebontása után pedig néhány évig üres telek ideiglenes parkolóval.
Az egykori foghíj
És ami a helyén épült

Természetesen egy hazafi nem akarhatja, hogy csak azért legyen gazdasági recesszió, hogy Orbán megbukhasson. Az ellenzéknek komoly stratégiaváltásra lenne szüksége. Annak a hangoztatása, hogy minden úgy rossz, ahogy van, hogy a múltat végképp eltöröljük, hogy mindenkit lecsukatunk, már nem működik. Az emberek nem szeretik a felfordulást. Kádár alatt a fridzsider, a Trabant, a hétvégi telek és a háromévenkénti nyugati utazás adta biztonság miatt mindenki megkötötte külön alkuját a rendszerrel. Most is hasonló a helyzet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése