Az egészségügyet mindig anyukámmal kapcsolatban ekézem. Decemberben két ízben is kapcsolatba került szegény különböző egészségügyi intézményekkel, ahová én is elkísértem.
Négy évvel ezelőtt csípőprotézis-műtéte volt a jobb csípőjében, és most már egyre inkább aktuális ugyanez a bal csípőjében és a térdeiben is. Felkerestük hát orvosát az Ortopédiai Klinika új épületében az Üllői úton.
A műtétet még a Klinika régi épületében, a Karolina úton végezték, de azóta átköltöztek az új épületbe, a Karolina utat megkapta a Sportkórház, a régi Sportkórházat pedig a Testnevelési Egyetem.
Reggel nyolcra kaptunk időpontot, nyolc előtt be is jelentkeztünk a betegirányítónál, ahol kaptunk egy sorszámot, és mondták, hogy a földszint 13-ba menjünk. Nézzük az ajtók számozását a földszinten, látjuk, hogy 90-91-92-... De hol a 13-as? Tüzetesebben megnézve kiderült, hogy minden szobának két száma van, egy "igazi", és egy pedig csak a sorszámrendszer kedvéért: a sorszámkijelző monitor csak a 90-nel kezdődő szobaszámokat tudja kezelni.
Ülünk, azaz édesanyám is csak nagy nehezen, mert az ülőhelyek számát jócskán aláméretezték a betegszámhoz képest. Várjuk a sorszámunkat, de hiába, mert a mi orvosunk asszisztensnője időnként megjelenik az ajtóban, elkéri a beutalókat és név szerint szólítja a betegeket. 9-re be is kerültünk az orvoshoz, aki röntgenvizsgálatot írt ki anyám mindkét csípő- és térdizületére. Mondja, hogy az első emeleten van a röntgen. Felmegyünk, ki is van írva, hogy radiológia, kivárom a sorunkat a betegfelvételen, de mondják, hogy nekünk nem ide, hanem az ortopédiai röntgenre kell mennünk, az a folyosó túlsó végében van. Odabaktatok (anyám örül, hogy ülhet). Már messziről látok egy ajtó előtt egy nagy tömeget. Kiderül, hogy itt nincs külön betegfelvétel, hanem 20-40 percenként megnyílik az ajtó, és elszedik az összes betegtől a beutalóját, majd ezután név szerint szólítják őket. Kivártam az ajtó megnyílását, leadtam a papírunkat és visszamentem édesanyámért, hogy odavezessem az ortopédiai röntgenhez. Mire odaértünk, pont szólítottak is, még örültem, milyen hamar sorra kerültünk, de kiderült, hogy csak a papírunk volt hibásan kitöltve. Azt mondja a doktornő, menjek, hozzak másikat. Mondom, itt adták egy emelettel lejjebb, szóljon le telefonon. Azt válaszolta, ő nem telefonálgat, hozzak új papírt.
Anyámat sikerült leültetni, én a papírral le, kopogás a rendelő ajtaján, persze semmi, megvárom, amíg az asszisztensnő kinéz, mondom, mi a helyzet. Szó nélkül elveszi a papírt és eltűnik az ajtó mögött. Tíz perc múlva kezembe nyomta a normálisan kitöltött röntgenbeutalót (ezen a kért vizsgálatok már kódszámmal szerepeltek), se egy bocsánatkérés, se egy együttérző mosoly. Megyek vissza a röntgenbe, kopogok, semmi válasz, végül csak megnyílt az ajtó, ekkor sikerült a helyesen kitöltött beutalót beadnom, persze erre az összes várakozó beteg is be akarta adni a maga papírját, tőlük persze nem vették át, rögtön azt hitték, protekciósok vagyunk.
12-re megvolt anyám vizsgálata. Jön ki, kérdezem, hol vannak a leletek. Azt mondja, hogy a számítógépen lemegy a rendelőbe. Na ekkor szakadt el végleg nálam a cérna: Számítógépes kapcsolat van a rendelő és a röntgen között, de papírokkal rohangásztatják és váratják a betegeket!
A rendelő előtt már csak egy újabb órácskát kellett várakozni (megint ülőhely-mizéria). A doki rögtön ki is írta anyámat műtétre áprilisra, de még elküldött minket időpontot kérni az aneszteziológushoz, úgyhogy délután 2-re végeztünk. Csak a parkolásom több mint kétezer forintba került, és aznap már nem dolgoztam.
Hát ilyen Magyarországon egy vadonatúj klinikai épületben a járóbeteg-ellátás.
Egy héttel ezelőtt anyám panaszkodott, hogy szabálytalanul ver a szíve. Meghallgattam, tényleg szamba ritmust vert. Hívja az ügyeletet, ahol mondták, hogy kórházba utalják, de be kellene, hogy menjünk. Bemegyünk, EKG-t csinálnak, megírják a beutalót a János Kórház III-as Belgyógyászatára. Elautózunk a Jánosba, újabb EKG-vizsgálat után átutalják anyámat a II-es Belgyógyászatra, amely egy másik épületben van. Átautózunk, mennénk fel a lifttel, amely persze nem működik, a szívbeteg gyalogolhat a Szent János extra magas emeleteire. Jelentkezünk, anyám kap egy ágyat, de se párnája, se takarója. Párna helyett kerítenek egy hurkát a feje alá, és kap egy huzat nélküli takarót. Újabb EKG (három órán belül már a harmadik). Utána kikísérem a mosdóba. a három helyiségből álló mosdóban csak legbelül ég egy villanykörte, annak meggyújtásához először át kell botorkálni a félhomályon.
Anyámat benntartották megfigyelésen és egy vérhígító kúrán. A második napon ultrahangra küldték. Már fel is kenték a hasára a gélt, amikor az orvost elhívták, 20 perc múlva jött vissza. Amikor anyám rosszallását fejezte ki, azt válaszolta: Hát ráér, nem?
Az ágytálmosóban egész éjjel zubogott a víz. Anyám kérdezi az ápolót, hogy miért. Azt mondta, hogy folyamatosan folyatni kell a meleg vizet, hogy a többi csapnál is azonnal legyen meleg víz. Talán ezért is jellemezte Moldova György úgy a kórházakat, hogy tékozló koldusok.
Szerencsére ma véget ért édesanyám karácsony előtti kórházi kalandja, én meg füstölögtem megint egyet a magyar egészségügy áldatlan állapotán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése