Parlament

Parlament

2018. június 22., péntek

"Az én szép és okos lányaim" című szappanopera következő folytatása

Régen írtam már ebbe a rovatba, de ennek az az oka, hogy mindig újabb és újabb eseményeket kellett megvárni. Pl. azt már két hete tudtuk, hogy Petra megint kitűnő lesz, de meg kellett várni, hogy hány tárgyból kapott dicséretet. Na de haladjunk életkor szerint.

Petra

Születésnapja kapcsán büszkélkedtem a zongorajátékával, és eldicsekedtem arany-oklevelével is. Hogy ez nemcsak szülői elfogultság volt, azt bizonyítja a zeneiskolától kapott igazgatói dicséret is.

Az iskolában kilencediktől fakultációt kell választani. Petra hosszas vívódás után választotta a matematikát a történelemmel szemben. Tényleg jó matekos. Idén is indultak az egyik zseniális szervezésű matematika-versenyen, a medve-matekon. A verseny lényege, hogy akadályverseny-szerűen kell a feladatokat megoldani állomásról-állomásra vándorolva. Ha rossz a megoldás, visszaküldik a csapatot az előző állomásra. Az a csapat nyer, amelyik a legrövidebb távot teszi meg. Idén Petráék három fős csapata a kategóriájuk 248 indulója közül 20. lett.
A medve-matekos csapat a Hajógyári szigeten
Petra évek óta részt vesz elsősegély-tanfolyamon és - szintén csapatban - indulnak elsősegély-versenyeken. Idén a budapesti fordulóból bejutottak az országos döntőbe, ami szeptemberben lesz Miskolcon, előtte egy három napos táborozást nyertek Nógrádban, amit a Vöröskereszt fizet. Ráadásul Petráékat a döntőre Orsi egy medika osztálytársa készíti fel.
A tanulmányi versenyeken elért eredményei alapján Petra részt vett a gimnázium úgynevezett stréberbálján, ahol a polgármester és a tankerületi igazgató aláírásával ellátott oklevelet vehetett át (meg persze mindenféle ajándékokat).
És akkor jöhet a csattanó: a csupa jeles mellé 8 (nyolc) dicséretet kapott az év végi bizonyítványába. Petra kijárta a nyolc osztályt, ősztől már nagygimnazista lesz.

Orsi

Orsi történetét akkor hagytam abba, amikor tavaly decemberben itthon járt. Azóta nagyon sok minden történt vele és jegyesével, Saharral. Február elején egy bérelt lakásba költöztek Tel Avivba, velük együtt lakik Sahar húga, Hili is. Orsi a félévi vizsgáit megint elképesztő jó eredménnyel zárta (90.71%), és az utolsó félév elég lazának ígérkezett, ezért munkára jelentkezett a Tel Aviv-i InterContinental David szállodában. Heti négy alkalommal három műszakban dolgozik a recepción, de a HR-es már leült vele beszélgetni, hogy ha a végzés után itt szeretne maradni, akkor beszéljék meg a karriertervét. Mindenesetre a nászéjszakájukra a nászutas lakosztály ingyen a rendelkezésükre áll.
Orsi leginkább kerékpárral jár dolgozni, Tel Avivban is van olyan bérbicikli-hálózat, mint nálunk a Bubi. Az autót Sahar használja, akit ráadásul általában csak hétvégeken engednek haza a bázisról.
Orsi az utolsó fél év lehetőségeit is kimaxolja a főiskolán. Egyrészt elnyerte a DAN-szállodalánc pénzjutalmát, mint az évfolyam egyik legjobbja, másrészt nyert egy egy hetes gyakornoki lehetőséget a jeruzsálemi Hiltonba.
Mivel Saharral csak hétvégeken lehet együtt, egy néhány napos párizsi utazással jutalmazták magukat.
Orsi július 24-én leteszi utolsó vizsgáját, utána már tényleg kezdődik a nagybetűs ÉLET.

Bori

100 %-ban dolgozó nő lányunk teljes intenzitással vetette bele magát a Centropa-nál végzett munkába és a Haver-nál végzett önkénteskedésbe. Emellett még CEU-s kutatásokban kutatási asszisztensként is részt vesz. Ez eddig három fekete pont a jelenlegi kormányzattól.
Márciusra szervezett magának egy tíznapos portugáliai utazást, melyre teljesen egyedül ment el. Erről részletesen olvashattok saját blogjában itt meg itt, na meg itt. De beteszek ide két fényképet:
Szállásadójával Coimbrában
Európa legnyugatibb pontján, Cabo da Roca-nál
Jelenleg intenzíven dolgozik a Centropa Summer Academy nevű évente megrendezett eseményen, mely egyfajta továbbképzés tanároknak, és kevesebb mint két hét múlva kezdődik Berlinben (ajajj, az ostromlott város a sok-sok no-go zónával!). Augusztus végén, szintén munkából kifolyólag pár napot Jeruzsálemben tölt majd. Veszedelmesebb helyekre jár, mint egy haditudósító.
Beteszek ide néhány fényképet a Haver egyik brain-storming hétvégéjéről is, ami Leányfalun volt, az sem veszélytelen hely (az a sok leány!):
És ha tudni szeretnétek, melyik kutatásban vett részt közreműködőként, és amúgy is sok dolgot szeretnétek tudni a jelenkori magyar zsidóságról, csak eddig nem mertétek megkérdezni, olvassátok el a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben című könyvet.

Hát, röviden ennyit az én szép és okos lányaim elmúlt félévéről. Folyt. köv., stay tuned!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése