Koronás fők

Alig múlt el fél év utolsó magyar királyunk, IV. Károly 1916 december 30-adikai megkoronázásának századik évfordulója után, és máris itt van Ferenc József magyar királlyá koronázásának 150. évfordulója! Ha csak a koronázástól, 1867 június 8-tól számítjuk, akkor is 49 évig ült a magyar trónon, ennél tovább csak Luxemburgi Zsigmond uralkodott Magyarországon, kerek 50 évig. Ferenc József azonban de facto már az1848-as osztrák császárrá koronázása óta Magyarország uralkodója is volt, így 68 éves uralkodásával nemzetközi összehasonlításban is bajnok.
Ferenc Józsefet - szakítva a hagyományokkal - nem Pozsonyban, hanem a budavári Mátyás templomban koronázták meg, és vele együtt királynévá koronázták Erzsébetet, a magyarok körében népszerű Sissit. (A Magyar Pénzverő is kiadott a kiegyezés 150. évfordulójára egy emlékérmét, melyről szintén nem maradhatott le az érmegyűjtők körében is nagyon népszerű Sissi).
A királyi eskü letételére a Belvárosi templom előtt került sor a mai Március tizenötödike téren, melyet emiatt a háború előtt Eskü térnek neveztek. Itt állították fel 1932-ben Zala György Erzsébet királynéról készült szobrát, mely ma a híd budai lábánál látható.

Erzsébet királyné szobra az egykori Eskü téren

És ha már Zala György szobrászművészt említettük, szólni érdemes a Parlament déli oldalán a Steindl Imre-program keretében újból felállított Andrássy Gyula-szoborról is, mely szintén kapcsolódik Ferenc József megkoronázásához. A szobor felállítását már ezelőtt több mint száz évvel is hosszú vita előzte meg. Korábban ugyanis lovasszobrot kizárólag uralkodók és hadvezérek kaphattak. Gróf Andrássy Gyula a kiegyezés utáni első miniszterelnök majd a közös osztrák-magyar külügyminiszter nagy lovas is volt, ezért azt a jelenetet ábrázolja a szobor, amikor Andrássy a koronázási menetben lovagol. Szintén a koronázást ábrázolja a szobor talapzatán a Duna felőli oldalon látható dombormű is.

Andrássy lovasszobra és a koronázást ábrázoló dombormű

A lovaglásról még annyit érdemes tudni, hogy a koronázási szertartás fontos része, hogy a megkoronázott király fején a Szent Koronával, jobbjában Szent István pallosával a 67 vármegye földjéből összehordott koronázási dombra rúgtat és odafenn a négy égtáj felé suhint. Ez nem kis sportteljesítmény, hiszen miközben a koronát a fejünkön egyensúlyozzuk, jobb kezünkben a többkilós pallost tartjuk, a kantárt bal kezünkben fogva kell galoppban a dombtetőre lovagolni. Amint ez a korabeli filmfelvétel bizonyítja, a testi erőben nem igazán bővelkedő IV. Károly is képes volt erre a mutatványra, bár szemtanúk megemlítették, hogy közben megbillent fején a korona, ami rossz előjel volt uralkodására nézve (és ez be is igazolódott).
Ferenc József koronázásakor a koronázási domb a Lánchíd pesti oldalán, a mai Széchenyi téren volt, míg IV. Károly koronázásakor az eskütételre a budavári Szentháromság téren került sor, a koronázási dombot pedig a Szent György téren hordták össze.

Koronázási domb 1867-ben

Koronázási domb 1916-ban

A '67-es kiegyezés történelmi érettségi tétel (én magam is ezt húztam a szóbelin), így nagyjából mindenki tudja hogy egy katonailag folyamatosan gyengülő és birodalmi státuszát egyre inkább elvesztő Ausztria és a szabadságharcban elszenvedett vereség ellenére a gazdasági fejlődés és iparosodás útjára lépő Magyarország között került rá sor, nem utolsó sorban a birodalomban élő többi nép és nemzetiség kijátszására. Míg a kiegyezés kritikusai közül sokan az ezeréves önálló magyarság feladását látták a lépésben, az emigrációban élő Kossuth a Deák Ferenchez címzett úgynevezett Cassandra-levelében elsősorban a kiegyezés nyomán jelentkező nemzetiségi problémát fogalmazta meg, lényegében előre megjósolta Trianont. Kossuth Magyarország jövőjét inkább egy, az összes Duna-menti népet és nemzetiséget tömörítő konföderációban képzelte el.
Magyarországnak nem területi vitája volt Ausztriával, csak nemzeti önállóságát és önrendelkezését szerette volna megtartani. A kiegyezés abban a tekintetben mindenképpen például szolgálhat, hogy engedmény nélkül soha sincs megegyezés, és a megegyezés következménye néha igen gyors gazdasági fejlődés lehet. A dualista állam fél évszázada kétségtelenül a magyar történelem egyik aranykora, bár a nemzetiségi konfliktusok szőnyeg alá söprése végül tragédiába torkollott.