Parlament

Parlament

2017. június 13., kedd

AUT56

Egy hat évvel ezelőtti posztomban írtam arról, hogy részt vettem a Műegyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének 50 éves jubileumi ünnepségén. Akkor nagy lelkesedéssel írtam arról, milyen jó volt a régi tanárokkal és kollégákkal találkozni.
Úgy esett, hogy megint elmúlt úgy hat év, hogy semmi kapcsolatom nem volt a tanszékkel. Pár héttel ezelőtt összefutottam volt konzulensemmel, Hetthéssy Jenővel, email-címet cseréltünk, és megígérte nekem, hogy bemutat a mostani tanszékvezető egyetemi tanárnak, Charaf Hassannak. A korábbi tanszékvezetőnek, Vajk Istvánnak 65 éves korában kötelezően nyugdíjba kellet mennie. A tanszéket 1961-ben Csáki Frigyes alapította és 1977-ig, méltatlanul fiatalon (mindössze 56 éves volt akkor) bekövetkezett haláláig vezette. Pont a híres professzor halála után kezdett minket oktatni a tanszék, egy évig egy megbízott tanszékvezető, az azóta már elhunyt Ipsits Imre vezette a tanszéket (tőle teljesítményelektronikát tanultunk), majd '78-tól '94-ig tartott a Tuschák-éra. Tuschák Róbert korábban a Villamosmérnöki Kar dékánja is volt, nála államvizsgáztam, szakmérnöki államvizsgáztam és a tanszéki doktori védésem is az ő idejében volt. Idén 90 éves, hála istennek jó egészségnek örvend.
Vajk István vezetősége alatt kezdődtek meg azok a változások, amelyek meghatározzák a tanszék jelenlegi karakterét: összeolvadtak a Gépészmérnöki Kar Elektrotechnika Tanszékével, főként a jelenlegi tanszékvezető, Hassan nyomására felvették a repertoárba az alkalmazott informatikát, és több lépcsőben a lágymányosi egyetemi kampuszba költöztek, jelenleg a Q-épületben vannak.
Tanszéki látogatásomra tegnap került sor, ahol régi ismerőseim,  Hetthéssy Jenő, Vajk István és Thevesz Gábor nagyon szívélyesen fogadtak, mintha csak tegnap láttuk volna egymást utoljára, Hassan is az ő szívélyes modorában üdvözölt. Felvázolták nekem a tanszék és a vele szimbiózisban működő AutSoft Kft. működési modelljét. Utóbbi szoftverfejlesztő cég 60 (!) állandó munkatársat alkalmaz, kizárólag a tanszéken végzett szoftverfejlesztőket. A cég üzletfilozófiájára az jellemző, hogy csak tevékenységük fele folyik közvetlen megbízás alapján, másik fele saját kockázatú fejlesztés (mobil-applikációk, számítógépes keretrendszerek), melyeket kifejlesztésük után értékesítenek. Profizmusukra jellemző, hogy a mobilappok dizájnolásához még pszichológust is alkalmaznak. Univerzális keretrendszereik kis átalakítással formálhatók banki rendszerré vagy készletgazdálkodási rendszerré.
A nagy informatikai és telekommunikációs cégekkel (Google, Microsoft, Nokia stb.) kiépített kapcsolataik révén jut a tanszék világszínvonalú kutató és oktató eszközökhöz, laboratóriumokhoz. Jelenleg az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék a Műegyetem legnagyobb tanszéke, ahol piacképes, azonnal élesben bevethető informatikusokat képeznek. A túljelentkezés kétszeres.
Az egyetemi környezet is inspiráló: korszerű előadótermek, oktató kabinetek és laboratóriumok vannak benne, még skandináv sarkot is kialakítottak színes babzsákokkal, hogy minél jobban érezzék magukat a hallgatók. Tegnap nagyon sajnáltam, hogy nem vagyok 40 évvel fiatalabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése