Parlament

Parlament

2016. március 2., szerda

Az én szép, okos és ügyes lányaim


Rendszeresen hírt adok lányaim sikereiről ezen a blogon.
Kezdjük Petrával. Úgy tűnik, kezd megbarátkozni a Szilágyi Erzsébet Gimnáziummal (tavaly kezdett itt tanulni), mert félévkor kitűnő lett. Talán a matematikából elért jeles közös munkánknak tekinthető, a németben pedig Kati segítette, de azért ez az eredmény egyedül Petra érdeme. A tanulás mellett az iskolában kosárlabdázik és ügyesen zongorázik. A hét végén iskolai sítáborba megy, megérdemel egy hét pihenést.
Orsi óriási sikerrel zárta első egyetemi félévét. Elmondása szerint ez első hét tiszta rémálom volt, mert szinte alig értett valamit. Ehhez képest a hét tárgyból elért eredménye a következő:
  • Szálloda üzemgazdaság: 100% (magyar jeles) - egy beadandó dolgozattal váltotta ki a vizsgát, a dolgozat elkészítésében a jeruzsálemi Mamilla szálloda igazgatója segítette, itt pincérkedett Orsi fél évig;
  • Kémia: 100% (magyar jeles);
  • Pénzügy és számvitel: 99% (magyar jeles) - óriási meglepetés, ettől a tárgytól Orsi úgy félt, mint a tűztől;
  • Matematika: 89% (magyar jó) - ez is egy kicsit a közös munkánk eredménye, de talán némi köze van hozzá egykori matematikatanáromnak is;
  • Viselkedéspszichológia: 87 % (magyar jó);
  • Turizmus: 85% (magyar jó);
  • Közgazdaságtan: 74% (magyar közepes) - csak látszólag gyengébb jegy, az évfolyam átlaga 66% lett, ez a tárgy volt Orsi nagy mumusa.
89,41%-os súlyozott átlagával (a több kreditet érő tárgyak nagyobb súllyal esnek a számításba) Orsi az évfolyam egyik legjobbja lett! Két év héber tanulás után! Abban reménykedünk, hogy a következő tanévre sikerül tanulmányi ösztöndíjat kapnia, persze ha hasonlóan jól teljesít a második félévben.
Bori utolsó féléve a CEU-n már gyakorlatilag csak a szakdolgozatírásról szól, amin gőzerővel dolgozik. Azt magától értetődő természetességgel mondja, hogy évfolyamelső, ezért továbbra is jelentős ösztöndíjat kap. Hetente egyszer-kétszer recepciós egy fitness-szalonban és különféle alapítványoknál önkénteskedik, pl. a Haver Alapítványnál vezet foglalkozásokat középiskolásoknak.
Sikerrel jelentkezett a varsói központú Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata szervezet  kutatási programjába, ahol olyan kelet-európai emberek között végeznek kutatást, akik a 20. századi határmódosítások miatt életük során különböző országokban éltek. Április elején utazik ki Varsóba, majd onnan Erdélybe. Ezen kívül végzés után szívesen töltene egy évet külföldön ösztöndíjjal, első számú jelölt nála is Izrael, a haifai egyetem.
Tiszteljük Bori elhivatottságát és drukkolunk neki, hogy igazi társadalmár váljon belőle.
Hát most röviden ennyit az én szép, okos és ügyes lányaimról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése