Valamikor a '80-as évek közepén furcsa gazdasági képződmények jelentek meg a kádári új gazdasági mechanizmusban: a kisszövetkezetek, a PJT-k (polgári jogi társaságok) és a VGMK-k (vállalati gazdasági munkaközösségek). Bár az erre utaló írásokat a cenzúra betiltotta (pl. Haraszti Miklós: Darabbér, vagy Kornai János: Hiány), a hatalom is belátta, hogy az államnak végzett "rabszolgamunkát" a dolgozó lassan és trehányul végzi csak el, ezért találták ki a fent felsorolt vállalkozási formákat, melyek közül a VGMK legfeljebb csak pszeudo-vállalkozásnak volt nevezhető.
A mi intézetünkben is alakultak VGMK-k, én is tagja voltam egynek. Bizonyos feladatokat már nem hivatalos munka keretében végeztünk el, hanem a munkaközösségben, melyért az intézet nem munkabért, hanem költségként elszámolható díjat fizetett a VGMK-nak. Természetesen az intézet helyiségeit, eszközeit, szoftvereit és egyéb szellemi termékeit használtuk fel, gyakran munkaidőben. Egyfajta alkuhelyzet alakult ki az intézet vezetése és a VGMK között: mi az, ami hivatalosan elvégezhető és mi az, ami csak a munkaközösségben. Általában a nagy projektek az intézet hivatalos munkái voltak, a kisebb munkákat vagy részfeladatokat pedig VGMK-ban végeztük. Leggyakrabban az intézet volt a megrendelő. Visszagondolva arra, hogy akkoriban az egyetem egy szoftver fejlesztő közösségének tagjaként is dolgoztam, valamint "feketén" egy kisszövetkezetnek is, a VGMK már harmadik mellékállásom volt, ezekben fizetésem két-háromszorosát is megkerestem.
A rendszerváltás aztán elsöpörte ezeket a vállalkozási formákat, helyettük Kft.-k és Bt.-k alakultak. Intézetünk állami cég maradt, a dolgozók anyagi ösztönzése továbbra is akadályokba ütközött, így olyan Kft.-k alakultak, melyeknek többségi tulajdonosa az intézet, kisebbségi tulajdonosai pedig a dolgozók voltak. A helyzet ugyanaz volt, mint a VGMK-knál: ha az intézet elérte a kitűzött árbevételt, a további megbízásokat már kiadta ezeknek a Kft.-knek "gebinbe". Itt sem vált el élesen sem a feladat, sem a munkaidő, sem pedig a használt eszközök, szoftverek.
2008-ban én lettem az intézeti Kft.-nk ügyvezetője, és abban az évben egész jó árbevételünk volt, amikor valamikor decemberben hirtelen beesett egy meló. Felkerestem vezérigazgatónkat és mondtam neki, hogy Kft. témában szeretnék vele beszélni. Ekkor egy olyan monológnak lettem fültanúja, amit legalább 10 percen keresztül nem értettem. Elmondta nekem, hogy lássam be, most nem adhatja el nekem az intézet által birtokolt többségi tulajdont, mert az csődbűntett lenne. Többségi tulajdon megvétele? Miről beszél ez? Kiderült, hogy az intézet első fokon elvesztette azt a pert, mely később a cég csődjéhez és felszámolásához vezetett, és ezért a többi Kft. ügyvezetője már napok óta ostromolta a vezérigazgatót, hogy adja el nekik az intézet üzletrészét, hogy a Kft.-ben folytathassák a tevékenységüket.
Innentől az intézet megszűnése már előre megtervezett pályán haladt, és mi is jobbnak láttuk egy másik céget grundolni, azóta is abban tevékenykedünk. A régi Kft.-nk pedig parkolópályára került, de mivel része volt az intézet vagyonának, nem lehetett megszüntetni. A felszámolási eljárás során többször meghirdették, de senkinek sem kellett.
Tavaly aztán jelentkezett egy titokzatos kormányközeli vevő, és alkudni kezdett a mi kisebbségi üzletrészünkre. Mondtuk neki, hogy a többségi üzletrész egy felszámolási eljárás részét képezi, de azt válaszolta, hogy mi azzal ne törődjünk. Világos lett számunkra, hogy egy informatikai tenderhez volt szükség egy évek óta létező és referenciákkal rendelkező cégre, ezért magasan tartottuk az árat. A vevő egy darabig alkudott, majd amilyen hirtelen felbukkant, olyan hirtelen tűnt el.
Mivel a felszámoló a Kft.-nk többségi tulajdonrészét sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta, végül mi magunk kezdeményeztük annak végelszámolását, ami a napokban zárult le a cégbíróság megszüntető határozatával.
És hogy az egész történetnek mi a tanulsága. Számomra az, hogy a nemlétező vagy eltorzult piaci viszonyok furcsa helyzeteket tudnak teremteni, ilyenek az állami cégeken belüli gazdasági társaságok is. Ha az állam valóban sok jelenleg még piaci szolgáltatást államosít és non-profittá tesz, úgy ezek a vállalatok abban lesznek érdekeltek, hogy a virtuális nyereséget költségként próbálják kivenni a cégből, így könnyen előállhat az a helyzet, hogy tevékenységüket még drágábban végzik, vagy silányabb szolgáltatást nyújtanak.
Legjobb példa erre az egészségügy. Sokszor ismételt jelszó: az egészség nem lehet üzlet. Mégis az ócska, lerobbant kórházak esténként, hétvégenként, ügyeleti időben felvirágzanak: beindul a "maszek műszak", természetesen a kórház műszereivel és berendezéseivel. "Halasztást nem tűrőnek" ítélt műtéteket végeznek el a jól fizető betegeken, ha azok nem akarják kivárni sorukat az újabban már "halállistának" nevezett várólistán.
Mit csináljunk, ha egyszer a profitnál jobb ösztönzőt még senki sem talált ki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése