A fiatal író egy telegépelt oldalt mutatott barátjának, a szépreményű költőnek:
- Nézd, elkészültem új regényem első oldalával!
A szépreményű költő olvasni kezdte:
Nyolc órára járt az idő, de még tartott a nappali világosság. A tájkép távlatában tó jelent meg, tükre szürke volt, partján feketén kúsztak fel a fenyvesek a környező magaslatokra, feljebb ritkultak, majd elvesztek egészen, és ködös, kopár szikla meredezett. A vonat kis állomáson állt meg, Davos-Dorf volt, amint Hans Castorp megtudta, mikor kikiáltották; most már csakhamar célhoz érkezik. Egyszer csak Joachim Ziemssen hangja ütötte meg a fülét, unokaöccse tempós hamburgi hanglejtése. „Jó estét, no szállj ki már" - mondotta a hang, s mikor Hans Castorp kinézett, ablaka alatt a peronon ott állt maga Joachim, barna ulszterkabátban, teljesen hajadonfőtt, és olyan egészségesen festett, mint még soha életében.
- De hiszen ezt Thomas Mann már megírta, a Varázshegyben!
- Kár - mondta a fiatal író - Pedig volt egy jó ötletem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése