Életem első három évét leszámítva budai lakos vagyok. A rendszerváltás után volt alkalmam megtapasztalni, hogy Budán lakni világnézet: egyetlen parlamenti vagy önkormányzati választáson sem jött be a jelöltem. A baloldali jelölteket Krisztinaváros, Víziváros és a büszke Vár meghagyta Csepelnek vagy Angyalföldnek, de még a liberálisokat is megtarthatta magának Újlipótváros.
De ez a poszt nem ezért született, hanem azért, mert ezen az itthonmaradós hétvégén elolvastam a Márai-idézetekből és csodálatos archív fotókból álló könyvet: Budán lakni világnézet.
Tíz évvel ezelőtt, amikor kinőttük Lovas úti lakásunkat, majdnem elhagytuk az I. kerületet hogy Csillaghegy egyik új lakóparkjába költözzünk, már a szerződéskötés időpontját is lefixáltuk, mégis inkább a kisebb és drágább Zsolt udvart választottuk, csakhogy a kerületben maradhassunk.
Most, a Márai-szövegeket olvasva szétáradt bennem a Tabán-romantika, legszívesebben az egész könyvet idézném, de elégedjetek meg ezzel a kis részlettel:
"A régi Philadelphiát becsukták, a híres Philát, melynek teraszáról nyári hajnalokon bámultuk a Horváth-kert meghatóan gyöngéd gesztenyefáit, s a színkör fölött úgy kelt fel a nap, mintha elölről lehetne kezdeni az ifjúságot. A kávéház valamelyik sarkában ott suttogott a nyári zenés színjáték mellékprimadonnája a neves fővárosi álhírlapíró társaságában; hajnali fél hét volt, a szél megmozdult, mint Valéry mondja, kezdődött az élet, lehetett ballagni a gőzbe, a Rudas felé. Ez volt a romantika."
Ez a budai romantika vált semmivé Márai szeme láttára kávéházastól, színköröstől, Tabánostól, kiskocsmástól, Krúdystól, Kosztolányistól, mindenestől. Soha sem tudta megszeretni a régi, földszintes házak helyén épülő modern, sima homlokzatú, csőbútorokkal berendezett házakat. Lelke mélyén tudta, hogy a Tabán házai piszkosak, szegényesek és rozogák, hogy a színkör deszkaépülete sem az örökkévalóságnak épült, hogy a konflisok fölött is eljárt az idő, mégis járta a romos városrészt és a félig lebontott házak között próbált megtalálni valamit, ami végérvényesen elveszett. Ragaszkodására jellemző, hogy 1947-ben még éves bérletet váltott a Rudasba, de 1948-ban egy Mikó utcai gesztenyelevéllel útlevelében végérvényesen elhagyta a Krisztinavárost, Budát, Magyarországot és pár év múlva a vén kontinenst is.
A tabáni romantika nem csak Márai, Krúdy és Kosztolányi szövegeiben, de Zórád Ernő akvarelljeiben is megtalálható, akárcsak ezen a nagyon színvonalas blogon. Sőt, az L-Tér Informatikai Kft. és a korszerű videotechnika segítségével virtuális sétát tehetünk ebben a lebontott városrészben, bár Krausz Lipót (Poldi) Mély Pincéjébe (itt ér véget ez a rövid túra) többé már nem ülhetünk be egy nagyfröccsre, sem a Philadelphiába, hogy egy kávé mellett átfussuk a napilapokat.
Kezdődjék hát a virtuális kirándulás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése