Szakpolitika vs. értékalapú politika

Ebben a blogban is többször idéztem egyik kedvenc zsidó viccemet, amikor a rabbi azt mondja Kohnnak, hogy fedetlen fővel isten házába lépni ugyanakkora bűn, mint felebarátod feleségével paráználkodni.
Az egyik politikai vitaműsorban, amikor egy ellenzéki politikus megemlítette, hogy tisztán propaganda célból tartalmazzák a közüzemi számlák a rezsicsökkentés összegét, a kormányoldali politikus némi szarkazmussal azt válaszolta, hogy ezt ugyanúgy törvény írja elő, mint azt, hogy tilos átmenni a piroson.
A fenti két példát azért említettem, mert mostanában mintha egyre inkább egybemosnánk a szakpolitikai kérdéseket az értékalapú politizálással. Egyrészt a tüntetéseken egyszerre nyilvánulnak meg jól vagy rosszul bevezetett, de mégis csak alapvetően szakpolitikai intézkedések ellen és egyes demokrata értékrendnek elfogadhatatlan intézkedések ellen. Mindkettőre mondok példát. Egy pár nappal ezelőtti posztomban emlegetett új útdíjrendelet lehet jó vagy rossz, lehet ügyetlenül bevezetett és nem megfelelően előkészített, de mégis csak szakpolitikai kérdés, mellyel ideológiamentesen lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni. Ugyanakkor a vasárnapi nyitva tartás tilalma súlyosan sérti azoknak az értékrendjét, akik úgy gondolják, hogy a 21. században az államnak már semmi beleszólása nem lehet abba, hogy két ember a hét melyik napján vagy a nap melyik órájában köt egymással üzletet. Ez az államnak pontosan az a szereptévesztése, ami ellen 25 évvel ezelőtt rendszert változtattunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy sértett pszeudopárt, vagyis a kereszténydemokraták ilyen törvényjavaslatokkal akarnak fontosnak látszani, pedig őket még a választási kampányból is kihagyták: Csak a Fidesz! - ugye emlékszünk.)
A szakpolitika kontra értékalapú politika kérdése az önkormányzati választások során is előkerült. Normális társadalomban az önkormányzati választások főleg arról szólnak, hogy melyik jelölt képes jobban megszervezni a helyi közösség életet, a pártpolitikának viszonylag kevés szerep jut. Mégis nálunk ezt is teljesen átjárta a nagypolitika. Komoly dilemmában voltam Tarlósnál, hiszen egy racionális mérnökember, aki ráncba szedte a tömegközlekedést, sikeresen vizsgált felül számos, a főváros számára kedvezőtlen szerződést, ugyanakkor kénytelen volt olyan értékalapú engedményt tenni, amelyek számomra teljesen elfogadhatatlanok voltak. Ide tartozott pl. a Köztársaság tér átnevezése. Lehetetlen, hogy a 21. századi Magyarországon ne viselhesse egy tér a Köztársaság nevet.

Két színházat, az Új Színházat és a József Attila Színházat a szélsőjobb kezére adott. A hajléktalankérdés megoldása helyett kriminalizálta a hajléktalanokat. A Szabadság téren komoly társadalmi tiltakozás ellenére teret engedett egy vitatott szimbolikájú és a közbeszerzési eljárásrendet megkerülve elfogadott emlékműnek.
Sajnos, számos törvénynél összemosódik a szakpolitikai szempont az érték- és érdekalapú szemponttal. Az állami földek hosszútávú bérleténél akceptálható szakpolitikai szempont volt a családi gazdaságok erősítése, a minél nagyobb, minél életerősebb birtokméret kialakítása. Ugyanakkor a szemünk láttára zajlott le a legszemenszedettebb mutyizás, haverok földbirtokokhoz juttatása. A dohánykereskedelem átalakításának is népegészségügyi célja volt: minél nehezebb legyen dohánytermékhez jutni, különösen a legveszélyeztetettebb korosztály számára. Ugyanakkor egy demokrata nehezen tudja elfogadni, hogy évtizedek óta dohányárú-kereskedelemmel foglalkozó trafikosok azért veszítették el üzletüket, hogy fideszes polgármesternék megkaphassák ötödik trafikjukat a másik négy mellé.
Az alábbiakban megemlítek néhány olyan törvényt, melyek elvileg tisztán szakpolitikaiak, egyet is értek velük, mégis átjárja őket a pártpolitika:

• A magánnyugdíj-rendszer felszámolása. A rendszer pénzügyileg fenntarthatatlan volt, mert a magánnyugdíjak tőkebefektetéseiben befagyasztott pénzek nagyon hiányoztak az elosztó-kirovó elvű állami nyugdíjrendszerből, ezért komolyan növelték az ország államadósságát. Nem igaz, hogy ez a pénz az "emberek pénze" volt: ez valójában a kötelező nyugdíjjárulék egy része volt, amit az emberek nagy rész sohasem takarította volna meg, hanem elköltötte volna.
• Az iskolák államosítása fontos szerepet tölt be a társadalmi kiegyenlítődés és mobilitás szempontjából, elfogadhatatlan, hogy egy tanuló azért ne juthasson megfelelő színvonalú oktatáshoz, mert az iskolát fenntartó önkormányzat szegény, eladósodott.
• Az atomenergia fejlesztése és hazánk energiaellátásának diverzifikálása fontos nemzeti érdek, melyet még 2009-ben az országgyűlés 95%-a megszavazott.

Nem tudom elfogadni ezen szakpolitikai döntések tisztán pártpolitikai alapú elutasítását, mint ahogy azt sem tartom elfogadhatónak, ha a kormányzat a szakmai bírálatokat pártpolitikai alapon, zsigerből elutasítja.
És akkor álljon itt néhány olyan törvény, amely bár szakpolitikainak látszik, egy demokrata számára elfogadhatatlan, mert ellenkezik az értékrendjével:

• Egy nyugati típusú demokráciában megengedhetetlen, hogy hivatalban lévő miniszterelnök saját szülőfalujában közpénzből labdarúgó-stadiont építtet, melynek befogadóképessége a község lakosságának kétszerese, és az ezt számon kérő újságírókat nemes egyszerűséggel lekommunistázza.
• A 21. századhoz méltatlan, hogy egy állam olyan mértékben szóljon bele az állampolgárok mindennapi életébe, hogy korlátozza azt, mikor bonyolíthatja vásárlásait. Tudom, hogy vannak európai országok, ahol az üzletek zöme vasárnap zárva van, de ennek több évtizedes hagyománya van, és éppen mostanában követelik ott is a korlátozás feloldását.
• Értékrendemmel teljesen ellentétes a civil szervezetek vegzálása, a pénzforrásaik fölötti állami ellenőrzés, a működésükbe való állami beleszólás erősítése.
• Nem gondoltam volna, hogy 25 évvel a rendszerváltás után megtagadjuk a nyugati értékrendet, diktatórikus hatalmakhoz közeledünk, azokat tekintjük példaképnek.

A legnagyobb problémának pont azt látom, hogy míg zsebbe vágó szakpolitikai kérdésekkel (útdíj, netadó) könnyű az embereket utcára vinni, ugyanakkor lépésről lépésre felszámolhatók azok a demokratikus értékek, melyeket 25 év alatt valahogy mégis csak elértünk.