Parlament

Parlament

2015. január 4., vasárnap

Játékkonzol

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok kütyümániás, legalábbis nem abban az értelemben, hogy folyton a legújabb kütyükkel vegyem magam körül. Kétségtelen viszont, hogy ha egy kütyü a birtokomba kerül, igyekszem a legtöbb funkcióját megismerni és aktívan használni, ezért aztán nálunk a kütyük hosszabb időt töltenek szolgálatban, mint manapság az szokás. Mobiltelefonom több mint öt éves, az első generációs okostelefonok közé tartozik. Tévénket éppen tavaly, 20 éves korában cseréltük ki. Közönséges autós GPS-emet 5 évig használtam geocachinghez is, míg végre lett egy rendes túra-GPS-em.
Egy korábbi posztomban írtam a számítógépes játékokról. Ekkor megemlítettem, hányféle számítógépes játékkal játszottam már életemben, de a játékkonzolok mindig elkerültek bennünket. Nos Petrának eddig is számos eszközön volt lehetősége számítógépes játékot játszani:

  • Mobiltelefonján, ami egy 3-4 éves Android-os okosteló.
  • A szobojában lévő Android-os asztali gépen (melyen éppen ezt a posztot is írom).
  • A tavaly vásárolt okostévénkre letöltött applikációk valamelyikével.
  • Az én laptopomon, amit időnként valami rejtélyes ok miatt a sajátjának gondol.
Ezért volt különösen meglepő, hogy amikor a lapostévénket megvásároltuk, Kati (!) megjegyezte, hogy ugye karácsonyra hoz a télapó egy játékkonzolt. Valahányszor sógornőméknél vagy Orsi barátjának szüleinél vagyunk, a gyerekek azonnal a Vii-vel kezdenek játszani. Meglepődtem, hogy pont Katitól jött a felvetés, mert különben ő eléggé idegenkedig minden kütyütől.
Nos, fekete pénteken (ami a karácsony előtt egy hónappal lévő péntek) felmentem a netre, hogy valami akciót kifogjak. Megjegyzem, számos on-line kereskedő cég honlapja összeomlott ezen a napon, minek hirdet internetes akciót az, aki informatikailag nem készül fel a rohamra. Az akcióban egy SONY PlayStation3-ra esett a választásom.
A 20 évvel ezelőtt piacra dobott PS így nézett ki
A PlayStation-ról az alábbiakat lehet tudni:

  • Első változatát 1994 decemberében dobta piacra a SONY (fenti kép), jellegzetes, szarv alakú kezelő szerve azóta ikonikussá vált, évekkel később az Xbox-nál a Microsoft is átvette ezt a formát.
  • Tavaly került piacra a PS4, így a PS3 már jelentősen olcsóbban megkapható, mint korábban.
  • A PS3 kezelőszerve természetesen vezeték nélküli, és a 20 évvel ezelőttivel azonos alakja ellenére már gyorsulás- és helyzetérzékelőt is tartalmaz.
  • A dinamikus sportjátékokhoz Move mozgásvezérlőt és kamerát is kifejlesztettek hozzá.
  • A PS3 támogatja a 3D-s illetve a többnézetű (simultan view) játékokat. Utóbbi esetben a két egymás ellen játszó játékos az erre alkalmas tévén (a miénk ilyen) egy-egy speciális szemüveg segítségével más-más képet lát.
  • A PS3 egy netre kapcsolódó eszköz, a net segítségével frissíthetők a meglévő játékok, új játékok demói ingyen letölthetők, a teljes verziók megvásárolhatók ill. on-line játékra is lehetőség van. Egyéb netes applikációk is vannak rajta, pl. teljes értékű böngésző, közösségi oldalakhoz (Facebook, YouTube) való hozzáférési lehetőség.
  • A PS3 egyben médialejátszó is, így végre lett blueray-lejátszóm (nem mintha eddig különösen éreztem volna a hiányát).
Persze indulásnak csak egy játék érkezett a szerkezettel, a Sport Chapion 2, amelynél a mozgásvezérlő és a kamera segítségével teniszezhetünk, síelheetünk, bowlingozhatunk, golfozhatunk, íjászkodhatunk és bokszolhatunk. Aztán majd születésnapokra, karácsonyokra érkezhetnek az újabb és újabb játékok. Jó szórakozást, Pál család!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése