Parlament

Parlament

2014. szeptember 28., vasárnap

Barátom, Lin-csi

Barátságunk majdnem 20 évvel ezelőtt kezdődött.
Tudni való, hogy minden reggel fél hatkor kelek. Ez még valamikor 1968-69 tájékán kezdődött, amikor öttusázni kezdtem, és reggelente voltak az úszóedzések. A '80-as évek elején ezt negyed hatra módosítottam, mert egy kollégámmal a Lukácsba jártunk úszni, de később vissza álltam a fél hatra.
Azt is tudni kell, hogy a Kossuth-rádió ébreszt legalább 25 éve. Korábban Falurádió, most a Hajnal-Táj megy ilyenkor. Viszont valamikor a '90-es évek közepén volt egy olyan műsor pont fél hatkor, hogy Reggeli gondolatok. Minden nap más szerző olvasta fel írását, volt közöttük humoros, komolyabb, vallási témájú, és voltak Lin-csi apát gondolatai Sári László tolmácsolásában. A hét valamelyik napja, talán a csütörtök volt a tibetológus professzoré, és én alig vártam, hogy meghallgathassam a buddhista apát újabb gondolatait.
Az apát különös reggeli beszélgetéseit, melyet szerzetestársaival folytatott a Huo-to folyó parti kolostorban, egy szerzetestársa, Su-la-ce adta közre, de gyorsan rá kellett jöjjek, hogy ez valószínűleg Sári László írói álneve csupán. Lin-csi amúgy létező személy, a 800-as évek vége felé élt és tanított Észak-Kínában.
Sokat meséltem kollégáimnak is a reggelente hallott gondolatokról, sok igazi buddhista gondolatot azóta is rendszeresen idézek. Boldog voltam, amikor Lin-csi reggeli beszélgetései nyomtatásban is megjelentek 1999-ben. Később megismerhettem egy újabb kötetből Lin-csi ifjúkori vándorlásait, most pedig az idős apát gondolatait olvashattam a Feljegyzések Lin-csiről című könyvben. 2013. februárjában, a kínai holdújév beköszöntekor dedikálta nekünk Sári László a három kötet. Az buddhista derű árad személyéből, mint képzeltem. A könyv ugyanúgy 3x3x3x3=81 gondolatot tartalmaz, mint az előző két kötet, így végig megmarad a hármas tagozódás.
A Hou-to parti kolostorban Lin-csi szívesen lát taoista, konfuciánus vagy hindi bölcseket, de már a kapuból elzavarja azokat a "szalmakutyákat", felszínes tudás-kufárokat, akik csak a gyors megvilágosodást, a keresés fáradalma nélküli azonnali válaszokat várják, vagy csak menekülnek a világ gondjai elől. Az öreg apát nem örülne neki, ha olvasói csak jópofa buddhista bonmot-kat keresnének magvas gondolataiban. De azért nem állom meg néhány gondolatának idézését:
"Akármilyen ócska, szemétdombra való könyvet olvastok, vagy akármilyen kiváló írásművet, nektek kell utána gondolnotok és dolgoznotok, nektek kell az ismeretekből elvet, szabályt, gondolatot alkotnotok.
De tartsátok féken az eszeteket.
Nehogy a hiú okoskodás útjára tévedjetek!"
Máshol az emlékezetről:
"A múlt lesz majd minden, amit egyszer a Semmivel szembeállíthattok. Ez még az enyém, mondhatod a Semmi kapujában. Ő meg azt mondja: ez még igen, ez a tiéd valóban. De a jövő már az enyém egészen. Ha nem létezne az Emlékezet Háza, kifosztva állnál a Semmi előtt. Elnyelné Minden Időd, mint az örvény. Jeges félelem dermesztené a szívedet.
Ezért kell őriznetek a képeket."
Az alábbiakat pedig teljes egészében idézem:
"Amikor Vej nagyúr kolostorunkba látogatott legutóbb, elmondta, hogy járt legszebb teáscsészéjével.
Egy gyönyörűséges, réges-régi csészét őrzött a házában, évtizedek óta. Senki meg nem tudta mondani a korát pontosan, de szép volt, csodálatosan szép, ebben mindenki egyetértett. Vej nagyúr pedig büszke volt a csészéjére. Reggelente óvatosan szedte elő, s abból teázott egész
álló nap. De még a legritkább és legfinomabb teafajták ízét is alig érezte, minduntalan csak a csészét bámulta elragadtatva. Úgy vette elő, majd úgy tette a helyére, mintha az élete múlna a mozdulatain. Mindig mindkét kezében tartotta, s halálra izgulta magát, nehogy rosszul lépjen és elejtse. De nem ejtette el soha. Egyetlen repedés, egyetlen csorba nem csúfította a csészét, makulátlan volt, akárha ebben a pillanatban került volna ki az isteni fazekas műhelyéből.
Nahát, pont ebből lett a baj. Vej nagyúr egy idő után úgy belefáradt a nagy vigyázásba, hogy teljesen kimerült tőle. Mire a teát kitöltötte, folyt róla a veríték. A csodás italt már nem is kívánta. Rossz kedvűen és gyorsan megitta, alig várta, hogy túl legyen rajta, és a csészét biztonságba helyezze. És ez így ismétlődött naponta ötször, minden egyes teaidőben, aztán másnap kezdődött minden elölről.
Vej nagyúrnak kezdett az idegeire menni a csésze.
Egyre jobban utálta a teát, a sok vesződséget, végül a csészét is. Úgy nézett rá, mint ádáz ellenségére. Azzá is vált hamarosan. Ennek pedig az lett a vége, hogy miután egyszer hosszan farkasszemet nézett vele, haragjában felkapta az asztalról és falhoz vágta. A csésze apró szilánkokra tört.
Ám Vej nagyúr attól fogva a teázás művészetének legmagasabb fokára jutott. A legkülönbözőbb teafajtáknak is képes volt élvezni az ízét, akármilyen csészéből itta. Híres, nagy ínyenccé lett, máig mennyei gyönyörökben van része. Élete legboldogabb pillanatait a legvacakabb csészéi mögött tölti, elragadtatva bámulva a tea finom ívű gőzcsíkjait a levegőben, amelyek ha megcsiklandozzák az orrát, Vej nagyúr lehunyja a szemét. Csak ezután issza meg a teáját, szépen lassan kortyolgatva. Naponta ötször történik meg vele ez a csoda, s másnap ismétlődik a teázás minden egyes édes pillanata.
Már boldog izgalom tölti el előre, álmodozva várja.
"

Ha azt kérditek, kedves blogolvasók, hogy mostantól Lin-csi apát (kinek gondolatait Facebook-on is követhetitek) tanításai szerint élek-e, azt válaszolom, hogy természetesen nem, de most már tudom, hogyan kellene élnem. Úgy vagyok ezzel, mint Jókai Aranyembere a boldogsággal, csak kergetem, mint egy tarka lepkét:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése