Parlament

Parlament

2019. október 22., kedd

Táncos dalaim a világhálón

Most, hogy a budapesti kipcsakokról készült csacsacsám már a 10 ezres nézettség fölött jár, muszáj említést tennem azokról a dalaimról, melyekhez táncot is szerkesztettem.
Két éve, a Soros-tervről tartott nemzeti konzultáció kapcsán írtam egy dalt és azon gondolkodtam, milyen filmet szerkesszek alá. Ez a dal is úgynevezett "hánytorgatós" dal volt, azaz az Orbán rendszer bűneit sorolta fel, mindazokat az ügyeket, amelyekről nem beszélhetünk, "mert mindennél fontosabb a konzultáció". Adta volna magát valami slide-show, de azért az már elég unalmas, így táncok után kezdtem kutatni a világhálón, így született meg Ne hagyjuk szó nélkül! (konzultációs dal) című videóm:


A Fidesz csak nem tudott leszállni a Soros-lóról, pár hónappal a választások előtt a parlament elé terjesztették a Stop Soros törvénycsomagot, engem pedig a "Stop Soros" ritmusa csacsacsára ingerelt. Ezúttal azonban táncos mackókat választottam a filmhez, ezért a dal bombasiker lett, mackóimat mind a mai napig használják a törvénycsomag illusztrálásához:


A Fidesz a választásokon tönkreverte a teszetoszáskodó ellenzéket, de én kitartóan készítettem tovább dalaimat. Orbánék álszent szájkereszténykedéséről is készítettem egy dalt, azt a címet adtam neki: Soli Deo Gloria (egyedül Istené a dicsőség). A dal refrénje alatt egy pap táncol teljes ornátusban. Gondolkodtam, nem fogják-e istenkáromlásnak tekinteni ezt a dalt, de szerintem Orbánék pálfordulása volt az igazi istenkáromlás: ugyanolyan magas erkölcsi piedesztálról hirdetik most a kereszténység védelmét, mint 25 évvel ezelőtt a liberalizmust.


A 2/3-ad dal című dalomat azért írtam, mert bármit szóvá tett az ellenzék (CEU elűzése, Akadémia szétverése), szinte élből jött a válasz: erre szavazott a kétharmad. Zenének Merle Travis Sixteen Tons című dalát választottam, és sikerült is a dal eredeti kíséretét letöltenem. Találtam hozzá egy amatőr táncos felvételt, amelyen pont erre a dalra táncol két lány, végül ezt a felvételt tettem be a dal alá:


A választáson egyéni választókerületben alulmaradt, butaságát végtelen szervilizmussal kompenzáló, kettős párttagsággal (fideszes és kereszténydemokrata egyszerre) rendelkező Hollik Istvánnak is sikerült egy kiadósat sorosoznia. Hirtelen felindulásból Edoardo Vianello Guarda come dondolo című tvisztjére énekeltem fel, mennyire rettenetesen primitívnek tartom Hollikot. Ez alá is egy táncos felvételt választottam, bár ezek a táncosok egy másik twisztre járták eredetileg.


A közszolgálati médiumok párthűsége, az ellenzéki képviselőknek az MTVA épületéből való kiszorítása indított arra, hogy megírjam a Közszolgál(l)ati dal című dalomat, melyen cuki állatok nevetik ki a híradót, és a refrén alatt ez zabálnivaló orangután ropja a táncot.


Az európai parlamenti választások előtt - akárcsak öt éve - egy Orbán napi fohászt tettem fel a világhálóra, a nóta alatt bőgatyás táncosok bottal járják a legényest.


Augusztus végén Halász János, a Fidesz szóvivője zavarba ejtő sajtótájékoztatót tartott: Kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc akar lenni az ellenzék vezetője, és be akarja telepíteni a migránsokat. Halász bejelentette, hogy tájékoztató kampányt indítanak a "szokásos" eszközökkel (ez óriásplakátokat, tévéreklám-szpotokat és újsághirdetéseket szokott jelenteni). A dolog érdekessége, hogy végül ebből a tájékoztató kampányból nem lett semmi, az önkormányzati választások előtti választási kampány egészen más irányba kanyarodott el. Én viszont rámozdultam a dologra, és elkészítettem a Gyurcsány a hibás- vagy valaki más című dalomat, és a refrén alá betettem azt a táncos produkciót, melyet Gyurcsány még 15 éve, miniszterelnök korában saját magáról vett fel.


És akkor most jöjjön legújabb táncos dalom története, mely legnézettebb dalom lett az utolsó másfél évben, a Stop Soros óta, egyúttal hetedik legnézettebb dalom.
Tavaly óta Magyarország megfigyelői státusszal vesz részt a Türk Tanács munkájában, és immár másodszor miniszterelnöki szinten képviseljük Magyarországot ezen a fórumon. Az, hogy a jelenlegi kormányzatnak nem fűlik a foga a finnugor nyelvrokonsághoz, és a közép-ázsiai despota diktatúrákban keressük a magyarok rokonait, az egy dolog. Idén 200 éve született Reguly Antal, a magyarországi finnugrisztika kiemelkedő képviselője, aki Észak-Urál területén kutatta a magyarság eredetét. Mivel a nyelvészet objektív tudomány, a finn-magyar nyelvrokonság nem lehet vita kérdése. Mégis a Reguly-évfordulót agyonhallgattuk, a Nemzeti Bank az emlékévre tervezett emlékérme-kibocsájtást visszavonta. A türk népek és a magyar nép közötti genetikai kapcsolat szintén faktum, de sem nyelvi, sem kulturális, sem vallási, sem történelmi (ami az elmúlt 500 évet illeti) közösségünk nincs ezekkel a népekkel: sem a népzenénk, sem népművészetünk, sem gasztronómiánk, sem mezőgazdasági kultúránk nem a türk eredetben gyökerezik.
Viszont ezek az országok a legócskább diktatúrák, melyeket értékalapon meg kellene tagadnunk. Azerbajdzsán urának egy keresztényt álmában meggyilkoló muszlim orgyilkost adtunk ki, Kazahsztán örökös diktátoráról még életében elnevezték a fővárost, Saparmyrat Nyýazow, a türkmenbasi istenkirályként uralkodott Türkmenisztánban élete végéig, utódja ideje alatt sem sokat csökkent a személyi kultusz. Ezen országok vezetőivel a magyar miniszterelnök gyakrabban találkozik, mint saját szövetségeseivel.
Idén bejelentette, hogy a magyarokban is folyik kipcsak vér, és a magyar kipcsak törzsek (!) vezetője is Nurszultan Nazerbajev volt Kazah elnök. Mindezt nem volt képes kínos mosolygással vegyes feszengés nélkül végigmondani, az egész olyan komikus volt, hogy azóta kipcsak-lázban égnek a magyarok. Én pedig nem tehettem mást, mint megírtam a Kipcsak-csacsacsát. A zenéhez sikerült olyan kirgiz népi táncot találnom, ami nagyon jól illik a csacsacsa ritmusához. Természetesen nem akartam megsérteni sem a kun-kipcsak hagyományaikat ápoló magyarokat, sem pedig a közép-ázsiai kipcsak népeket.
Jöjjön akkor a dal, a Kipcsak-csacsacsa:


Update 2019. 12. 12.
Újságíró rajongóm, Szily László jóvoltából a dalt lehozta a 444, így előre grádicsolt az 5. helyre, megelőzve a Stop Sorost és az Orbán Viktor és Bözsi nénit.

Update 2019. 12. 17.
Szily megint lehozta a dalt a 444-en, így a Kipcsak-csacsacsa feljött a harmadik helyre , megelőzve a Trafikdalt és a Kerítésdalt.

Update 2019. 12. 31.
Dalom feljött a második helyre, mert a 444 a Tesco-dalt feltette az évtized politikai dalainak ranglistájára, de megemlítette a Kipcsak-csacsacsát is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése