Méltó módon ünnepelNI

"egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI"
(Nagy Gáspár: Öröknyár, elmúltam 9 éves)

Egy évvel ezelőtti posztomban azt írtam, hogy ha a forradalom 60. évfordulóján állni fog A forradalom lángja, abban egy kicsit nekem is részem lesz. Nos, áll a Láng, de én nem ilyen lovat akartam. Erről már írtam egy hónapja. Nemcsak Mécs Imréék, de a DK is tiltakozik a Láng száműzéséért, sőt, pont ma hallottam, hogy az MSZP ma a Lángnál tartotta a frakció 56-os megemlékezését.
Mi Katival elmentünk a Láng fellobbantására 22-én délután. Tarlós István beszélt, és tulajdonképpen egészen tisztességes beszéd lett volna, összehasonlítva a nagyimrétlenített eseménysorozat többi eseményével. Hosszasan beszélt Nagy Imréről, a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb sorsú hőséről. Sajnos azonban két súlyos hibája volt a beszédének:

• Nem tett említést arról, milyen körülmények között került el a Láng a Kossuth térről, és hogyan került a Nagy Imre térre.



A forradalom lángja új helyszínen, a Nagy Imre téren 

• A beszéde végébe csak belecsúszott egy kis migránsozás. Amikor szóba került a kétszázezer nyugatra menekült honfitársunk, Tarlós azt mondta, hogy mi magyarok nem dobáltuk el az okmányainkat, nem szemeteltünk, elfogadtuk az ételt, nem akartuk megváltoztatni a befogadó országok kultúráját és türelmesen vártunk a sorsunkra.

Október 22-én más 56-hoz kapcsolódó kulturális programot is próbáltunk szervezni, így mentünk el a Vigadóban megrendezett 56-os képzőművészeti kiállításra. Nem jártunk még a felújított Vigadóban, így Borit 18 évesnek hazudva családi jeggyel nemcsak ezt a kiállítást, de az egész épületet és a többi kiállítást is megnézhettük. Így láthattuk Molnár Sándor Kossuth-díjas festőművész Üresség című kiállítását, mely csupa fehér vászonból áll, persze a különböző árnyalatokban a tojáshéj-fehértől a vajszínűig.

Bori a fehér vásznak előtt

Nekem erről az a bizonyos Esterházy-idézet jutott eszembe: "Ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot". Valahogyan az egész 60. évfordulót egy vajszínű árnyalat, egyfajta unalom jellemezte. A hivatalos megemlékezésekben elsősorban az utca hőseiről, a pesti srácokról esett szó, és viszonylag kevés a szellemi vezetőkről, Nagy Imréről és mártírtársairól. Történészeket hallottam arról vitatkozni, van-e alapja annak a narratívának, hogy a forradalom megrendítő csapást mért a Szovjetunióra és a szocialista világrendre, utána már csak agonizált és 33 év múlva összeomlott. Viszonylag egyetért abban a történész szakma, hogy egyrészt a magyar nép hamar megkötötte alkuját a Kádár-rendszerrel, Trabantra, hétvégi telekre, fridzsiderre és háromévenkénti nyugati utazás lehetőségére cserélte a szabadságát, a béketábor összeomlásának elsősorban világpolitikai okai voltak.
Már 12 éve leforgatta Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét, eddig halasztgattuk a megtekintését, de mivel egyetlen tévéadó ünnepi kínálatában sem szerepelt, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megnézzük. A film méltó megemlékezés, bár egy kis történelemhamisítás ebbe is belecsúszott: Nagy Imre utolsó szó jogán elmondott beszédéből kimaradt a nemzetközi munkásmozgalom igazságtételére vonatkozó rész, mintha a rendező titkolnivalónak tartotta volna, hogy Nagy Imre a bitó árnyékában is megőrizte baloldali elkötelezettségét, pedig rajta kívül több más 56-os mártír maradt haláláig szocialista, pl. Angyal István, aki utolsó szavaival is a szocialista Magyarországot éltette.

A 60. évfordulón érdemes megemlékezni arról, hogy 56-ban Nagy Imre 60 éves volt, idén lett volna 120.

Azért egy vidám esemény is jutott az ünnepre: Unokatestvérem évtizedek óta gitározik ilyen-olyan zenekarokban, de még sohasem hallottam játszani. Most az Egyhúronpendülők zenekar a Bajza utcában, egy kis bisztróban zenélt, öt gitár, semmi más. Country és blues zenét játszottak, a hallgatóság főként a zenészek ismerőseiből állt és a mi korosztályunk volt. Jól éreztük magunkat a 80-as évek KISZ-klubjaira jellemző hangulatban.

Az Egyhúronpendülők zenekar a B1 bisztróban