Parlament

Parlament

2015. október 2., péntek

O.J.

20 évvel ezelőtt a fél világ várta feszülten, hogy a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság bűnösnek mondja-e ki O. J. Simpsont. Clinton elnököt előre felkészítették, hogy egy esetleges "bűnös" verdikt esetén faji villongásokra lehet számítani. Aznap a New York-i Értéktőzsde forgalma a felére esett, mindenki a híreket figyelte. A kilenc fekete, egy latin és két fehér esküdtből álló esküdtszék (tíz nő, két férfi) végül négy órás tanácskozás után a "nem bűnös" döntést hozta. Az amerikai alkotmány értelmében ez a döntés jogerős és megmásíthatatlan, senki sem fogható perbe még egyszer ugyanazzal a váddal. De haladjunk sorjában.
O.J. (Orenthal James) volt feleségét és annak élettársát 1994. június 12-én brutálisan meggyilkolták. Az egykori futballsztár (az év játékosa is volt) és filmszínész (Csupaszpisztoly filmek, Pokoli torony, Földi űrutazás, Gyökerek) Simpson ellen számos közvetett és közvetlen bizonyíték szólt, szokatlan módon mégsem előállították, csupán beidézték a rendőrségre. Simpson csak egy búcsúlevelet küldött maga helyett, ezért rendőrök és újságírók hada kezdte üldözni azt a  gépkocsit, melyet nem ő vezetett, hanem a hátsó ülésen homlokához szorított pisztollyal fenyegetőzött. Az üldözés az USA, sőt, a világ egyik legnagyobb médiaeseménye volt, még a kosárlabda bajnoki döntő helyett is a hajszát lehetett élőben nézni.
Maga a per is Amerika legnézettebb szappanoperáival vetekedett, kiszorítva a képernyőről a boszniai háborút vagy az oklahomai merényletet. Több mint nyolc hónapon keresztül folyt. O.J.-t sztárügyvédekből és DNS-szakértőkből álló dream-team védte, pedig a bizonyítékok cáfolhatatlanoknak tűntek, O.J.-től származó vérnyomokat találtak a tetthelyen, és az áldozatok vérnyomait találták O.J. ruhadarabjain. Végül a vád egy korábban rasszista kijelentéseket tett nyomozón bukott meg, aki a bizonyítékokat nem mindenben a szabályos protokollt követve (házkutatás stb.) szerezte meg.
Akkoriban még járt nekünk a Time magazin, akkoriban minden számban szerepelt O.J., többször címlapon is.


Sokan úgy érezték, az ítélet az amerikai jogrendszer szégyene. A tudományosan megalapozott DNS-vizsgálaton alapuló bizonyítékok a tanulatlan esküdteket nem győzték meg, ezért a döntés inkább faji jellegű volt. Mások pont abban látták a jogállam erősségét, hogy a rendőrségnek még akkor is be kell tartania az eljárásjogi szabályokat, ha emiatt futni hagynak egy nyilvánvaló bűnöst.
Szintén amerikai sajátosság, hogy a büntető eljárásbeli felmentő ítélet ellenére Simpsont polgári perben elmarasztalhatták gyilkosságért, és tetemes kártérítésre kötelezhették az áldozatok családtagjai felé. És hogy a történetnek egy kis Al Capone-s fordulata is legyen (a chicagói alvilág fejét csak adócsalásért tudták bebörtönözni), O.J. Simpsont végül 2007-ben bűnszövetkezetben elkövetett emberrablásért 33 évre bebörtönözték, így elnyerte méltó büntetését.
Hankiss Elemérnél olvastam, hogy a nép élvezi a hatalmasok bukását. A párizsi nép ujjongott az arisztokraták - köztük a király és egykori királyné - nyakazásánál, mi is élvezettel csámcsogunk híres sztárok, színészek, sportolók bűnesetein. Zalatnay Sarolta, Stohl András, Damu Roland, Farkas Péter (birkózó olimpiai bajnok) börtönbe is vonultak, de nem kisebb élvezettel figyeltük politikusaink és bankáraink pereit: Székely Zoltán (kisgazda képviselő), Zuschlag János (szocialista képviselő), Kunos Péter (Agrobank) ültek, több másik ellen eljárás folyt vagy folyik (Simon Gábor, Tarsoly Csaba stb.).
A napokban került előzetesbe Galambos "Lagzi" Lajos, aki a vád szerint az általa építtetett és üzemeltetett tatai Boglárka lakóparkba úgy köttette be az áramot és a gázt, hogy csak a fogyasztás egy része folyt át a mérőórákon. Lehet, hogy a Lagzi-per nem lesz az évszázad pere úgy, mint O.J. tárgyalása, de hogy nagy médiafigyelem fogja kísérni, az biztos.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése