Petra 3-4 éves lehetett, és anyjával feketepétereztek, mégpedig nyílt lapokkal, és hogy ne csak ketten játsszanak, egy plüss fókát is beültettek játszani (persze a fóka helyett is Kati játszott). Amikor Kati elhúzta a fókától a feketepétert és végül ő lett a vesztes, a két nagylány, Bori és Orsi egyszerre nevetett fel. Azóta a fókaság nálunk az anyai önfeláldozás szinonímájává vált.
Nem csak társasjátéknál lehet fókáskodni, de a családi élet szinte minden területén. Ha Kati este 11-kor még nekiáll sütit készíteni, hogy másnap Petra vihessen az iskolába az évzáró buliba, ha leszalad reggel a közértbe (és nem valamelyik nagylányát küldi), hogy Petra friss kakóscsigát ehessen, akkor csak annyit mondunk: fóka. Persze a nagyok elfelejtik, hogy Kati velük is fókáskodott, csak akkor még nem úgy hívtuk.
Tegnap Kati malmozott Petrával, és kirívóan fókáskodott, ki is kapott. Pedig Petra is többet tanul, ha inkább felhívják a hibáira a figyelmet és nem hagyják minden áron nyerni. Petra utána megkért, hogy üljek le vele sakkozni. Utoljára nagyapja sakkozgatott vele. Hát mit mondjak, én nem vagyok egy Polgár Judit, pedig apám még a Megnyitások kézikönyvét is megvette nekem gyerekkoromban. Én nem vagyok fóka, nem is hagytam Petrát nyerni, csak a durva elnézéseknél engedtem meg, hogy mást lépjen. De próbáltam neki magyarázni, és szerintem többet tanult belőle, mint hogyha eljátszottuk volna a "párhuszár-kacsingatóst".
De szerintem ez a jó munkamegosztás: anyja egy vajszívű fóka, apja pedig egy kőszívű rozmár. És persze Katit így szereti az egész család: fókának.
Nalunk forditva van... :)
VálaszTörlés