Testvérek

Szerencsére Tel Aviv-ban az élet kezd visszatérni a kerékvágásba, Orsi a gyerekekkel két hét vidéki tartózkodás után visszaköltözött a lakásukba, Sahar is visszatérhetett a civil életbe. Sőt, ha nem jön közbe semmi, augusztusban két hetet Magyarországon fognak tölteni, vagyis fizikai valójában is kiélvezhetjük a nagyszülőséget.

Kapunk is fényképeket rendesen a két unokáról, íme néhány:

Skype-nagyszülőnek lenni azért is jó dolog, mert képesek vagyunk elhinni, hogy unokáink mindig ilyen áldott jó gyerekek, felhőtlenül szeretik egymást. Persze három lány felnevelése után tudjuk jól, hogy a testvérek tudnak egymással gonoszkodni, álnokok lenni, olykor-olykor árulkodni is rájuk. Beteszek ide néhány fényképet a lányainkról, amik demo-üzemmódban készültek, hogy a nagyszülők lássák, milyen jó testvérek ők:

Na de természetesen én sem voltam egyke, mi is megvívtuk nővéremmel a magunk harcait, még ha a fényképek csupa idillt mutatnak:

A Parlament oroszlánjánál

A Hősök terén

A Balaton partján

Ez az utolsó fénykép emlékeztet engem egyik nagy gonoszkodásomra vagy álnokságomra, ami szintén egy balatoni nyaralásunk alkalmával történt.

Zsuzsi 12 éves lehetett, én pedig 9. Zsuzsi bent labdázott a vízben a barátaival, én pedig a parton játszottam. A tóból hangos gyerekzsivaj hallatszott, melyből jól kivehetően kihallatszott nővérem - hát hogy is mondjam csak, igazi kiskamaszos - kiáltása: "Olyan hülye vagy, mint egy segg!"
"Jaj de csúnyán beszélnek ezek a gyerekek" - méltatlankodott egy szülő a parton, én pedig azonnal lecsaptam a magas labdát: "Anyu, ez a Zsuzsi volt!"

Anyunak muszáj volt a szigorú szülő szerepét felvenni, ha már így lebuktattam a lányát, ezért rámparancsolt: "Menj be a vízbe és küldd ki a Zsuzsit!" Több se kellett nekem, széles vigyorral gyalogoltam be és odaszóltam a nővéremnek: "Zsuzsi, gyere ki a partra, mert anyu meg akar verni, amiért csúnyán beszélsz!" Persze a nővéremnek esze ágában sem volt kijönni, én meg győztesen jelentettem meg anyukámnak, hogy Zsuzsi inkább a vízben marad. Végül anyám ment be a vízbe, én pedig kárörvendve néztem a partról a kergetőzést, aminek csak a mélyvizet jelző bója szabott határt.

Nem kétséges, hogy később kamatostul visszakaptam ezt az álnokságot. De persze felnőtt korunkra ugyanolyan jó testvérekké váltunk, ahogyan az én lányaim is, és minden bizonnyal a kis Yaara és Alma is.