Parlament

Parlament

2022. szeptember 14., szerda

Egy hír és hozzá egy kis bulvár

Szinte valamennyi hírportál lehozta tegnap, hogy hivatalos vesztegetés elfogadása és államtitoksértés bűntettének elkövetése miatt Galambos Lajos volt nemzetbiztonsági főigazgatót négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. (Vicces, hogy a Galambos Lajos névről mindenkinek Lagzi Lajcsi ugrik be, aki ellen szintén folyik egy büntetőper áramlopás miatt). Mivel a tárgyalás és az ítélet indoklása is titkos volt, a cikkek nagyon lakonikusan fogalmaztak, de megemlítették, hogy az ügynek az egykori Egymásért, Egy-Másért Alapítvány ügyéhez van köze. És ekkor egyből beugrott nekem, hogy a központi figura itt valójában nem más, mint Földesi-Szabó László egykori titkosszolga, kalandor, nőcsábász és sikkasztó.

Közös fényképen Galambos Lajos (balra) és Földesi-Szabó László

Földesi-Szabó körül az elmúlt másfél évtizedben olyan szövevényes ügyek voltak, hogy csak szép sorjában lehet végigvenni őket.

Mehmet Karcsika

Mehmet Karcsika ügye a 2000-es évek közepén lázban tartotta a magyar közvéleményt. Papp Edinától török férje hamis útlevéllel Törökországba szöktette közös gyermeküket, és nyomuk veszett. Mind diplomáciai, mind titkosszolgálati vonalon megindult a keresés a gyermek felkutatására, és itt jött képbe Földesi-Szabó László, aki titkosszolgálati kapcsolatait, valamint akkor már meglévő alapítványának pénzügyi forrásait felhasználva (konkréten az alapítvány fizetett az információért) megtalálta Törökországban a gyermeket és apját, és 2007. áprilisában hazahozta Karcsikát, akit élő televíziós műsor keretében, Hajdú Péter műsorvezetésével adott át édesanyjának (a Hajdú Péterrel való találkozásnak majd még jelentősége lesz).

Hajdú Péter, Mehmet Karcsika, Papp Edina és Földesi-Szabó László

Karcsikának egyébként esze ágában sem volt hazajönni Törökországból, ezért igyekezett édesanyjának és mostohaapjának ott keresztbe tenni, ahol tudott. Így fordulhatott elő, hogy 2008 őszén, amikor szülei Szerbiába utaztak, 82 darab Ecstasy tablettát rejtett el a kocsijukban. Terve be is jött a kis kópénak, mert anyját és annak új férjét a szerbek letartóztatták és három hónapig ültek előzetesben, míg végre sikerült tisztázni magukat.

Bálint Antónia

Bálint Antónia, akit a bulvársajtó csak "Toncsinak" nevez, 1991-ben szépségversenyt nyert, de mivel korábban jelentek meg róla aktfotók, megfosztották címétől. 2007-ben, Mehmet Karcsika hazahozatalának időpontjában még Hajdú Péter műsorvezető és producer élettársa volt, ám a szívtipró Földesi-Szabó László elszerette tőle, és hamarosan közös gyermekük is született. Kapcsolatuk azonban hamar megromlott, állítólag Földesi-Szabó már terhesen is megütötte Toncsit, ha rájött a féltékenység, így a nő hamarosan elhagyta az egykori titkosszolgát, és egyedül nevelte tovább gyermekét.

Hajdú Péter közben egy másik szépségkirálynővel, Sarka Katával vigasztalódott, akivel egybe is keltek. Később Földesi-László is megnősült (erről még lesz szó), ekkor kezdődött Toncsi furcsa viszonya exei új feleségeivel: mindkettőt zaklatta és közösségi oldalain gyalázta, több per is lett az ügyből.

Sarka Kata és Bálint Antónia itt még közös képen

Még Hajdú Péter feleségeként lett jó barátnő Sarka Kata és Rogán Cecília, a propagandaminiszter felesége. Közös üzleti vállalkozásaik is lettek, így lett Rogán Cecília férje politikai és barátnője pénzügyi támogatásával üzletasszony. A két nő barátságának köszönhető, hogy a pletyka szerint Rogán Hajdú Péteren keresztül fizette ki Berki Krisztián azon szívességét, hogy főpolgármester-jelöltként elinduljon a 2019-es önkormányzati választásokon, ezzel gyengítve Karácsony Gergely esélyeit.

Sarka Kata egyik üzleti partnere, Bessenyei István (aki miatt később Hajdú Pétert elhagyta és férjhez ment hozzá) révén jött létre az az elhíresült helikopter-út, melyen a Rogán házaspár igyekezett Szabó Zsófi esküvőjére. A repülést leleplező Népszabadságot Rogán hirtelen haragjában ugyan betiltatta, de mind a saját, mind Szabó Zsófi, mind pedig Hajdú Péter házassága zátonyra futott. Rogán Cecília egy teniszversenyzőhöz ment férjhez, de nevét megtartotta, Hajdú Péter pedig egy nálánál 20 évvel fiatalabb hölgyet, Láng Esztert jegyezte el, és már gyermekük is született.

Egymásért, Egy-Másért Alapítvány

Az alapítvány nagyon egyszerű modell alapján dolgozott: adományként hozott be Ázsiából különféle termékeket, de azokat adó megfizetése nélkül értékesítette, titkosszolgállati kapcsolatai pedig fedezték az ügyletet (itt került a képbe Galambos). Állítólag Földesi-Szabót korábbi barátnője buktatta le, akit Bálint Toncsi miatt hagyott el. Földesi-Szabó László az első fokú ítélet kihirdetésekor a nézők, a tévékamerák és a teremőrök szeme láttára kisétált a tárgyalóteremből és az épületből. Hónapokig bujkált. 2012-ben jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték. Már a börtönben vette feleségül Béres Rózsát (hiába, tud ez a pali valamit!), akit aztán Bálint Toncsi ugyanúgy zaklatott, mint Sarka Katát.

Földesi-Szabó és menyasszonya az ítélethirdetés után

Hát ez a keszekusza ügy záródott most le több mint másfél évtized után Galambos Lajos rendőrtábornok elítélésével. Nekem pedig Szendrő József színész debreceni színidirektor-korában elhangzott mondása jutott eszembe: Olyanok vagyunk mi itt, mint egy nagy család. Itt már mindenki mindenkivel b@szott!

Update 2022.12.07.
Mai hír, hogy a zenész Galambos Lajos (alias Lagzi Lajcsi) is megkapta a maga letöltendőjét áramlopásért, három és fél évet kell ülnie.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése