Parlament

Parlament

2019. január 15., kedd

Első 40 évem a szakmában - bevezetés

Nem gondolom, hogy eljött az ideje, hogy visszaemlékezést írjak, egyszerűen csak arról van szó, hogy 2019-cel megint egy kicsit átalakul a cégünk, másik irodába költözünk és ilyenkor az ember átnézi a régi iratokat, selejtez és közben emlékezik.
Biztosan ismeritek azt a viccet, hogy az egyszeri lembergi ember útlevélkérelmet ad be az ukrán hatóságoknak, és meg kell adnia, hogy mely országokban élt korábban. Felsorolja: Oroszország, Lengyelország, Osztrák-Magyar Monarchia, Szovjetunió, Ukrajna. Kérdik tőle: Ilyen sokat utazott? Dehogy is, ki nem tettem a lában Lembergből.
Na, hát így vagyok én a munkahelyeimmel: valójában a kezdetek kezdetétől, 1979-től a VEIKI-ben (Villamosenergiaipari Kutató Intézet) dolgozom, csak az alakult át, és költözött el folyton. Mivel idén lesz 40 éves a munkaviszonyom, tényleg ideje egy kis visszatekintésnek. Idén lesz 70 éve, hogy a VEIKI egyik jogelődje, a Villenki megalakult, és 10 éve annak, hogy a VEIKI csődbe ment. Négy kollégámmal akkor alakítottuk meg a CENTROMATIC Kft.-t. Most három kollégától meg kellett válnunk, ami azért volt nehéz, mert minddel nagyon régóta dolgozom együtt. Az egyikkel együtt katonáskodtam 44 évvel ezelőtt, közös tankörbe jártunk az egyetemen, a másikkal is vagy harminc éve dolgozom együtt, a harmadik "csak" 17 éve van nálunk. Gyakran a barátság és a régi ismerettség az egyik legfőbb gátja annak, hogy idejében meghozzunk szükséges döntéseket. Most egy kétfős mérnökirodával próbáljuk tovább vinni a tevékenységünket, meglátjuk hogyan boldogulunk.
Első 40 évem a szakmában tulajdonképpen négy jól elkülöníthető részre bontható:

  • A '80-as évek, azaz a rendszerváltás előtti utolsó évtized;
  • A '90-es évek, azaz a rendszerváltás utáni első évtized;
  • A 2000-es évek, a VEIKI válságának kezdetei és a cég csődje;
  • A 2010-es évek, a CENTROMATIC működése.
Aki a már 10 éve csak utódcégeiben létező VEIKI-ről olvasni szeretne, az a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság weboldalán olvashat egy összefoglalót. Én pedig ebben a blogban indítok egy ki tudja hány részből álló sorozatot a VEIKI-ben és a CENTROMATIC-ban eltöltött éveimről. A cikksorozatot a "szakma" és a "veiki" tagek fogják jelölni. A posztok teljesen szubjektívek lesznek, a legtöbb esetben leginkább saját magamról illetve a cégen belül elfoglalt helyemről fogok írni, és tervem szerint havonta egy-két posztot írok majd a témában.
Ne menjetek sehova, olvassátok a blogomat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése