Parlament

Parlament

2018. május 18., péntek

A tavaszi évad utolsó két előadása

Két színházi előadáson voltunk Katival májusban, az egyikre én vettem a jegyet, a másikra Kati.
Egy két évvel ezelőtti posztomban már írtam arról, hogy a bakancslistámon van Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve. Egy év elejei posztomban pedig lelkendezve írtam egy monodrámáról, Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című színdarabjáról, megemlítve, hogy szívesen megnézném az Egyasszonyt is Tenki Réka előadásában.
Tavaly januárban blogoltam is Péterfy-Novák Éva két novellájáról, melyeket a neten olvastam. Az írónő hősei között feltűnően sok a lúzer nő és a hitvány férfi. Végül sikerült lecsapnom két jegyre a Jurányiba. Már a folyosón várakozva feltűnő volt, hogy szinte kizárólag nőkből állt a közönség. A Jurányiba nagyjából 150 ember fér be, ebből jó, ha húszan voltunk férfiak. Úgy látszik, ez a tematika (fiatal asszony sérült gyermekkel, utána egy vetéléssel, egy válással majd végül egy egészséges gyermekkel és első gyermekének elvesztésével) inkább a teremtés koronáinál sokkal empatikusabb gyengébb gyengédebb nemet  érdekli. A monodrámákról szóló posztomban leírtam, hogy ez a műfaj általában magányos hősökről szól, így van ez az Egyasszonynál is, ezért lett volna fontos, ha több férfitársam is megismerhette volna Éva sorsát, miként maradt egyedül küzdelmében.
Ráadásul az előadás közben még tovább fogyatkozott a férfi nézők száma, egyvalaki ugyanis elájult a darab alatt. Tenki Réka egy pillanatra sem vált civillé, azonnal elhagyta a színpadot. Az alélt nézőt szakszerű ellátásban részesítették, kb. tíz perc múlva az előadás zavartalanul folytatódott. Tenki Réka nem véletlenül kapta meg ezért a szerepért a legjobb női főszereplő díját. A Jászai Mari-díjas színésznő engem a legendás Horváth Terire emlékeztet mind alkatában, mind szuggesztív egyéniségében. Remélem még sok szerepben láthatjuk.
A másik darabra Kati vett jegyet: Závada Pál Egy piaci nap című drámájára a Radnótiba. A könyvet mindketten olvastuk, posztoltam is róla és az előadás előtt ugyanaz a kérdés merült fel bennem, mint a Parti Nagy-monodrámánál: a könyv után mi újat adhat a színházi feldolgozás? Nos, kedves olvasóim, az évad legnagyobb színházi élményével ajándékozott meg ez az előadás. A Mohácsi fivérek csodát alkottak az amúgy is nemes alapanyagból (Mohácsi István dramaturg dolgozta át a regényt, testvére, János pedig zseniálisan megrendezte).
A regényre az az egynézőpontúság volt jellemző, amelyet például Nemes Jeles László alkalmazott a Saul fiában: a kamera szinte rátapad a főszereplőre. A könyvben minden történést Hadnagy Sándorné szemszögéből kísérhetünk végig. A színdarabban viszont - miközben minden szereplő és a zenészek egyfolytában a színpadon vannak - Hadnagyné és lánykori barátnője, Irén utolsó beszélgetéséből tárul fel a végzetes piaci nap, az utolsó magyarországi vérvád és pogrom története. Rég láttam színdarabot, melyben a színészi játék, a díszlet, a zene és a cselekmény ennyire egy egységet alkossanak. Szinte észrevétlenül repül el a két és fél óra, a nézőt szinte a székhez szegezik a színpadi történések. A lincselést követően felhangzó Kossuth-nóta pedig hátborzongatóan aktuális emlékeket idéz:
Fotó: magyarnarancs.hu
Miközben a színdarab végén az egymástól végleg búcsúzó barátnők egy végre élhető Magyarországban reménykednek, a koponyát bezúzó kőre vetülő reflektorfény és a darab zárómondata visszatérít minket a magyar rögvalóságba:
"Hú, de rá fogunk erre baszni!"
Azt még el kell mondanom, hogy mindkét színdarab vége érzelmileg felkavaró, ezért alig győztem Katinak adni a papírzsebkendőt. Pedig A kezdő című filmből tudhatjuk, hogy minden igazi férfinél kell hogy legyen textilzsebkendő, hogy megfelelő pillanatban egy síró hölgynek átnyújthassa. Férfitársaim! Ha hölggyel mentek színházba, legyen nálatok hagyományos textilzsebkendő!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése