Stanley Kubrick filmjéről már 1968-ból is van emlékem, apám ugyanis járatta a L'humanite Dimanche című újságot. Ez a francia kommunista párt napilapjának vasárnapi melléklete volt, ami még az átkosban is kapható volt nálunk. Nem tudtam franciául, csak a képeket nézegettem, és az Űrodüsszeia bemutatójáról elég sok képanyaggal tudósított az újság, felkeltette a fantáziámat az űrállomás illetve a Jupiter felé tartó Discovery űrhajó képe.
A filmet csak 12 év múlva, 1980-ban láthattam, és elképesztő nagy hatással volt rám. Kubrick nemcsak látnok volt a jövőt illetően, de mindent a legnagyobb aprólékossággal (és horribilis költségvetéssel) dolgozott ki. Hogy mennyi mindent megjósolt:
- Űrrepülőgép, mely a Föld körül keringő űrállomásra viszi az utasokat;
- Chip-es bankkártya;
- Videotelefonálás;
- Hologramos memóriakártya;
- Lapos képernyők színes számítógépes grafikával;
- Tablet, amin az űrhajósok a híreket nézik.
Ami igazán megfogott a filmben, az a dolgok kézzelfoghatósága, a jelenlét-érzés. Abban az időben még szó sem volt greenbox technológiáról és CGI-ról. Nemcsak az Űrodüsszeiában, de a nagyjából ugyanabban az időben látott más sci-fi filmekben, a Nyolcadik utas, a halálban vagy Csillagok háborújában is hatalmas, épített díszletek voltak, de talán Kubrick filmje volt a legaprólékosabban kidolgozott. Jól volt összeválogatva a film zenéje is: Richard Strauss, Jochann Strauss, Aram Hacsaturján mellett Ligeti György három műve is elhangzik a filmben. Nekem legjobban Hacsaturján kozmikus zenéje tetszett a legjobban. Az alábbi filmrészletben nemcsak a zenét élvezhetitek, de álmélkodhattok az 50 évvel ezelőtti űrhajó-belsőn.
Az Expedíció című film kisebb botrányt okozott azzal, hogy az Egyesült Államokon kívül sehol nem vetítik moziban, csakis a Netflixen nézhető. Vagyis csak az amerikaiaké az a kiváltság, hogy nagy vásznon, igazi mozis hangrendszeren nézhetik meg. Én egy letöltő oldalról jutottam hozzá, gépi fordító generálta hozzá a feliratot, olyan csuda dolgokat produkálva, mint "life form" helyett "élet űrlap".
Az élet értelmét kereső, a különböző, miénktől teljesen eltérő életformákat bemutató sci-fiket szeretem, ebben az értelemben az Expedíció kicsit hajaz az Űrodüsszeiára, de a fél évszázados nagy előd még mindig kiállja az összehasonlítást. A filozófikus, gondolatébresztő sci-fi filmek közé tartozik még a Solaris. Stanislaw Lem ifjúkorom kedvenc írója volt, a Solarisból Tarkovszkíj rendezett filmet négy évvel az Űrodüsszeia után, majd 30 év múlva elkészült az amerikai változat is, mely kevésbé volt vontatott, mint a szovjet, de George Clooney főszereplése ellenére sem hozta a Tarkovszkíj-féle minőséget. Míg az Űrodüsszeia az élet eredetével és végső értelmével szembesít bennünket, addig a Solaris saját életünkkel és másokon elkövetett bűneinkkel.
Hát nagyjából ennyi jutott eszembe a hétvégén megtekintett és fél évszázadot átölelő két sci-fi filmről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése