Az élet olyan, mint a főzés: minden az összetevőkön múlik.
Kati két színházjegyet kapott Boritól a születésnapjára, engem vitt magával. A Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című előadását néztük meg. Na, de miért pont ezt?
A Centropa Alapítvány 2013-ban kiadott egy holokauszt-túlélővel, Wiesz Hedviggel, Hédi nénivel készült interjút és egy, az ausztriai Lichtenwörthben lévő koncentrációs táborban az általa és rabtársai által írt szakácskönyvet egy közös kötetben. Az életinterjút Czingel Szilvia készítette, ő adta közre a receptgyűjteményt is. A darabot ebből a kötetből írta Németh Virág és Borgula András. Egy másik alapítvány, a Haver középiskolásoknak tart úgynevezett érzékenyítő (előítéleteket csökkentő, a másság elfogadását erősítő) foglalkozásokat. Van olyan foglalkozásuk, ahol drámapedagógiai módszereket alkalmaznak, bemutatják a színdarabot és utána beszélgetnek a látottakról.
Nos, Bori a Centropa Alapítványnál dolgozik, Czingel Szilvia, az interjú készítője a kolléganője. A Havernál pedig már több mint egy éve önkénteskedik, többször utazott már a darabbal vidéki középiskolákba, fejből tudja a szövegét.
Az előadás színhelye is szokatlan volt: a Kőleves étterem emeleti terme, "Hédi néni nappalija", ahol 30-40 embert lát vendégül és közben elmeséli az életét. Hédi nénin valóban átrobogott a 20. század. Férjét, Kálmánt két heti házasság után vitték el munkaszolgálatra, ahonnan nem tért vissza. Hédit 1944 novemberében az óbudai téglagyárból gyalogmenetben (!) hajtották el Sopronon keresztül az ausztriai Lichtenwörthbe. Az itt eltöltött rettenetes hat hónap alatt írja a szakácskönyvet a három rabtárs, Hédi, Éva és Klári először grafitceruzával, később széndarabbal, miközben a napi menázsi híg kávéból, karalábélevesből és egy szög és spárga segítségével hajszálvékony szeletekre vágott komiszkenyérből állt.
Közbevető megjegyzés: Kati nagybátyja, Vágó Pista bácsi, aki szintén holokauszt-túlélő, szintén arról számol be, hogy a fogvatartottak szinte folyton főztek - persze csak verbálisan - a lágerben. Ez valamennyire segítette őket a túlélésben.
Hédi néni épségben - bár nagyon legyengülve - jut haza, és '56 már egy Móricz Zsigmond körtéri cukrászdában éri, ahol cukrászként dolgozott, ahogyan a rendszerváltás a Szeged Étteremben, ahol meg szakács volt.
Hédi nénit az általam nagyon szeretett Nagy Mari játssza, akiért én már Gothár Péter A részleg című filmjében nyújtott alakítása óta rajongok. Ráadásul - és ezt már több posztomban is leírtam - van abban valami nagyon bensőséges és megtisztelő, amikor három színész csak 30 embernek játszik.
Érdekes, hogy bár Bori tényleg szinte fejből tudja a darabot, volt olyan utalás, amit ő sem értett. Van egy jelenet, amikor Hédi nénit fiatal lányok hívják, hogy menjen velük a köztársaság kikiáltására a Kossuth térre (mellesleg én ott voltam). Kérdezi tőlük, hogy veletek lesz-e az a két egyetemista, az a cigány és az a zsidó (ne kapd fel a fejedet, kedves olvasó, a darab a rendszerváltással újra erőre kapó cigányozást és zsidózást figurázza ki). Nem, felelik neki, mert a cigány már Angliában tanul, a zsidónak meg felesége van, aki ráadásul terhes. Nekünk elég hamar leesett Katival, hogy Orbánról és Deutschról volt szó.
Pódiumdarabnál az embernek módja van megfigyelni a publikumot is, örömmel fedeztem fel az általam nagyra tartott Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért, az egészségügy rendbetételéért küzdő aktivistát a közönség soraiban.
Bár az előadás közben kaptunk Hédi néni öccsének bármicvójára készült kalácsból, a lichtenwörthi karalábélevesből, a Szeged Étterem B-menűjéből és végül megkóstolhattuk a receptes könyv híres hókiflijét is, azért az előadás után jól esett a Kőlevesben elfogyasztott vörösbor, mellé vegetáriánus tápászt ettünk. Tanulságos este volt.
Ps: Tanultam egy új szót is. Hogy hívják a karrierépítést a házasság és a gyermekvállalás elé helyező emancipált nőt? Emancipunci!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése