Rekádárizáció

Posztom címét ne keressétek sem az idegen szavak szótárában, sem az értelmező szótárban. Magyarul annyit tesz: visszakádárosítás.
Ha a kádárizmust egy betegségnek fogjuk fel, akkor Kádár népe a '90-es években lassan elkezdett kigyógyulni ebből a betegségből. Kádár népe a '60-'70-'80-as években cinkos egyességet kötött az akkori hatalommal, melynek alapját lényegében ez jelentette:
"Követelem az egyenlő közteherviselést, amely alól egyedül én mentesüljek. Legyen mindenkinek egyenlő a jövedelme. Az enyém lehet kicsivel több... Legyen mindenki szegényebb nálam, akkor én is lehetek szegény... Eltitkolom a jövedelmemet, adót csalok, nem adok számlát. Gyűlölöm az államot, tessék az államnak eltartani engem." (Spiró György: Feleségverseny).
A rendszerváltozás után a kádárizmus még fel-fel ütötte a fejét, például az 1990 őszi taxisblokádban: akkor értettük meg, hogy az energiahordozók ára nem a kormányzat jóindulatától, hanem piaci folyamatoktól függ. Itt volt még a biogiliszta-ügy. A biogiliszta humuszt állít elő, ezért hasznos állat. Ráadásul szapora is, ezért jó üzletnek tűnt a tenyésztése. A '90-es évek elején volt, aki minden vagyonából biogilisztát vásárolt, hogy egy év alatt megtízszerezhesse pénzét. Cakhogy akkora túlkínálat lett biogilisztából, hogy az ára nemhogy tizedére, de ötvened részére zuhant. A biogiliszta-károsultak a Parlament elé vonultak, hogy az állam segítsen rajtuk, amit az persze - szerencsére - nem tett meg.
Kádár népe csalódásában '94-ben elsöprő többséggel Horn Gyulát és a szocialistákat juttatta hatalomra, de az MSZP-tő is csak egy Bokros-csomagot kaptak. Lassan-lassan rájöttek, hogy sorsuk jobbra fordulását nem az államtól, hanem csakis saját tudásától, szakértelmétől, vállalkozó szellemétől várhatja. És Kádár népe lassan polgárosodni kezdett.
A folyamat valamikor a 2000-es évek elején fordult vissza. Medgyessy Péter népjóléti intézkedéseinek (13. havi nyugdíj, adómentes minimálbér stb.) semmiféle gazdasági alapja nem volt. Az egyet nem értő józan hangokat eltávolították a hatalom közeléből, az országot adósságspirálba taszították. De a kádárista retorika működött, a szocialisták a 2006-os választást is megnyerték. Az igazság pillanata a 2008-as gazdasági válsággal jött el, ekkor derült ki, hogy a magyar gazdaság milyen törékeny, csak hitelekből tartja fenn magát. A hitelek eltűnése a nemzetközi pénzpiacról olyan volt, mint amikor visszavonul a hullám, és kiderül, kin van fürdőruha és ki meztelen. Magyarországot anyaszült meztelenül érte a válság. Kádár népe pedig elsöprő többséggel visszaszavazta a Fideszt.
Ez akár egy happy-end történet is lehetett volna: Magyarország visszatér a polgárosodás útjára, fejlődik a versenyszféra, a tőke boldogan áramlik az országba, hisz itt biztos jogi környezetben működhet, az állam pedig azt teszi, ami a dolga: őrködik a biztos jogi háttér és a demokrácia szilárd alapjai fölött. Sajnos azonban a kormányzati propaganda és a propaganda-főgépész Habony Árpád rájöttek, hogy a kádári retorika milyen hatásos. A nép elhiszi, hogy a külföldről importált energiahordozók ára csakis a kormány jófejségén múlik (rezsicsökkentés), hogy büntetlenül lehet rossz befektetésekkel kockáztatni pénzünket, a kormány majd úgyis segít (Quaestor-botrány).
Az "A magyar reformok működnek" plakátkampány nettó kádárizmus, hisz szó sincs bennük gazdasági reformokról, kizárólag az állami adóbevételek újraelosztásáról. De nézzük őket sorban:
Az első háromban olyan népjóléti intézkedések szerepelnek, melyek szükségesek és jogosságuk nem vitatható, de csupán az adóforintok átcsoportosításáról van bennük szó.

Az alábbi két intézkedésnél a kormányzat más f..szával veri a csalánt, hiszen a rezsicsökkentéssel a közműcégeket hozta nehéz helyzetbe, a minimálbér emelése pedig a munkaadókra ró plusz terhet.

És van egy kakukktojás is a plakátok között, hiszen az idegengyűlölet végképp nem tekinthető magyar reformnak.

Gyakran hallom mostanában, hogy jó-jó, de ha nem Orbán, akkor ki? Mondjak valakit. Ebben is visszaköszönnek a kádári évek. Sokan mondták akkoriban, hogy ha szabad választások lennének, Kádárt akkor is megszavazná a nép. Nincs helyette más.
Én viszont olyan világban szeretnék élni, amelyben a demokrácia alapjai olyan szilárdak, a fékek és ellensúlyok rendszere olyan jól működik, a gazdaság működésének jogi háttere olyan stabil, hogy teljesen mindegy, ki az ország vezetője. Vagy megrengette-e már az USA-t, Franciaországot vagy Németországot egy vezetőváltás. Meg tudjátok nevezni a svájci miniszterelnököt?
Egy ilyen világban mondhatnánk el, hogy a kádárizmust - akár egy gyermekbetegséget - végleg magunk mögött hagytuk.