Parlament

Parlament

2015. július 26., vasárnap

A miniszterelnök Erdélyben kijátszotta a magyarellenes kártyát

Pont egy évvel ezelőtt Izraelben voltunk. Aznap, amikor Orbán Viktor elmondta hírhedt tusnádfürdői beszédét, éppen Ruthyéknál vendégeskedtünk. Ruthy apósom volt osztálytársának lánya. Ott ért minket a hír a miniszterelnök legendás beszédéről.
Miért volt a beszéd legendás? Mert ott hangzott el először az illiberális demokrácia gondolata, a szakítás a politikai korrektséggel, és persze a nyílt hadüzenet a civil szervezetek ellen. Bori - a jó társadalmár szimatával - ez utóbbit szúrta ki elsőnek. Ráadásul a civil szféra önvédelmi reflexei azonnal beindultak, Borit még Izraelben érte a Republicon Intézet felkérése egy tanulmány írására.
Előző posztomban már írtam arról, hogy a magyar közhivatalok, hatóságok miképpen vállalják akár a nevetségessé válást is, hogy tűzön-vizen át végrehajthassanak egy központi utasítást. A nyomozó hatóság azonnal megkezdte a civil szervezetek vegzálását, a Norvég Alap pénzei felhasználásának ellenőrzését. A pénzek folyósítását azonnal felfüggesztették, az Ökotársnál házkutatást tartottak, vezetőjét meghurcolták. Mára kiderült, hogy az ügyészség semmiféle okot nem lát a vádemelésre.
Egy éve a miniszterelnök Tusnádfürdőn köszönetet mondott a határon túliak szavazataiért, ennek köszönhette a Fidesz, hogy a 2014-es választásokon ismét kétharmados parlamenti többséget ért el. A kétharmad azóta három időközi választás elvesztésével már a múlté, s bár a nagyobbik kormánypárt még mindig jelentősen vezet, népszerűsége olvadni kezdett. A rezsicsökkentési kommunikáció kifulladt, valami újat kellett kitalálni. Bár furcsa ezt így kijelenteni, de a kormánynak kapóra jött az Európába érkező bevándorlási hullám, egy, az emberek legalantasabb ösztöneire apelláló idegenellenes plakátkampányba kezdtek. A jó politikai kommunikáció lényege pedig az, hogy nemcsak színéről, de fonákjáról is működik. Nemcsak a kormány tetszeleghet a nemzetmentő szerepben, de bárki, aki szót emel az idegengyűlölet ellen, azonnal nemzetellenessé válik. A Habony-művek megint zseniálisat alkotott.
Orbán tegnap Tusnádfürdőn begyújtotta a kommunikációs rakéta második fokozatát, magyargyűlölettel vádolva meg az egész politikai baloldalt. Még magyarázatot is adott az ellenzék magyarellenességére: Azért gyűlölik a magyarokat, mert magyarok.
Nem első esetben vonja kétségbe Orbán a vele egyet nem értők magyarságát. Emlékeztek még a kokárdás választásokra, "a haza nem lehet ellenzékben" szlogenre. Sokszor hangzott el jobboldali politikusok szájából, hogy a baloldal rendszeresen ráront nemzetére. Mintha hazánk a két legnagyobb 20. századi katasztrófáját nem rövidlátó jobboldali kurzusok alatt szenvedte volna el.
Az persze tény, hogy a pipogya ellenzék puskalövés nélkül engedte át a jobboldalnak a nemzeti ügyek képviseletének szerepét.
Most vasárnap este van, gondolom a jövő héten lesznek tüntetések, tiltakozások, mert azért lássuk be, magyargyűlölettel vádolni egy politikai oldalt elég erős provokáció. Én mégis azt mondom, igazán hiteles válaszokat nem a politikusok, a szónokok adhatnak erre a primitív, kocsmai kötözködésre, hanem azok a baloldali érzelmű művészek, akik már számtalan példáját adták tántoríthatatlan, elkeseredett magyarságuknak. Most rájuk számítok leginkább.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése