Lackfi János: Milyenek a magyarok?

Lackfi János könyvéről eszembe jutott az Eurovíziós Dalfesztivál svéd bemutatkozó filmje és az abban található önirónia:


Még maga a miniszterelnök is hajlandó volt részt venni a produkcióban. Pedig a svédeknek van okuk az eredményeiket is bemutatni.
Hol a híres magyar önirónia, miért van az, hogy jó ideje már csak a másikon tudunk nevetni, magunkon nem.
Az átkosban a Ludas Matyi volt a legnépszerűbb hetilap (persze a Rádióújság után). Aztán a rendszerváltás után a Ludas szerkesztősége kicserélődött, a régiek pedig megalapították az Új Ludast. Meg is szűnt mind a kettő.
Hasonló sorsra jutott a Parabola című tévéműsor (ugyanaz az Árkus József szerkesztette, aki a Ludas főszerkesztője volt). Hofi Gézát, akit az egész ország imádott, hirtelen már csak a liberális oldal kezdte szeretni. Temetésén nem is volt jelen egyetlen magára adó konzervatív sem.
Az Uborka című műsor tíz évadot ért meg, és úgy volt szatirikus politikai műsor, hogy nem húzott el sem jobbra, sem balra. 2002-ben szűnt meg, a belpolitika teljes elmérgesedésekor.
Ma az egyetlen szatirikus hetilap, a Hócipő vállaltan baloldali, ahogyan a Heti Hetes című tévéműsor is (pedig német megfelelője, a Sieben Tage, sieben Köpfe politikai oldaltól függetlenül népszerű Németországban). A közszolgálatin közvetített Fábry Show pedig inkább jobboldali.
Ezt a hosszú bevezetőt azért írtam Lackfi könyve elé, mert visszaidézte nekem azokat az időket, amikor még tudtunk magunkon nevetni. Ír a magyar honfibúról, a betyárvirtusról, a magyaros ügyeskedésről, a magyar találékonyságról, a nyelvtudás hiányáról. Azokat az ismert magyar tulajdonságokat sorolja adomázgatva, elnéző jóindulattal, amelyek miatt külföld szemében egy szeretni való nép vagyunk lehetnénk. Sajnos helyette egymással acsarkodó, egymással és a múltunkkal soha meg nem békülő nemzet benyomását keltjük.
Olvassátok el Lackfi könyvét, kellemes nyári olvasmány, és hagyjátok a fenébe a hülye politikai műsorokat.