Szubjektív benyomásaim a londoni olimpiáról

Már azzal különleges volt ez az olimpia, hogy London harmadszor rendezhette meg a nyári játékokat az újkori olimpiák történetében. Párizs, Los Angeles, Athén is rendezett már kettőt. Bár az olimpiákat városok rendezik több rendező ország van, amely ismételt, de másik városban. A legtöbb olimpia az USA-ban volt, a már említett két Los Angeles-in kívül St. Louis-ban és Atlantában. Németország Berlinben és Münchenben, Ausztrália Melbourne-ben és Sydney-ben rendezett játékokat. Bár London mellett korábban más brit város is kandidált (pl. legutoljára Manchester), mégis Londonnak sikerült a harmadik rendezés.
Négy évvel ezelőtt is nyaralni voltunk az olimpia első hetében, Rodoszon. Féltem, hogy sok magyar aranyról fogok lemaradni, de hazatérésünkkor döbbenten tapasztaltam, hogy még mindig arany nélkül vagyunk, csak az utolsó három napon érkeztek meg a győzelmek. 1976-ban a montreali olimpiát szintén Egerben láttam, mint most idén a londonit: két hetes egyetemi építőtáborban voltam a Heves megyei városban, és az éjszakába nyúló közvetítéseket hol a kollégium fekete-fehér tévéjén, hol az egri termálfürdő színes készülékén nézhettem. A montreali négy aranyból egy vívás, egy atlétikai dobószám (gerely) és egy lólengés-gyakorlat volt, akárcsak a londonin. És a montreali olimpián is örülhettem magyar világcsúcsnak (Németh Miklós gerelyhajítása), akárcsak most Gyurta Dani 200m mellen elért eredményének.
A magyar aranyérmek közül hármat láttam élőben: Szilágyi Áron kard döntőjét és a Krisztiánokat (akik egyébként egyazon napon, Krisztina napján érték el sikerüket): Berki Krisztián lólengését és Pars Krisztián kalapácsvetését. Nem tehetek róla, de dobó atlétáink szereplését mindig kis gyanakvással fogadom Annus Adrián és Fazekas Róbert 2004-es doppingügye óta. Ráadásul Fazekas és egy másik diszkoszvető, a 2004-ben épp Fazekas diszkvalifikálása miatt ezüstérmes Kővágó Zoltán kizárásáról pár héttel a londoni olimpia előtt döntöttek, természetesen megint doppingvétség miatt. Nagyon izgultunk, hogy Pars Krisztiánnak a verseny után ne legyenek "pisilési nehézségei".
Risztov Évi úszását viszont élőben hallgattam a rádióban, már visszatérve a szabadságról. Nekem a legnagyobb meglepetést Szilágyi Áron és Risztov Éva okozta. Risztov Éva, akárcsak Gyurta Dani nagy hullámvölgyön ment keresztül. Mindkét úszó kamaszként ért el sikereket: Évi a 2003-as világbajnokságon három ezüstérmet nyert, Dani a az athéni olimpián lett második. Felnőtté válva mindkét versenyző teljesítménye visszaesett, ami egy normális fiziológiai folyamat, amit Gyurta jobban, Risztov Éva kevésbé jól tudott kezelni. Gyurta Dani már a 2009-es VB-n visszatért a csúcsra, Évinek csak mostanra ért be a nagy visszatérés, de mindkettőnek nagyon örülünk.
A csapatsportokért sem kell szégyenkeznünk, mindhárom csapatunk pontszerző, ami a férfi kézisektől és a női pólósoktól (4.-4. helyezés) szép teljesítmény, de a férfi vízilabdásokról sem gondolta senki igazán, hogy negyedszerre is olimpiai bajnokok lesznek.
A londoni olimpiai megnyitó és a záróünnepség azt is bebizonyította, hogy London még mindig a világ kulturális és zenei fővárosainak egyike: a show-k egyszerre voltak látványosak, érzelmesek és a fanyar angol humorral fűszerezettek.
Ha kicsit belemélyedünk a statisztikába, Magyarország az eddigi olimpiák összesített éremtáblázatán a 8. és csak igazi nagy nemzetek előzik meg: USA, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország-Szovjetunió, Németország-NDK, Franciaország, Olaszország. Most ezeken az országokon kívül még egy feltörekvő kistigris, Dél-Korea is elénk került, de nem hiszem, hogy ezért szégyenkeznünk kellene. Magyarország eddig átlagosan olimpiánként 7 aranyat, 6 ezüstöt és 7 bronzot szerzett, ezt most aranyban túlteljesítettük, a többiben pedig alul. Ezen egyébként érdemes elgondolkodni: miért van az, hogy szignifikánsan több aranyunk van, mint ezüstünk. Lehet, hogy mégsem igaz a magyar átokról szóló legenda, hogy mi folyton a siker kapujában bukunk el?
Ezért érdemes egyébként nem magyar vonatkozású sportversenyeket nézni. Megérti az ember, hogy más nemzeteket is érnek csalódások, más országok esélyesei is meg tudnak torpanni a győzelem pillanatában, nem létezik magyar balsors. Hogy hetekkel az olimpia előtt miért indultak meg találgatások a neten, hogy mi lesz, ha arany nélkül térünk haza Londonból, nem tudom. Tény viszont, hogy beszéltem olyannal, aki azt mondta, nem szeretné, ha jól szerepelnénk, mert az erősítené a jelenlegi kormányt.
Nem beszéltem a magyar ezüst- és bronzérmekről, pedig nekem az olimpia egyik legfelemelőbb pillanata a férfi öttusa befutója volt (ahol Marosi Ádám bronzérmes lett): a három olimpikon spontán összeölelkezése a célban tökéletesen fejezi ki az olimpiai eszmét.