Parlament

Parlament

2011. szeptember 29., csütörtök

Makovecz

Elment a nagy építész-guru. Bár gyakran terjesztették róla, sőt maga is állította, hogy a rendszerváltás előtt nem nagyon foglalkoztatták, azért első alkotásaival már a '60-as évektől találkozhattunk.
Éppen agárdi hétvégénk kapcsán autóztunk el egyik korai épülete, a Cápa Étterem előtt Velencén. Sajnos a cápaszáj üresen tátongott, az étterem nem működik (azt hiszem, egyszer voltam benne, mégpedig édesapám és Sipos Gyula költő társaságában). Aztán hány hozzátartozót, barátot, kollégát búcsúztattunk a Farkasréti Temető Makovecz által tervezett ravatalozójában.
A sárospataki Bodrog Áruház is korai házai közé tartozik, a robosztus, lőrés-szerű ablakokkal rendelkező épületet sokan bírálják mind a mai napig. De Makovecz Sárospatak házi építésze lett, művelődési házat, gimnáziumi épületet, lakóházakat épített a városnak. Ekkor már tetten érhető épületein az erős szimbolizmus és szakralitás. Mivel Sárospatakhoz családilag is kötődöm, már a '70-es évek végén láthattam, hogy a monumentális művelődési ház működtetése milyen nehézségeket jelentett ennek a nagy hírű, de mégiscsak kicsi városnak, kicsit idegenül, elhagyottan állt a ház a patinás tanítóképző épületével szemben. Ahogy nővéremtől tudom, mára már szerves részévé vált a város kulturális életének.
A '80-as években Makovecz önkéntes száműzetésként a Pilisi Parkerdő építésze lett. Ebben az időben töltöttem egy hétvégét Visegrádon a mogyoróhegyi jurtatáborban, melynek kommunális épületei - az előadóterem és az étterem - szintén a nagy építész alkotásai, akárcsak Dobogókőn a síház "bagolyszemű" épülete. És a '80-as években még láthatók voltak a Mogyoróhegytől a Duna-parti útig vezető turistaút mentén azok a tanulmány-épületek (fából készült kilátótorony, menedékház), melyeket szakmai gyakorlaton lévő építész-hallgatókkal épített.
A rendszerváltás után épült jelentősebb épületei közül személyesen a paksi és százhalombattai templomot valamint a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületegyüttesét láthattam (ez utóbbit tavaly decemberben).
Makovecz erősen közéleti ember volt, valahogy egy állandó elégedetlenség, keserűség jellemezte, azt hiszem, talán sohasem láttam derűsnek, mosolygónak. A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadásából kiderül, hogy sohasem tudta elfogadni a történelem olyan eseményeit, mint az ipari forradalom vagy a globalizáció, úgy érezte, hogy ezek gonosz, önző emberek tevékenységének eredményei, melyek nélkül sokkal boldogabb volna a világ, nem halt volna ki a háziipar, nem bomlottak volna fel a régi közösségek. Talán ezért lett minden épülete - legyen az olyan hétköznapi középület, mint egy városi uszoda vagy faluház - olyan, mint egy templom.
A 2002-es Fidesz-vereség után megalakuló Polgári Kör-mozgalom élharcosa lett, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör - melyet szabadkőműves hasonlattal élve nyugodtan nevezhetünk a polgári körök nagypáholyának - tagja volt többek között Orbán Viktorral és - nocsak, milyen érdekes - Vona Gáborral együtt. Ennek a polgári körnek a vezetője Hende Csaba volt, és tagjai között szerepelt a később renegáttá vált Malgot István szobrászművész is.
2010-től, a második Orbán-kormány megalakulása után tervező irodája ismét sok megbízást kapott, ők tervezhették a felcsúti Futball Akadémia épületeit valamint a kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak épített lakóparkot is. A Makovecz által alapított Művészeti Akadémiát új alkotmányunk alaptörvényünk a köztestületek sorába emelte szemben a MTA által alapított SZIMA-val (Széchenyi István Művészeti Akadémia). Ezzel kapcsolatban Makovecz egy, a Hetek c. közéleti hetilapnak adott interjúban elmondta, hogyan vágta rá az ajtót Kosári Domonkosra, amikor az felajánlotta neki, hogy legyen tagja "Heller és bandája által kisajátított" SZIMA-nak.
Az egykori polgári köri vezetővel, a jelenlegi honvédelmi miniszter Hende Csabával ápolt szoros barátságára jellemző, hogy a Magyar Nemzethez írt nyílt levelében védte meg Gubcsi Lajost, a KISZ Magyar Ifjúság c. újságának egykori főszerkesztőjét azokkal a támadásokkal szemben, melyeket akkor kapott, amikor Hende kinevezte a HM egyik cégének vezetőjévé. Gubcsit nem sokkal Makovecz halála előtt volt kénytelen a miniszter kirúgni sokadik gyorshajtási ügye után. És két héttel halála előtt szintén Hende Csabától vette át utolsó kitüntetését, a Szent István Díjat, melynek első kitüntetettje ki más is lehetett volna, mint maga Orbán Viktor.
A fentiekből kiérezhető, hogy Makovecz közéleti megnyilvánulásai egyáltalán nem voltak ínyemre, ettől azonban teljesen függetlenül tekintem valóban jelentős, maradandó és stílusteremtő életművét. Remélem, hogy egyik utolsó nagy terve, a felső-krisztinavárosi főplébánia-templom megépülhet az Apor Vilmos téren, így sok vidéki város után talán Budapesten is lesz Makovecz-templom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése