Szeretni és szeretni hagyni

Március elején voltam utoljára színházban, aztán jött a Nagy Ragály. Az Átriumban láttuk a 12 dühös embert. Nyolc hónapot kellett várnunk, hogy tegnap ugyanott megnézhessük az Őrült nők ketrecét. Pedig egy-két darabot nagyon vártam, például volt jegyünk Székely Csabától a 10-re.

Gyermekkorom kedvenc Május 1 mozija pont 8 éve alakult színházzá, és hat éve megy az Alföldi Róbert rendezte Őrült nők ketrece, melynek filmváltozatát természetesen láttam még valamikor a '70-es évek  végén. Most is eredetileg augusztus 30-ére szólt a jegyünk, de a szereplő gárdából valaki koronavírusos lett, így azt az elmaradt előadást tartották meg tegnap.

Különös aktualitást adott a darabnak, hogy idén mintha kicsit felerősödött volna a homofóbia nem hivatalos és hivatalos formája. A járvány miatt elmaradt Pride helyett a baloldali önkormányzatok szivárványszínű zászlót tűztek ki, melyet focihuligánok előszeretettel letépkedtek. A Mi Hazánk mozgalom parlamenti képviselője két - a gyermekeket a másság elfogadására felkészítő, érzékenyítő -  mesekönyvet semmisített meg nyilvánosan, a Meseország mindenkié és a Vagánybagoly és a harmadik Á című könyveket, az ezt árusító könyvesboltok ajtajára megszégyenítő feliratokat ragasztottak. Gyermekpszichológusok százai magyarázták, hogy szó sincs melegpropagandáról, gyermekkorban és kamaszkorban a gyerekek között gyakori a kiközösítés, a bullying, a csúfolódás, mely sok gyermek életét megkeseríti. Ezt megelőzendő nagyon fontosak az érzékenyítő könyvek, foglalkozások, beszélgetések.

Három évvel ezelőtt Petráék osztályában is tartott érzékenyítő foglalkozást az Amnesty: a gyerekekre különböző szerepeket osztottak ki. Volt, aki fogyatékos volt, volt, aki menekült, volt, aki etnikai kisebbséghez tartozott és igen, volt akire a homoszexuális szerep jutott. Ezeknek a foglalkozásoknak nemzetközileg kidolgozott és elfogadott módszertana van, és Petra teljesen pozitívan nyilatkozott róla.

Ma már ilyen érzékenyítő foglalkozást nem lehetne tartani, mindenképpen ki kéne hagyni belőle a melegeket, a Soros által pénzelt Amnesty pedig szóba sem jöhetne. A vitába egyébként a miniszterelnök is megnyilvánult, azt mondta, hogy a magyarok toleránsak a homoszexuálisokkal szemben, de a magyar gyermekeket meg kell óvni a homoszexuális propagandától.

Sokan tényleg úgy gondolják, hogy ez a probléma legelőször serdülőkorban merülhet fel. De most képzeljük el a következőt: Az óvodában a gyerekek papás-mamást játszanak, vagy épp az óvónéni kérdezgeti a gyerekeket a családjukról, és a kis Julika váltig állítja, hogy neki két anyukája van. Az óvónéne azzal próbálja elterelni a dolgot, hogy Julikát egyedül neveli az édesanyja, ezért egy barátnője gyakran besegít neki Julikát elhozni az óvodából. Julika viszont erősködik, hogy együtt laknak, és egyik anyukáját Lili-anyunak, a másikat Zsófi-anyunak szólítja. A többi gyerek otthon elmeséli szüleinek a dolgot, akik közül sokan felháborodva mennek be az óvodába számon kérni, hogy kik is járnak oda. Vagyis a gyermekek akár óvodás korban találkozhatnak ezzel a jelenséggel.

A hét végén a megszűnéssel fenyegetett Klubrádió könyvismertetésében is hallottam egy mesekönyvről, a Széltestvér és Napkelte című kötetről, mely szintén rendhagyó családokról szól. Idézet a könyv ajánlójából: "Ajándék ez a könyv mindenkinek, aki eddig azt gondolta, hogy egyedül járja a saját, a megszokottól eltérő útját. Ezek a mesék arról tanúskodnak, hogy számos különböző formája van és volt mindig is a családi közösségnek. A lényeg, hogy az elfogadó szeretet és a másik tisztelete legyen az összetartó erő."

Nos, az Őrült nők ketrecében sem éppen hagyományos pár szerepel, de gyermekük boldogságáért ők is mindent megtennének. Stohl András egyenesen zseniális a transzvesztita Albin szerepében, és persze a darabban lecsapják a mai közéleti áthallások magaslabdáit: könyvdarálás, a kormánypropaganda hálószobába való benyomulása, Mészáros Lőrinc ügyei vagy éppen az SzFE elfoglalása. A tegnapi darab tanulságai ugyanazok, mint a ledarált mesekönyveké:

• Az elfogadásra nevelő érzékenyítés nem egyenlő a propagandával;
• A szeretet és a boldogság nagyon sok formában létezhet;
• Az igazi szabadság az, ha elfogadjuk, hogy a mi normáinktól eltérő normák is létezhetnek, ha ezek a normák nem zavarják vagy nem akarják legyőzni, kizárni egymást. Mint ahogyan nincs abszolút érvényes ideológia vagy abszolút érvényes kultúra, ugyanúgy nincs abszolút érvényes norma sem.

Emlékszem, 8-10 éve, amikor még Bori a Madách Táncstúdióba járt táncolni, az év végi bemutató előadásuk a Thália Színházban pont egybe esett a Pride felvonulással. A szünetben az egyébként jól szituált szülők közül nagyon sokan éreztek leküzdhetetlen kényszert, hogy középső ujjukat feltartva "Mocskos buzik" bekiabálással nyilvánítsanak véleményt az Andrássy úti menet felé. Pedig buzizni a világ egyik leggyávább és legpopulistább dolga. Hogy miért? Mert a lakosság 95%-a heteroszexuális, vagyis a buzizással nem kockáztatunk semmit, viszont nagy valószínűséggel azonnali egyetértést és népszerűséget érünk el. Ezzel szemben ha valaki megértő és elfogadó a melegek irányába, arra gyakran mondják, hogy biztosan ő is buzi. Vagyis az elfogadás bátor tett, míg a homofóbia (és természetesen a xenofóbia is) kifejezetten gyáva és sunyi dolog.

"Élni és élni hagyni" (leben und leben lassen) lehetne a legfőbb bölcselet, amit kiegészíthetnőnk a "Szeretni és szeretni hagyni" (lieben és lieben lassen) elvvel is. Nem kell hozzá sok.