Szabad-e szeretni a magyar focit?

A Norvégia elleni 2:1-es (összesítve 3:1-es) győzelmünk után a Facebook-on komoly polémia indult arról, hogy most akkor egy igazi ellenzéki örülhet-e annak, hogy Magyarország 30 év után ismét világversenyen focizhat. Volt, aki ezt posztolta ki:
"Kedves felebarátaim. Nyugodtan örüljünk a két győztes meccs utáni kijutásnak. A stadionépítések és a többi bűnök ellen nem rossz focival, nem a magyar csapat elleni szurkolással kell küzdeni. Hanem számtalan más eszközzel."
Az én nemzedékemben, amelyik még látott jó magyar focit, fel sem merül, hogy azon fanyalogjon a válogatott sikere kapcsán, hogy most ez milyen jó Orbán Viktornak. Mint ahogyan mindig is nettó demagógiának tartottam, hogy addig nem szabad stadionokat építeni, amíg gyermekek éheznek Magyarországon.
Kétségtelen, hogy az 1986-os mexikói focivébé óta - ekkor játszottunk utoljára világversenyen - felnőtt egy generáció, amelynek tagjai már nem a Ferencvárosnak vagy az Újpestnek, hanem a Realnak vagy a Manchesternek szurkolnak, és ha színvonalas labdarúgást szeretnének látni, spanyol, olasz, német vagy angol bajnokságot vagy BL-t néznek a sportcsatornákon. A gyerekek már nem Albert vagy Farkas mezét viselik a grundon, hanem Messi vagy C. Ronaldo feliratosat. A hazai labdarúgást érdektelenség kíséri, egy-egy bajnoki forduló összes nézőszáma mindössze pár ezer.
Miközben elismerem, hogy Priskin fantasztikus gólja nemcsak az én szemembe csalt könnyeket, de a világ bármelyik sporthíradójába nyugodtan bekerülhet, néhány dolgot nem árt tárgyilagosan leszögezni:

• A négy évvel ezelőtti Európa-bajnoki selejtezőket ugyanúgy harmadikként zártuk, mint most. Idén csak azért volt lehetőségünk a vígaszágra, mert 2016-ban már nem 16, hanem 24 csapat küzdhet meg az Európa-bajnoki címért (1976-ig a selejtezőkből mindössze négy csapat juthatott be a tornára, így lettünk '64-ben harmadikok, '72-ben negyedikek, ez volt utolsó EB-szereplésünk).
• A magyar labdarúgás finanszírozásában még mindig túlságosan sok a közpénz. Nagyobb focinemzeteknél a klubokat szponzorok, reklámbevételek, a televíziós közvetítések jogai és persze a nézők tartják el.
• Magyarországon a cégek 5 éve már TAO formájában támogathatják a kiemelt sportokat. Ez lényegében olyan pénz, amit a vállalatok nyereségadó helyett adományozhatnak a sportkluboknak, tehát lényegében átirányított közpénz. Volt év, amikor a Puskás Akadémia több TAO-t kapott, mint az összes többi labdarúgó klub együtt.

Egy ismerősöm, akinek szívügye a magyar labdarúgás, szemrehányóan mondta, hogy miért bántjuk a Puskás Akadémiát, amikor itt milyen nagyszerű játékosokat képeznek. Nem tagadom, de úgy gondolom, hogy ilyen anyagi és szakmai támogatással bármelyik magyar futballakadémia hasonló eredményt érne el. Az ellen sem lenne kifogásom, ha Orbán már mint politikától visszavonult közszereplő szülőfalujában létrehozna egy alapítványt a labdarúgás támogatására. De hivatalban lévő miniszterelnökként egy 1500 lelket számláló faluban - történetesen saját szülőfalujában - 3000-es stadiont építtetni Conducator-ok, Duce-k, Führer-ek szoktak, ezt nem látni politikai elvakultság.
Régi hűséges olvasóim tanúsíthatják, hogy nem először posztolok a magyar labdarúgásról, megtettem már ebben, ebben, ebben, ebben meg ebben az írásomban is, pedig igazán nem vagyok fociszakértő. A válogatott csoportmérkőzéseit, ha tehettem, mindig végignéztem. Hiszek a labdarúgás forgandóságában, hiszen a 2004-ben a Portugália ellen kivívott EB-győztes Görögök idén pont a mi selejtezőcsoportunkban végeztek az utolsó helyen (igaz, az utolsó csoportkörben az ellenünk elért győzelmükkel megduplázták addigi pontjaikat). Még történhet csoda 2016-ban Franciaországban, és a magyar válogatott lesz az "ébredő erő".



---