Sóvidéken sóvárogtunk (családi nyaralás Salzkammergutban) - kronológia

Első nap:
Orsi előző nap hajnalban érkezett meg Izraelből, és délelőtt rögtön elhúzott Zamárdiba a STRAND Fesztiválra, és csak az indulás napján reggel jött haza. Még azt is tervbe vettük, hogy felszedjük Zamárdiban és Mariboron és Grazon keresztül utazunk, de Orsi barátnője retúrjegyet vett neki. Reggel 10 után sikerült elindulnunk, hogy aztán Mosonmagyaróvár előtt egy 10 km-es dugóba kerüljünk egy tömegbaleset miatt.
Kb. délután 2 körül értünk Melk-be, a Benedek-rendi apátsághoz.

A melki apátság makettje

Az apátságot nagyjából a pannonhalmival egy időben, 1113-ban alapították, és az épületegyüttes mérete és elhelyezkedése is sokban hasonlít a pannonhalmira. A Bécs-Salzburg autópályáról már messziről látszik.
A látogató itt is nagyjából ugyanazt láthatja: megtekintheti az alapító levelet (Melker Stiftbrief), miseruhákat, kegytárgyakat, festményeket. Megnézheti a könyvtárt, a fogadótermet és az apátsági templomot.
Ha lett volna időnk, a városkában is érdemes lett volna sétálni.

Melk óvárosa

Így csak egy kávézásra futotta, utána indultunk tovább Gosauba, a szálláshelyünkre, amit csak többszöri telefonálás után sikerült megtalálni, mert a címét nem tudtuk, a navigátorban pedig név alapján nem volt meg. Így is sikerült este 7-kor elfoglalni a szállásunkat, amit nem véletlenül hívnak Bergblick-nek (hegyi pillantás), ez látszott a nappali ablakából:

Kilátás apartmanunk teraszáról

Este még egy filmnézés is belefért, megnéztük az Agymanókat, rögtön ki is osztottuk a szerepeket a családra: Orsi a Derű, Petra az Undor, Bori a Majré, Kati a Bánat én pedig a Harag vagyok.

Második nap
Nem kapkodtuk el az ébredést, reggel még az egész völgyet köd takarta. A hallstatti sóbányába vitt először az utunk, ami állítólag a világ legrégebbi sóbányája, 3500 éves tárgyakat és több ezer éves mumifikálódott holttestet is találtak itt.
A látogató egy siklóval jut fel a bányához (illetve még pár száz métert gyalog kell megtennie fölfelé. A bányalátogatáshoz mindenki bányászruhát kap, nagyon mókásan néztünk ki benne.

Lányaim bányászruhában

A bánya nem olyan monumentális, mint pl. a parajdi Erdélyben, sokkal szűkebbek a termek, viszont rendkívül szemléletes multimédiás előadásokon lehet megismerkedni a sóbánya kialakulásával, a régi és új bányászati technikákkal. A bányába facsúszdákon lehet lejutni, fotózzák az embereket és mérik a sebességüket. Nálunk a családban Orsi nyert több mint 27 km/h-s végsebességgel!
Nem véletlenül hívják az egész vidéket Salzkammergutnak, azaz kamarai sóbirtoknak, a környék lakói alapvetően a sóbányászatból és sófeldolgozásból éltek.
Végül bányavasút hozott ki minket a bányából. Még fotózkodtunk kicsit a hegyi kilátónál, miközben lábunk alatt terült el Hallstatt és a Hallstttersee (Hallstatti-tó).

Orsi mögött a Hallstattersee

Ebédünket a Hallstattersee partján költöttük el, majd estig jártuk ezt a kicsit émelyítően "gemütlich" városkát. Ma már inkább turistalátványosság kicsit díszletszerű házakkal. Mivel a település a tó és a hegy közé van beszorítva, kevés temetkezési hely állt rendelkezésre, ezért elterjedt a városban, hogy a lakosok koponyájára festették a nevüket, és ezeket egy külön kápolnában őrzik.

Hallstatt főtere tűzoltózenekarral

Festett koponyák a temetkezési kápolnában

Este még egy Pandemic társasjáték is belefért a programba a bolognai tészta után.

Harmadik nap
Korán kelés, irány Salzburg. A város manapság már nemcsak a nagy Mozart-kultuszról híres, hanem az 50 éve itt forgatott és itt játszódó A muzsika hangja című filmről is. A Mirabell park mellett parkoltunk le, a parkban tüstént fúvószenekar fogadott bennünket, a park mellett található a híres Mozarteum.
A város folyója a Salzach, ennek gyalogoshídját a szerelmesek lakatjai borítják.

A lakatok mögött Salzburg

A hídon átsétálva Mozart szülőházához vitt az utunk. A nagy mester 200 évvel korábban született, mint én, egy négyemeletes ház harmadik emeletét lakta a Mozart család. Dajkája szerint a kis Amadeus már csecsemő korában is az Egy kis éji zene dallamát gőgicsélte, de lehet, hogy ez csak legenda.

A Mozart-házban

Turisták uralta tekergős utcákat követve próbáltuk felfedezni A muzsika hangja forgatási helyszíneit, majd siklóval felmentünk a várba. A salzburgi vár teljes területe csak belépőjeggyel látogatható, megtekinthetők benne a hercegi lakosztályok, fegyverek, régi berendezési tárgyak. Elég jó körpanoráma nyílik innen a környékre. A várban költöttük el ebédünket is.

Salzburg látképe a várból

Salzburgi városnézésünk után a város déli szélén található Hellbrunn kastélyhoz mentünk. A kastély arról híres, hogy a salzburgi érsek tulajdonában állt, aki elég vicces kedvű ember lehetett, mert a kastély parkjában sok vízzel hajtott szerkezet mellett titokban a vendégeit is vízzel spriccelte le. Ma ugyanezt megteszik a jól fizető turistákkal, mi sem úsztuk meg száraz bőrrel.

Vízzel hajtott város-makett. Minden emberke mozog, miközben víziorgona hangját lehet hallani, és miközben ezt bámulod, váratlanul téged is lespriccel a víz

Este a változatosság kedvéért Dixit-eztünk a vacsi után, ami lecsó volt.

Negyedik nap
Irány a Wolfgangsee és a Schafberg. Sankt Wolfgangban parkolunk le, ahonnan fogaskerekű vasút visz fel az 1783 m magas Schafbergre. Persze felmehettünk volna gyalog is, ez jobban megfelelt volna a hegy szellemének, csakhogy ez 1200 m-es szintkülönbségű túra lett volna. A fogaskerekűt - ha szerencséje van az embernek - 130 éves gőzmozdony tolja fel a hegyre (felfelé tolató, lefelé vontató üzem van).

A fogaskerekű gőzmozdonya

A Schafberg a sóvidék három legnagyobb tava, a Wolfgangsee, a Mondsee és az Attersee között van, ezért mindháromra lélegzetelállító körpanoráma nyílik. A hegy a Wolfgansee felé lankásan emelkedik, a másik két tó felé viszont függőleges sziklafalat mutat, valójában olyan, mint egy kettébe vágott hegy. Van rajta egy geoláda is, amit megkerestünk, így meglett első osztrák találatunk, amely egyben a legnyugatibb és a legmagasabb találatunk is.

Schafberg, háttérben a Mondsee

A hegyen költöttük el szendvics-ebédünket. Délután még hajókáztunk egyet a Wolfgangsee-n, ráadásul a Kaiser Franz Josef nevű lapátkerekes gőzhajó fedélzetén. Elhajóztunk Sankt Gilgen-be, ott elnyaltunk egy fagyit, majd visszahajóztunk Sankt Wolfgangba.

A Kaiser Franz Josef lapátkerekes gőzős

Még arra is maradt időnk, hogy egy kicsit sétáljunk Sankt Wolfgangban, ebben a tüneményes városkában, bemenjünk búcsújáró templomába, sétálgassunk a szűk utcákon. Sankt Wolfgang egyébként azért is népszerű az osztrákok körében, mert itt játszódik egy Ausztriában nagyon népszerű operett, az Im weißen Rößl. A Weißes Rößl (fehér paripa) egy helybéli szálloda neve, amely még ma is üzemel.

A Weißes Rößl előtt

Este Kati csirkemellet sütött, de még egy nagy családi pingpongcsatát is lefolytattunk.

Ötödik nap
Az egyetlen esős nap, de szerencsére mára egy jégbarlang, az Eisriesenwelt felfedezése várt ránk. Petra már járt itt két hónappal ezelőtt az iskolával, de szívesen eljött velünk újra. Rajtunk kívül még több ezren gondolták úgy, hogy ez a nap barlangászásra a legmegfelelőbb, ezért ez a program kicsit jobban elhúzódott, mint gondoltuk.
A jégbarlanghoz feljutni nem is olyan egyszerű. A Werfen-ben lévő parkolótól shuttle-busz vitt fel a fenti parkolóba, ahonnan fel kell gyalogolni a látogatóközponthoz. Jegyvásárlás után további gyalogtúra felfelé egy függővasút völgyállomásához. De a függővasút sem visz fel ám a barlang szájához, innen további pár száz méter emelkedő vár még a látogatóra.

Hosszú gyalogos szerpentin a barlang bejáratához

Az Eisriesenwelt a világ legnagyobb jégbarlangja, valamikor a 19. század végén fedezték fel, de akkor még a bejáratához is csak alpintechnikával lehetett feljutni. A barlangrendszer a kijárattól is folyamatosan emelkedik, további 700 lépcsőfokon kell benne felfelé menni. Az első másfél kilométer látogatható, de a barlang többi részén már nincs jég. Mesterséges világítás nincs, a látogatók karbidlámpákat kapnak, maguknak világítanak, az idegenvezető magyarázás közben magnéziumcsíkokat gyújt meg, hogy nagyobb legyen a fény.

Orsi bányászlámpával

Mivel a barlangban 0 fok alatti a hőmérséklet, kabát, sapka és kesztyű viselése erősen ajánlott. Szép jégképződményeket figyelhettünk meg, bár nekem az a gyanúm, hogy ezeket jégszobrászok faragták ki, hogy mégse legyen a látogatónak olyan unalmas. Minden esetre volt jegesmedve és elefánt alakú (vagy inkább arra emlékeztető) jégtömb is.
A barlangtól a visszaút már Hawaii volt, ráadásul a hegyet borító felhő is feloszlott, így csodálatos kilátásban volt részünk.

Kilátás a barlangtól

A kötélvasút felső állomásán költöttük el késői ebédünket, majd kb. fél ötre értünk vissza a parkolóba. Werfen másik nevezetessége a Hohenwerfen kastély. Itt forgatták a Kémek a sasfészekben című filmet, melyben a kastély Schloss Adler-ként szerepel. A várkastély eredetileg a salzburgi érseké volt, tőle vették meg a Habsburgok, de ma már az osztrák állam tulajdona. Az Anschluss idején a németek valóban kiképző központot rendeztek be itt. Siklóval lehet felmenni, pont elcsíptük az utolsó idegenvezetést.

A Hohenwerfen kastély

Este lencseleves volt, és ismét Pandemic-et játszottunk.

Hatodik nap
Ismét verőfényes napsütésre ébredtünk. Első utunk a szálláshelyünktől pár kilométerrel feljebb lévő Gosausee-hez (Gosaui-tó) vezetett, mely télen síközpont, nyáron pedig népszerű kirándulóhely. Kicsit sétáltunk a tó körül, megcsodáltuk a távoli Gosau gleccsert, élveztük a magas hegyekkel, zöld legelőkkel, tehenekkel, tavakkal teli alpesi idillt.

Ember, állat egyformán élvezi az alpesi idillt

Miután kiélvezkedtük magunkat, a patinás császári fürdőhelyre, Bad Ischl-be autóztunk. Amint az köztudott, itt akadt Sissi horgára Ferencjóska, aki eredetileg Sissi nővérét, Helenát vette volna feleségül. Az Ischl és a Traun folyók találkozásánál lévő fürdővárostól többet vártam, azt gondoltam, hogy Karlsbad-hoz hasonlóan fogja sugározni a monarchiabéli pompát, helyette egy átlagos osztrák kisváros képét mutatja, benne egy-két épület emlékeztet az egykori fürdővárosra: a kongresszusi központ, az ivócsarnok, a Lehár-villa és persze nem utolsó sorban a Sissi-kastély.

Bad Ischl, az ivócsarnok és a postahivatal

A császári park szélén áll a császári pár nyári kastélya, melyet nászajándékba kaptak és egy E-betűt (mint Elizabeth) formál. Jelenleg is egy Habsburg a tulajdonosa, Sissi dédunokája, Mária-Valéria unokája. A kastély látogatható, korabeli módon van berendezve. A császári pár 6-8 hetet töltött itt nyaranta, ilyenkor Ferencjóska levadászta a környék vadjait, a kastélyban több ezer trófea van. Persze azért a politikára is jutott ideje, itt írta alá az Európa 20. századi sorsát meghatározó Szerbia elleni hadüzenetet.

A császári kastély

A kastélytól pár száz méterre, az Ischl túlpartján egy strandfürdőre bukkantunk, és mivel egész osztrák nyaralásunk alatt eddig nem volt lehetőségünk strandolni, most örömmel hűsöltünk a szemmel láthatólag inkább helybélieknek épített és igen kedvező áron üzemelő, de ugyanakkor rendkívül kulturált strandon.
Még egy esti program is várt ránk Gosauban, a kálváriadombon egy rézfúvós együttes játszott. A két szárnykürtből, egy tenorkürtből és egy baritonkürtből álló kvartett lassú osztrák dalokat fújt, hangulatos volt hallgatni a Hold által megvilágított, hegyek-koszorúzta osztrák falucska kápolnájánál.

A kálváriatemplom Gosauban esti fényben

Az esti programba az olaszos paradicsomos-mozzarellás tészta elfogyasztása után még egy filmnézés is belefért. Holnap sajnos indulunk haza.

Hetedik nap
Mára a hazautazáson kívül semmi konkrét programot nem szerveztünk. 10-kor hagytuk el a szállásunkat, még vásároltunk a helybéli ADEG-ben (osztrák közért-lánc), majd irány haza. Bécs előtt egy pihenőhelyen ebédeltünk, itt volt wifi, itt olvastuk a hírt a Parndorfban talált holttestekkel teli teherautóról. Aztán láttuk is Parndorfnál elhaladva az intézkedő rendőröket, meg a határig kialakuló, legalább 30 km. hosszú gigadugót. Szerencsére ez a Magyarország felé tartó irányt nem érintette, így nagyjából 5 óra körül hazaértünk.
Hát így telt a Pál család 2015-ös nyaralása.