Mese, mese, meskete

Egy nemrég írt posztomban írtam egy színdarabról, melyben egy Andersen-mese, a Vadhattyúk volt a kulcs, és akkor utaltam a meseterápiára, és Bori lányom mesék iránti vonzalmára. Először Eric Berne Sorskönyvében olvastam a meseterápiáról, arról, hogy mindenkinek megvan a kedvenc tündérmeséje. Aztán pár év múlva megtudtam, hogy egy volt osztálytársam, aki pszichológus, szintén foglalkozik meseterápiával, és írt is egy mesekönyvet, amit meg is vásároltam, címe: a Rubinkő meséi.

Szintén posztoltam a tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon látott musicalről, az Ezeregy éjszakáról, és annak kapcsán megírtam, hogy valószínűleg Seherezádé lehetett az első meseterapeuta, aki így adta vissza Sahriár király életkedvét és önbizalmát. Ráadásul megtudtam, hogy Orsi lányomat is érdekli a meseírás, már gimnazista korában is írt novellákat (kétszer is nyert az iskolai novellaíró pályázaton), és mostanában, ha nagy ritkán akad egy kis szabad ideje, meséket ír (pl. a hiperaktív lajhárról). Remélem egyszer még olvashatom őket, nem dugja el az íróasztala fiókjába.

Szóval annyira érdekelni kezdett a téma, hogy megkértem Petrát, vegye ki a könyvtárból nekem Boldizsár Ildikó, a magyar mesepápa alapművét: Meseterápia, Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Boldizsár Ildikó szerint azért nagyon fontosak a mesék, mert egy ősi, kollektív tudat lenyomatai, olyasfélék, mint a szent könyvek. A szerző szerint a népmesék egy ősi kornak, az egykor volt aranykornak, amikor még sokkal szorosabb kapcsolatban éltünk a természettel, a lenyomatai, egy végtelen hosszú mesefolyam leszakadt foszlányai. Mindjárt eszembe is jutott róla egy másik posztom, amelyben arról elmélkedem, hogy az emberi faj mennyire magára maradt, amióta kiszakadt a természetből (ennek milyen tökéletes metaforája a bibliai kiűzetés a Paradicsomból). Magányunkban vallást, tudományt, művészetet és mítoszokat teremtünk magunknak, ezek közé tartoznak a népmesék is. Tulajdonképpen a mesebeli csodák sem mások, mint annak az ősi világnak a lenyomatai, amikor még részei voltunk a természetnek, szót értettünk az állatokkal, növényekkel.

A szerző szerint minden mese egy fejlődéstörténet, melyben a mesehős az útja során válik hőssé. A mesék állandó szereplői a hősök és álhősök, az útnakindító, az adományozó, a segítő, az ellenfél és a királykisasszony, mint elérendő cél. A mesék segítői (megsegített állatok, bölcs öregember, vasorrú bába stb.) valójában a bennünk rejlő, fel nem fedezett hajtóerők, ki nem használt energiák. Ezek a segítők csak akkor válnak barátainkká, ha megfelelően szólitjuk meg őket, jól bánunk velük. Gyakori motívuma a meséknek az alászállás, túlvilágon járás, újjászületés. A meseterápia célja pont az, hogy a beteg fedezze fel magában a rejtett hajtóerőket és ezekkel felvértezve szülessen újjá, térjen meg az alsó világból. A terápia során mindenki más szereplővel azonosul és más mesehelyszínbe helyezi el magát.

Minden mesének hét fázisa van: az útnak indulás, a konfliktus-felismerés, a hőssé válás, a próbák, a segítővel való találkozás, az ellenféllel való megküzdés és végül az újjászületés. Ezen a hét fázison kell végigmenni mindenkinek, aki aláveti magát a meseterápiának. Érdekes, hogy van, aki ugyanabban a mesében azt ismeri fel magában, hogy túlságosan nagyok az elvárásai másokkal szemben, míg más arra jut, hogy túl nagy a megfelelési kényszere. Nem csoda, hiszen a mesék a bennünk eltemetett, elfojtott, hamu alatt parázsló problémákat hozzák felszínre. Amióta olvastam Boldizsár Ildikó könyvét, én is egy kicsit mindent a meséken keresztül próbálok megközelíteni. Pl. nemrég megnéztük Katival  a Hat hét című magyar filmet, ami tömören arról szól, hogy egy 17 éves lány teherbe esik, de még terhesen megegyezik egy örökbe fogadó párral, hogy az ő javukra lemond a gyermekről. Megszüli a gyereket és egyre inkább úgy érzi, hogy mégiscsak megtartaná (ennek eldöntésére hat hét áll a rendelkezésére). Amikor oda jut, hogy bejelentse, nem adja örökbe gyermekét, látja, hogy az örökbe fogadó szülők milyen szeretettel és odaadással bánnak a babával, és akkor végleg lemond a gyermekről. Én meg arra gondoltam, hogy ez tiszta Kis hableány történet.

Posztom végén álljon itt a Fehérlófia a Bëlga együttes előadásában.

---