![]() |
Brezsnyev a budapesti metrón - MTI |
Csak 5 évvel később, 1977-ben, amikor Moszkvában jártam, értettem meg, mire gondolt Brezsnyev: a moszkvai metró minden egyes állomása egy-egy szocreál katedrális.
A budapesti 4-es metró átadása kapcsán gondoltam, hogy kicsit nosztalgiázok saját metróélményeimről. 1970-es átadásakor a 2-es metró még csak "a metró" volt, mert a millenniumi földalattit mindenki ugyanúgy csak kisföldalattinak hívta, mint most. Csak a 3-as metró első szakaszának 1976-os átadása után emelték be a kisföldalattit a budapesti metróhálózatba, mégis csak jobban mutat, ha fővárosunknak három metróvonala van.
Nem sokkal a 2-es metró első szakaszának 1970-es átadása után üzemi területet is meglátogathattam. Nyolcadikosként bejutottam a fizika tanulmányi verseny országos döntőjébe (ahol egyébként ötödik lettem), és szerveztek nekünk egy üzemlátogatást a Deák téri irányítóközpontba. Egyik társam megkérdezte, hogy tirisztoros hajtása van-e a metrószerelvényeknek. Akkoriban nem is értettem, miről beszél.
A két metróalagút 2009 júliusában az Etele téren |
A fúrópajzs makettje a látogatóközpontban |
2012 novemberében az Elektrotechnikai Egyesület szervezett egy üzemlátogatást a SIEMENS által szállított áramelosztók bemutatására. Szintén nagyon lelkes vezetést kaptunk, megtudhattuk, milyen nehézségekbe ütközött a középfeszültségű transzformátorok bejuttatása a vágányszint alatti üzemi területre, hogy a visszatápláló fékezés miatt állomásonként két egyenáramú elosztó van, egy a betáplálásnak, egy a visszatáplálásnak, hogy minden állomás kettős betáplálást kap, hogyan került kiválasztásra az alagútban végigvezetett tűzálló kábel, stb., stb., stb.
A 4-es metró alagútjában 2012-ben (nyíllal vagyok megjelölve) |
Amikor a 4-est végül 2006-ban építeni kezdték, már híre-hamva sem volt a magyar metróépítő szakembereknek. Barátom szomszédja volt egy metróépítő, aki a 3-as metróberuházás befejeztével csapatával végighaknizta a világot, Líbiában, Indiában, Németországban fúrták az alagutat. Aztán nyugdíjba mentek.
![]() |
A GANZ-gyártmányú metró-motorkocsi |
Ugyanígy nyugdíjba küldték azt a GANZ metrószerelvényt is, mely mint próbajárat járt sokáig a 3-as metró vonalán. Jelenleg a szentendrei BKV-múzeumban tekinthető meg. Nem volt nekünk jó, de mi még az Alstom-vonatokat is majdnem megfúrtuk.
Hadd emlékezzek meg arról is, hogy a világ mely városaiban utaztam még metrón.
1969-ben, még a budapesti metró átadása előtt utaztam a berlini (természetesen Kelet-Berlin, Hauptstadt der DDR) U-Bahn-on. Mit mondjak, elég lepukkant volt. Aztán 1977-ben mindjárt két orosz (illetve akkor még szovjet) város metróhálózatát is megismerhettem: a moszkvait és a leningrádit (most már megint Szentpétervár). A moszkvai Szokol állomástól a Vörös térig sokáig fejből tudtam a metróállomások nevét, és még mindig a fülembe cseng: Осторожно! Двери закрываются! (Vigyázat! Az ajtók záródnak!). Leningrádban láthattam először peronkapukat, amik csak akkor nyílnak ki, ha már a szerelvény befutott.
1978-ban, első nyugati utazásom alkalmával utazhattam a londoni, párizsi és milánói metrón. Ki ne mosolygott volna a londoni metró "Mind the gap!" (Ügyelj a résre!) figyelmeztetésén? Párizsban 1994-ben, Londonban 2000-ben jártam újra.
1991-ben a római metrón is utaztam, így Olaszország a másik olyan ország, ahol két város földalattiját is igénybe vettem. 1993-ban Prágában, 2012-ben pedig Amszterdamban metróztam. Több olyan városban jártam, ahol van ugyan metró, de nem használtam, pl. Bécs, Nürnberg, Zürich.