Zenetolvajok

Tudjuk, hogy a nyár a szabadtéri előadások évada, és Katinak last minute-ben sikerült egy nagyon érdekes előadásra jegyet szereznie: Falusi Mariann Törvénytisztelő tolvajok, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Városmajorin nagyon régen voltunk utoljára, szerintem Hot Jazz Band vagy Budapest Bár koncerten, de nem tudtunk pontosan visszaemlékezni Katival. Én két konkrét előadásra emlékszem: valamikor réges-régen itt láttuk a Rémségek kicsiny boltját, és pont előttünk ült Marton László, aki szakadt a nevetéstől. Aztán egyszer a gyerekekkel voltam itt egy Kis hableány zenés mesejátékon. Azóta a színpad és a nézőtér kapott egy sörsátor tetőt, amitől kicsit megszorul a meleg, de azért elviselhető.

Falusi Mariann nagy kedvenc, elképesztően széles az előadói spektruma, bár - ha jól emlékszem - pont Pa-Dö-Dő koncerten nem voltam soha.  2012-ben a Dohány utcai zsinagógában hallottuk Presser Gáborral és Rúzsa Magdival, 2013-ban pedig egy villányi borfesztiválon dzsesszénekesként lépett fel Sárik Péter zongorakíséretével. Tavaly a Szép nyári nap című Neoton-musicalban volt sztárvendég. De birtoklok két Presser-albumot, melyen szintén énekesként szerepel: a Parti Nagy Lajos verseit feldolgozó Rutinglitang-on, valamint az Oláh Ibolyával készült Voltam Ibojka című lemezen.

De a tegnapi előadás egészen különleges volt: azt mutatta meg Mariann, hogy számos közismert könnyűzenei darab miként lopott dallamokat, harmóniákat komolyzenei mesterektől. Az volt az előadás szerkezete, hogy Mocsári Károly eljátszott egy komolyzenei részletet, Mariann pedig zenésztársaival, Cserta Balázs szaxofonistával, Födő Sándor és Holló Aurél ütősökkel, valamint Tálos Áron billentyűssel elképesztően jó és meglepő hangszerelésben elénekelte a "lopott" nótát.

Az előadás Pahelbehl D-dúr kánonjával indított, hogy aztán szépen átcsússzon Demis Roussos Rain And Tears című dalába. Csajkovszkij 5. szimfóniájának lassú tételét egy John Denver nevű country-énekes (leghíresebb dala a Country Road Take Me Home) Annie's Song című dalában használta fel.

Beethoven Holdfény szonátáját többen is ellopták: Cole Porter a híres Night and Day-ben (azért az Ella Fitzgerald-féle változat linkjét tettem be, mert Falusi Mariann is hasonló stílusban adta elő), valamint Morricone a Volt egyszer egy vadnyugat fő témájában. De Morricone lopott máshonnan is. Bach Air című darabjából (egy családi összejövetelen mi is előadtuk Borival csellón és blokkflőtén) ugyanannak a filmnek a melléktémáját alkotta meg.

Persze az Air nagy kedvenc, mások is feldolgozták, talán a legismertebb Procol Harum Whiter Shade of Pale című dala. A dallamlopás egyik nagy károsultja Celin Dion, aki All by Myself című dalát egyenesen Rahmanyinov 2. zongoraversenyéből csórta, és mind a mai napig megy a jogdíj egy része a jogörökösöknek.

De folytathatjuk a sort:

• Paul McCartney a Michelle című számot Chopin e-moll mazurkájából emelte át;
• Michel Legrand a Cherbourghi esernyők gyönyörű dalát szintén Chopintől csente;
• Phil Colins A Groovy Kind of Love című száma egy-az-egyben Clementi G-dúr rondója.

Jó kis este volt, csodálatos érzékenységgel adta elő Falusi Mariann ezeket a világslágereket.  

Testvérek

Szerencsére Tel Aviv-ban az élet kezd visszatérni a kerékvágásba, Orsi a gyerekekkel két hét vidéki tartózkodás után visszaköltözött a lakásukba, Sahar is visszatérhetett a civil életbe. Sőt, ha nem jön közbe semmi, augusztusban két hetet Magyarországon fognak tölteni, vagyis fizikai valójában is kiélvezhetjük a nagyszülőséget.

Kapunk is fényképeket rendesen a két unokáról, íme néhány:

Skype-nagyszülőnek lenni azért is jó dolog, mert képesek vagyunk elhinni, hogy unokáink mindig ilyen áldott jó gyerekek, felhőtlenül szeretik egymást. Persze három lány felnevelése után tudjuk jól, hogy a testvérek tudnak egymással gonoszkodni, álnokok lenni, olykor-olykor árulkodni is rájuk. Beteszek ide néhány fényképet a lányainkról, amik demo-üzemmódban készültek, hogy a nagyszülők lássák, milyen jó testvérek ők:

Na de természetesen én sem voltam egyke, mi is megvívtuk nővéremmel a magunk harcait, még ha a fényképek csupa idillt mutatnak:

A Parlament oroszlánjánál

A Hősök terén

A Balaton partján

Ez az utolsó fénykép emlékeztet engem egyik nagy gonoszkodásomra vagy álnokságomra, ami szintén egy balatoni nyaralásunk alkalmával történt.

Zsuzsi 12 éves lehetett, én pedig 9. Zsuzsi bent labdázott a vízben a barátaival, én pedig a parton játszottam. A tóból hangos gyerekzsivaj hallatszott, melyből jól kivehetően kihallatszott nővérem - hát hogy is mondjam csak, igazi kiskamaszos - kiáltása: "Olyan hülye vagy, mint egy segg!"
"Jaj de csúnyán beszélnek ezek a gyerekek" - méltatlankodott egy szülő a parton, én pedig azonnal lecsaptam a magas labdát: "Anyu, ez a Zsuzsi volt!"

Anyunak muszáj volt a szigorú szülő szerepét felvenni, ha már így lebuktattam a lányát, ezért rámparancsolt: "Menj be a vízbe és küldd ki a Zsuzsit!" Több se kellett nekem, széles vigyorral gyalogoltam be és odaszóltam a nővéremnek: "Zsuzsi, gyere ki a partra, mert anyu meg akar verni, amiért csúnyán beszélsz!" Persze a nővéremnek esze ágában sem volt kijönni, én meg győztesen jelentettem meg anyukámnak, hogy Zsuzsi inkább a vízben marad. Végül anyám ment be a vízbe, én pedig kárörvendve néztem a partról a kergetőzést, aminek csak a mélyvizet jelző bója szabott határt.

Nem kétséges, hogy később kamatostul visszakaptam ezt az álnokságot. De persze felnőtt korunkra ugyanolyan jó testvérekké váltunk, ahogyan az én lányaim is, és minden bizonnyal a kis Yaara és Alma is.

Az elszabadult léghajó története

Tudjátok, hogy követem Facebookon Péterfy Gergely írót, hiszen így vettünk rész tavasszal az ő általa szervezett Utas és holdvilág túrán is. A hétvégi Budapest Pride felvonulás kapcsán az alábbit posztolta:

"A NER hajója a jelek szerint végzetes léket kapott. A következő hónapokban egyre többen akarják majd pánikszerűen elhagyni a lélekvesztőt. Kevés a mentőcsónak és a mentőöv. A tenger jeges. A zenekar még egy darabig húzza. Viktor kapitány bele fog bolondulni, mielőtt megfullad. A süllyedő hajó veszélyes örvényt hagy maga után."

 Péterfy posztjait gyakran kommentelem. Így tettem most is, egy gyermekkori emlékemet felidézve:

"Gyerekkoromban láttam egy régi filmhíradó részletet: egy léghajót emberek próbálnak egy kötélnél fogva a földön tartani, de a szél emelni kezdi a léghajót, a kötelet tartó emberekkel együtt. Többen foggal-körömmel kapaszkodnak a kötélbe, mások, érezvén a bajt, egyből elengedik azt. Így azt a néhányat, akik nem engedték el a kötelet, a léghajó magával ragadja. Az okosabbak 4-5 m magasságban - csonttörést kockáztatva - még elengedik a kötelet, de a legutolsót végleg halálos magasságba emeli a léghajó.

Nos, a NER léghajóját már felkapta a forgószél, sokan most döntik el, elengedjék-e a kötelet."

 Amint a mellékelt fotó is mutatja, hozzászólásomra több mint 800 lájk érkezett (amiből csak 6 a lesajnáló 😆emoji), soha ennyi emóciót nem váltott ki egyetlen korábbi kommentem sem.

Egy több mint 60 éves emlékemet idéztem fel, ami nagyon megmaradt bennem. Egyrészt, mert kiskoromtól fogva viszolygok a mélybe zuhanó emberek látványától, másrészt, mert úgy éreztem, itt egy ugyanolyan morális döntési probléma van, mint például a hires Trolley-problémánál: Egy váltókezelő egy elszabadult vasúti kocsit egy mellékvágányra irányítva csak egy embert öl meg, különben többen is meghalnának.

Ez a döntési dilemma sok helyen feltűnik az irodalomban, például Galgóczi Erzsébet Tizenegy több mint három című novellájában vagy Ferdinand von Schirach Terror című drámájában.

A léghajós eset szintén egy egyéni döntési helyzet: Ha elengedem a kötelet, a léghajó még gyorsabban felemelkedik, magával ragadva a társaimat. Ha viszont nem engedem el, azt kockáztatom, hogy engem is a magasba emel. És szerintem ez a döntési dilemma minden erodálódó rendszer vagy párt működtető emberei számára fennáll: Kiszálljak, próbáljam-e egzisztenciámat átmenteni egy következő rendszer számára, vagy tartsak ki hűségesen, látva az elkerülhetetlen véget.

Az az igazság, hogy nem is voltam benne biztos, hogy valóban létezik egy ilyen filmhíradó részlet, de képzeljétek, az internet feneketlen bugyraiban rátaláltam erre az 1932-es eseményre, amit most megosztok veletek.

Az előttünk álló hónapokban sokaknak kell súlyos morális döntéseket meghozniuk: kitartani egy egyre inkább elfehéroroszosodó egypárti rezsim mellett, vagy idejében elengedni a léghajó kötelét. Talán felgyorsítható ez a folyamat, ha egy közelgő új rezsim a régi rendszer szürke eminenciásainak ésszerű ajánlattal szolgál. Meglátjuk, eseménydús őszünk lesz.