Néhány rendhagyó esküvő

Egy rendhagyó esküvőn voltunk a hétvégén. Kati volt Chinoin-os kollégáival korábban gyakrabban, mostanában, hogy a gyerekek már mindenhol kirepültek, egyre ritkábban jövünk össze. Időközben mindenki otthagyta az egykori gyárat, máshová sodorta őket az élet.
Az egyik kolléganő még fiatalon elveszítette a férjét, egyedül maradt két iskolás lányával. Egy darabig egy szintén a baráti körhöz tartozó férfival élt együtt de aztán végül az életét egy másik férfival kötötte össze, akinek szintén voltak már gyermekei egy korábbi házasságból. Egy régi újpesti ház felújításával alakították ki közös otthonukat, már húsz éve együtt élnek. És most, húsz év után esküvői meghívót hozott a villanypostás, azaz az internet. Úgy döntöttek, hogy együttélésük huszadik évfordulóját házasságkötéssel pecsételik meg.
Egy olyan esküvői helyszínen került sor a házasságkötésre, ahol a házasságkötő terem mellett egy kb. 50. fős rendezvényhelyszín is van. Tízenegynéhány barát és harmincegynéhány rokon volt hivatalos a menyegzőre. Az anyakönyvvezető meglehetősen zavartnak tűnt, úgy látszik, hogy nem tudta, hogy az "ifjú pár" már évtizedek óta együtt él, mert beszédében ilyen fordulatot használt: "közös életük kezdetén". Elég vicces volt, mert mindkettőjüknek egy-egy gyermeke és egy-egy unokája is jelen volt. Olyat sem sokat láthatott az anyakönyvvezető, hogy a menyasszony feketében legyen.
A lagziban nosztalgia-diszkó szólt, de legalább ötvenéves számok, és azt is megtudtam, hogy miért. A vőlegény még az átkosban az NDK-ban dolgozott (erre az időre datálódnak mostani üzleti kapcsolatai), és mellette volt egy beatzenekara, ő volt a billentyűs. (Korábban komolyzenét tanult, hallottam Rahmanyinovot játszani nagyon magas színvonalon, pedig jobbkeze kisujját már fiatal korban elveszítette). A zenésztársakkal ültünk egy asztalnál, ők mesélték, hogyan hódították meg az afrófrizurás ifjak a keletnémet közönséget.
Két nagyon kedves gesztusa is volt a párnak: a násznépben volt egy Erzsébet és két Katalin (az egyék az én Katim), mindháromnak virágcsokorral kedveskedtek. A csokordobás pedig úgy történt, hogy miután felsorakozott a hat ifjú hajadon (köztük a menyasszony egyik lánya), hogy elkapják a csokrot, a menyasszony hatfelé választotta a bokrétát és szétosztotta a lányok között, hogy mindenkinek egyforma esélye legyen.
Nagyon kellemes, szeretetteli este volt.
Két hónappal ezelőtt egy hétvégét töltöttem együtt osztálytársaimmal Kisorosziban. Két osztálytársam is volt, aki nemrég nősült harmadszor. Az egyikük édesapja mintáját követte, aki szintén háromszor nősült, és harmadik feleségét nyolc év ismeretség  után vette el. A másik osztálytársam, ki már több mint harminc éve Ausztriában él, már régen elvált első feleségétől, és pár éve elvett egy, a lányommal egy idős fülöp-szigeteki lányt. Házasságuk egy év alatt zátonyra futott, ezért azt gondoltam, hogy több nővel már nem próbálkozik a Fülöp-Szigetekről, erre tessék, megint egy filippínót vett feleségül, és februárra várják közös gyermeküket. Szóval 63 éves korára apuka lesz! Az osztálytalálkozón be is mutatta nekünk a hölgyet.
És ha már az érdekes esküvőkről van szó: egy korábbi posztomban már írtam Gerlóczy Márton könyvéről, az Altatóról. Méltattam, hogy a szerző milyen kendőzetlen őszinteséggel írt nagyszüleiről és szüleiről. Nos, Gerlóczy Márton édesanyja, Mészáros Zsófia esküvője is elég különlegesre sikeredett.
Gerlóczy Ferenccel kötött házasságát apja, Mészáros Dezső szobrászműtermében ünnepelték meg, ahol a fiatalasszony és a baráti társaság egyik tagja, Váczi Tamás dzsesszmuzsikus egymásba szerettek és megszöktek. Az ifjú asszony teherbe esett a zenésztől, először disszidáltak, majd hazatértek és Tardra, Matyóföldre költöztek. De a fiatalasszony kapcsolata eredeti férjével sem szakadt meg, mert öt gyermeke a két apától így születtek sorban: Váczi Dániel, Váczi Rozi, Gerlóczy Márton, Váczi Borbála és Gerlóczy Zsigmond.
Hiába, az élet mindig sokkal színesebb történeteket produkál, mint az írói fantázia.
Posztom végére beszúrom azt a számot, ami a hétvégi lagziban is elhangzott, és én - bár annak idején nagyon szerettem - legalább negyven éve nem hallottam.

---