A Fidesz a második kétharmada után nagyon erősnek érezte magát (az is volt különben). A választások előtt még egyeztetést ígértek a szoborállítással kapcsolatban, ez aztán szép csendesen elfelejtődött. Orbán öt nap múlva Tusnádfürdőn meghirdette az illiberális demokráciát és háborút hirdetett a civil szervezetek ellen.
Az volt a vicces, hogy akkor még Soros György jó barát volt (akkor még Bástya elvtárs nem sejtette, hogy az imperialisták ügynöke), ezért a Norvég Alapnak kellett nekirontani. (Mind a mai napig nem tetszik Orbánéknak, hogy a Norvég Alap a kormányzatot megkerülve osztja a pénzt, Orbán még Trumpnál is megpróbált lobbizni ez ellen). Végül szerencsére kiderültek Soros sötét üzelmei, így most már minden a Fidesznek nem tetsző civil szervezet "Soros álcivilje"
Az elmúlt öt évben a Fidesz töretlenül folytatta a német megszállási emlékművel megkezdett emlékezetpolitikáját, amelynek az a lényege, hogy a magyar történelemnek ne legyenek gyalázatos lapjai, hazánkat egyfajta áldozatszerepben tüntessék fel. Ennek a nézetnek két fő terjesztője a Veritás Történetkutató Intézet, mely pár hete annektálta az 56-os Intézetet, valamint a Terror Háza Múzeum. A Forradalom Lángját és a Nagy Imre-szobrot áthelyezték, az előbbi helyére egy Trianon-emlékmű kerül az Alkotmány utcába, az utóbbi helyére pedig visszaállítják az 1919-es vörösterror áldozatainak emlékművét. Valószínűleg a saját szájaízük szerint rendezik majd be a holokausztról megemlékező Sorsok Háza múzeumot is.
Vannak bátor civil szervezetek, melyek próbálnak küzdeni az egyoldalú emlékezetpolitika ellen. Az Eleven Emlékmű alternatív kiállítása és rendszeresen tartott vitafórumai megpróbálják ellensúlyozni a megszállási emlékmű hazugságát.
Most, a holokauszt 75. évfordulóján megint visszaemlékezések láttak napvilágot. Mindannyian olvastuk a hírekben azt a borzalmat, hogy négy évvel ezelőtt egy kamion rakterében miként halt kínhalált több mint 70 afgán menekült, nemrég hirdettek ítéletet az ügyben. Fahidi Éva egyik visszaemlékezésében arra emlékeztet, hogy ugyanilyen körülmények között deportálták marhavagonokban a vidéki zsidóságot: nyolcvanan összezsúfolva a tűző napon víz nélkül. Az ő visszaemlékezését is érdemes meghallgatni, mindössze másfél perc tömény borzalom. Ugyanez a borzalom Nádas Péter Párhuzamos történeteiben:
"Amikor már ott vannak, elkerülhetetlenül az örökösen helyezkedő és topogó lábfejek közé kerültek, beszorulva, miként tipornak ki az élők minden folyékonyat a vagonok hézagos padlatán, vért, vizeletet, szemgolyót, bélsárt és még a velőt is.
Néhányan igyekeztek ugyan, de végül is nem tudták a kiáltásaikkal megszervezni, neki magának sem volt egy idő után hangja, hogy ne így legyen.
Maga elől kellett elhallgatnia, hogy a pokoli melegben és hangzavarban mások lábával együtt, napokon át mit tett a lába.
Az elméje kitalált egy félelmet, amivel lefoglalta az emlékezetét.
Ne érezze, ne hallja többé rajtuk a félmagas sarkú, betétes cipőt, s a két halott fia csillapíthatatlan bakancsa miatt se legyen örökös lelkifurdalása.
Olyan hangokat hallott vissza egy idegen életéből, a nyákos izomrostok, az inak és a porcok nyiszorgásait, amelyeket az állandó zajok, a kattogások, a sírások, az ütközők csörömpölései és a tébolyodott veszekedések miatt elvileg ez a vadidegen sem hallhatott."
Remélem, egyszer majd történelmünk nemcsak dicsőséges, de gyalázatos pillanataival is szembe merünk nézni.
Lángolj fel a lelkünkben szép Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
Egyesítsed szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése