Első 40 évem a szakmában - bevesszük Paksot

A Paksi Atomerőműben kezdődő projektünk együtt indult a rendszerváltással. Az üzletet a VEIKI még a régi MVM-es kapcsolatrendszerén keresztül szerezte, de jól emlékszem, hogy az az osztályvezető, akihez az erőművek termelésének a koordinálása tartozott, pár év múlva már egy külföldi sorkapocsgyártó cég magyarországi képviselőjeként forgolódott Pakson.
A atomerőműben egészen más munkakultúra várt bennünket: A tevékenységünkre minőségbiztosítási tervet kellett készítenünk (a VEIKI-ben még abban az időben nem volt bevezetve az ISO szerinti minőségirányítási rendszer), havonta heti bontású ütemtervet kellett készítenünk a tevékenységünkről, természetesen csak jóváhagyott műszaki és kiviteli tervek alapján dolgozhattunk, a ki- és beszállított anyagokat sokkal szigorúbban kellett bizonylatolni, mint korábban Százhalombattán. A gyártott berendezéseken szabványossági típusvizsgálatokat kellett végezni, így földrengés-állósági vizsgálatot, a tápvezetékek és jelvezetékek elektromágneses zavarásokkal szembeni védettségét kellett igazolni, környezetállósági vizsgálatokat kellett végezni.
Mivel a Paksi Atomerőműben csak az évenkénti főjavítások idején lehetett műszaki módosítást végrehajtani, nem volt szabad csúszni a határidővel, mert akkor csak egy év múlva kerülhetett volna sor a megvalósításra.
Paksra akkoriban még nem vitt autópálya, a 6-os út eléggé életveszélyes volt, ezért gyakran aludtunk egy paksi szállodában. Összesen 18 darab (4 féle) berendezést kellett kifejlesztenünk, legyártanunk és üzembe helyeznünk: 8 db interfész-elektronikát, melyek a generátorok gerjesztésszabályozóiba lettek beépítve, 8 db generátorszintű szabályozót és adatgyűjtőt a hozzá tartozó távadókkal, egy alállomási adatgyűjtő berendezést, mely a 400 kV-os alállomásról gyűjtött adatokat, és egy többprocesszoros központi adatgyűjtő és szabályozó berendezést. A laboratóriumi tesztekhez egy komplett szimulátort is kifejlesztettünk, mely egyidejűleg két generátor és a 400 kV-os hálózat viselkedését szimulálta.
A generátorközeli berendezéseket '91-ben és '92-ben, az alállomási adatgyűjtőt és a központi szabályozót '93-ban helyeztük üzembe.
Bár előző posztomban azt írtam, hogy a paksi projekt célja az volt, hogy a Százhalombattára kifejlesztett rendszerünkből minél több minden tudjunk hasznosítani, azért a két rendszer között jelentős különbségek voltak:

Szabályozó szekrény és távadó-tábla

• Nyolcbites processzort már csak kommunikációs modulokban és intelligens mérőkártyákban használtunk;
• Az elavult és nehézkesen kezelhető fixen beégetett szoftverek helyett az alkalmazói programrészek újraírható memóriákba kerültek, így laptopról vagy a központi szabályozóból letölthetők voltak;
• A rendszerünk alá volt rendelve az Erőművi Irányító Központ VAX számítógépének, az azzal való adatkommunikációt egy ipari PC végezte, ennek merevlemezéről töltődtek le a programok a berendezésekbe.

Gerjesztésszabályozó interfész-elektronika

Az interfész végleges helyén

Központi szabályozó

Alállomási adatgyűjtő

Az alkalmazott hardvert is több forrásból szereztük be:

• A gerjesztésszabályozó interfész-elektronikája teljes egészében VEIKI-fejlesztés volt, akárcsak az analóg távadók, analóg és digitális potenciál-elválasztók, digitális bemeneti kártyák, kiegészítő áramkörök;
• A VERTESZ gyártotta a műszerszekrényeket és olyan áramköri elemeket, mint például az analóg mérőkártyák, órakártyák;
• A SIEMENS-től vásároltuk a processzorkártyákat, kommunikációs kártyákat és a hozzájuk tartozó beépítő fiókokat és tápegységeket;
• Az alállomási adatgyűjtőben még felhasználtunk Százhalombattáról megmaradt eszközöket, így Intel-gyártmányú processzorkártyát és beépítőfiókot táppal, KONTAKTA gyártmányú műszerszekrényt.

Életem meghatározó szakasza volt ez a projekt, ráadásul magánéletem több fontos eseménye (házasságkötésem, Bori és Orsi megszületése) is erre az időszakra esett. Többször posztolbam már a témában, így a VERTESZ-szel való együttműködés nehézségeiről és az üzemi próbák körüli kalandokról, az eredeti berendezések közül az utolsó üzemen kívül helyezéséről 25 év üzemidő után (!), illetve azokról a hardver megoldásokról, melyek az én ötletemen alapultak.
Természetesen az eredeti berendezések már mind lecserélésre kerültek:

• A gerjesztésszabályozók interfész-elektronikája és a generátorszintű szabályozó 25 év üzemidő után;
• A központi szabályozó 15 év üzemidő után;
• Az alállomási adatgyűjtő 12 év üzemidő után;

A rendszer rekonstrukciós lépései, a különféle erőművi fejlesztésekhez való kapcsolódás folyamatos fejlesztési feladatot adott az évtizedek során, ez mind a mai napig tart. Ezekről még írok ennek a rovatnak a folytatásában. 1990-ben tehát bevettük Paksot, de 1995-től figyelmünk megint Százhalombatta felé fordult, hogy belevágjunk legnagyobb irányítástechnikai rendszerünk kifejlesztésébe.
Stay tuned!