50 éve a világ űrkutatása ismét fellendült

1968 októberében tragikus megtorpanás után az amerikai és a szovjet űrkutatás is sikeres űrrepülést hajtott végre. 1968. október 11-étől 22-éig repült az amerikai holdprogram egyik űrhajója, az Apollo-7, 26-tól 30-ig pedig a szovjet Szojuz-3.
A '60-as években mindkét űrnagyhatalom holdprogramot indított, csak az amerikaiak nyíltan tették, a szovjetek pedig - ahogyan szokták - titokban. 1961. május 21-én John. F. Kennedy meghirdette, hogy még abban az évtizedben az USA embert küld a Holdra. Erre a tervre három űrprogramot épített a NASA: a Mercury-program célja az ember Föld-körüli pályára juttatása, a Gemini-program célja a manőverezési képesség, tárgyak űrben való megközelítése és velük való összekapcsolódás, míg az Apollo-program célja már a tényleges Hold-misszió volt.
A szovjetek nagyjából ugyanezekkel a lépésekkel a Vosztok-programot, a Voszhod-programot és a Szojuz-programot indították el. Kezdetben ebben az űrversenyben az oroszok álltak nyerésre, a '60-as évek első felében az alábbi vicc járta: Az amerikai elnöknek jelentik, hogy az oroszok leszálltak a Holdra. Pár nap múlva jelentik neki, hogy elkezdték a Holdat vörösre festeni. Megint eltelt néhány nap, és jelentik, hogy az oroszok a Hold felét már vörösre festették. Az amerikai elnök erre úgy rendelkezik, hogy amint elkészülnek az oroszok a festéssel, leszállnak az amerikaiak is, és ráfestik a Holdra: Coca-Cola.

Minkét űrhatalomnál az utolsó lépés katasztrófával kezdődött, mely az amerikaiaknál két és fél évre, az oroszoknál másfél évre leállította a személyzettel történő űrrepülést. 1966. március 21-én a kilövésre előkészített Apollo-1 űrkabinjában tűz ütött ki, a három fős személyzet (Gus Grissom, Edward White és Roger Chaffee) bennégett. Az eredeti terv szerint az űrkabinban tiszta oxigénből álló légkör lett volna a súlymegtakarítás miatt, ezt később módosították az űrkabin egyéb konstrukciós megoldásaival együtt. Az Apollo-7 repüléséig csak személyzet nélküli próbarepüléseket végeztek.
Szintén katasztrófával végződött Vlagyimir Komarov repülése 1967. április 23-án a Szojuz-1 fedélzetén. A Szojuz fellövése előtt Jurij Gagarin egy több mint 200 hibát tartalmazó listát írt össze, kérve a start elhalasztását, de Komarov vállalta a küldetést. Valószínűleg Komarov is, meg az űrhivatal is tudták, hogy a kozmonauta élete veszélyben van. 1967. április 23-a vasárnapra esett, és tisztán emlékszem - 11 éves voltam - hogy a magyar televízió is túl sok műsoridőt szentelt a még az űrben keringő űrhajós méltatására. Nem értettem, mert ilyet azelőtt sohasem csináltak. A Szojuz-1-en aztán minden elromlott, ami elromolhatott: az egyik napelemtábla nem nyílt ki, a manőverezési kísérletek sikertelenek voltak, a fékező rakéta automatikus gyújtása sikertelen volt, ezért kézi irányítással kezdték meg a fékezést. Leszálláskor a fékező ernyő zsinórjai felcsavarodtak, ezzel a küldetés és az űrhajós sorsa megpecsételődött.
A katasztrófa után a szovjetek is személyzet nélküli missziókat indítottak (részben a titokzatos Kozmosz-program keretében, részben a Szojuz-2 űrhajóval). Miközben az amerikaiak 9 hónappal az Apollo-7 repülése után sikeresen elérték a Holdat, az oroszok 1971 augusztusában a Kozmosz-434-gyel való próbarepülés után feladták a személyzettel való Holdra szállási álmaikat. A Kozmosz-434 valójában a szovjet holdkomp prototípusa volt.

A szovjet LK-holdkomp prototípusa

Bár az oroszok azt a versenyt elveszítették, hogy embert küldjenek a Holdra, valójában lényegesen olcsóbban megoldották, hogy holdkőzetet hozzanak a bolygónk égi kísérőjéről: A Luna-16 1970 szeptemberében leszállt a Hold felszínére, anyagmintát vett majd visszatért a Földre.
Az 50 éve a Szojuz-3-mal végrehajtott küldetés után a Szojuz-űrhajó igazi sikertörténetté vált. Az első változat után újabb és újabb verzióikat fejlesztettek ki: Szojuz-T (1980-tól), Szojuz-TM (1987-től), Szojuz-TMA (2002-től), Szojuz-TMA-M (2010-től), Szojuz-MSZ (2016-tól). Összesen eddig 140 személyzettel végrehajtott repülés volt Szojuz űrhajókon, közte a magyar űrhajósok: Farkas Bertalan 1980-ban a Szojuz-36 fedélzetén, Simonyi Károly pedig 2007-ben és 2009-ben a Szojuz TMA-10-zel és Szojuz TMA-14-gyel.
Bár az utolsó, Szojuz MSZ-10-zel végrehajtott repülés egy héttel ezelőtt kényszerleszállással végződött, az amerikai űrrepülőgép-program (amely 1981-től 2011-ig, vagyis harminc éven keresztül tartott) befejezése óta jelenleg a Szojuz-űrhajókkal repülnek az amerikaiak is a Nemzetközi Űrállomásra.
A kínaiak a Sencsou-program keretében már tíz űrhajóst juttattak az űrbe. A Sencsou űrhajók felépítésre eléggé hasonlítanak a Szojuz űrhajókra.
1968-ban, 12 évesen nagyon érdekelt az űrkutatás. Ebben az évben sugározta a televízió az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című német sci-fi sorozatot, ami nagyon megmozgatta a fantáziámat. Ekkor az amerikai-szovjet űrverseny még nyílt volt. Az űrrepülőgép-program '81-es indulása után nem gondoltam volna, hogy a Szojuz lesz a nagy túlélő, de azt sem, hogy a 2020-as évek leendő Mars-missziójának tervezett űrjárművét pont az Orionról fogják elnevezni.