Végre elérkeztünk a '90-es évekhez, a rendszerváltáshoz. Természetesen nemcsak magánemberként, de mint intézeti dolgozók is izgatottan vártuk, milyen változást hoz nekünk a keleti blokk szétesése. Megmaradunk-e állami vállalatnak? Megszűnünk? Felvásárol minket egy nyugati multi?
Az az igazság, hogy minden különösebb dráma nélkül éltük meg a szocializmus bukását. A pártirodából tárgyaló lett, Marx, Engels és Lenin képe helyén még sokáig ott volt a folt a helyiség falán. Mivel a Zrínyi utca közel volt a Kossuth térhez, minden jelentősebb eseménynél ( a köztársaság kikiáltása, Göncz Árpád beiktatása) csak át kellett sétálnunk, így tényleg közvetlen közelről részese lehettem a magyar történelemnek.
A '90-es években a VEIKI elkezdett ugyan olvadni, de nem jelentősen: megszűnt a vegyészeti főosztály és a számítástechnikai főosztály (a VEIKI informatikusai aztán szép karriert futottak be a banki informatika területén, Braun Péter főosztályvezetőnk pl. az OTP vezérigazgató-helyettese lett). A villamos védelmi osztály önállósodott és megalakult belőlük a ma is igen sikeres PROTECTA Kft.
Az osztályokból és főosztályokból divíziók lettek, így lett az egykori Elektronikai Osztályból Irányítástechnikai Divízió, élén megmaradt volt főnököm szakigazgatói rangban. A VEIKI továbbra is állami tulajdonban maradt, de az intézet igazgatója elmondta az első rendszerváltozás utáni kutatói értekezleten, hogy mostantól fogva bármivel szabad foglalkozni, ami pénzt hoz, "akár lótenyésztéssel is".
A késői szocializmus kisvállalkozásai, a vállalati gazdasági munkaközösségek szép csendben átadták helyüket az új vállalkozási formáknak, a Kft.-knek. Így lett a VEIKI Tronik Vgmk-ból VEIKI 3I Kft. (Ipari Irányítástechnikai és Informatika Kft., én voltam a névadója). Első ügyvezetője a divízióvezetőnk volt, utolsó ügyvezetője és végelszámolója pedig én. Ugyanabban a szisztémában működött, mint a Vgmk: ha a divíziónak több bevétele volt, mint amennyit az anyacég elvárt tőle, ezen a csatornán keresztül mód volt plusz pénzhez juttatni a dolgozókat.
Na és milyen feladatokkal vágtunk neki a '90-es éveknek?
A Dunamenti Erőmű feszültség- és meddőteljesítmény-szabályozó rendszerén dolgozó csapat két részre vált. A csapat egyik fele továbbra is a Dunamenti Erőműben dolgozott tovább, és a teljesítmény-szabályozási rendszer korszerűsítése volt a feladatuk. Ez a projekt a teljes platformváltás jegyében zajlott, elosztott adatgyűjtő-hálózaton és ipari PC hálózaton alapuló irányítástechnikai rendszert fejlesztettek egy valós idejű operációs rendszer, a Unix-szerű QNX felhasználásával.
A társaság másik fele - ennek lettem én a témafelelőse - a Paksi Atomerőműben valósította meg ugyanazt az irányítási rendszert, amin a Dunamentiben csaknem egy évtizedig dolgoztunk. A feladat a kifejlesztett technológia és algoritmusok minél teljesebb körű újrahasznosítása volt.
Témafelelősi kinevezésemmel lényegében egy évtized alatt végiggrádicsoltam a műszaki ügyintéző - tudományos segédmunkatárs - tudományos munkatárs - tudományos főmunkatárs - témafelelős ranglétrán, hogy aztán majd' két évtizedig - 2008-ig - megmaradjak ebben a beosztásban.
A Dunamenti-s témán dolgozó kollégakat csak VTE-seknek (villamos teljesítményelosztó rendszer) hívtuk, ők meg minket paksiaknak. A VTE-s - paksi rivalizálás végigvonult az egész évtizeden, még akkor is így neveztük egymást, amikor már rég más témákon dolgoztunk.
A paksi munkavégzés minőségileg más munkakultúra elsajátítását igényelte, mind a mai napig ebből élek, erről fogok írni a következő posztomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése