Négy nap egy izraeli katonai légibázison

Azért ez egy elég izgalmas cím, nem? Pedig valójában olyan békés volt, mintha egy csendes kibucban laktunk volna, melynek a bejáratát katonák őrzik. Orsi és élete párja egy ilyen légibázison élnek, mi pedig meglátogattuk őket abból az alkalomból, hogy Orsi most kapta meg diplomáját a Jeruzsálemi Héber Egyetem vendéglátás-turizmus szakán.
Szokás szerint hajnali géppel mentünk a nászékkal együtt. Mire a repülőtéren elintéztük az izraeli telefont és felvettük a bérautót, már dél is elmúlt, délután egy körül értünk a bázisra. Szombat volt, munkaszüneti nap, Orsi még dolgozott, Sahar várt minket gombás-pesztós tésztával. És persze Molly kutya, a család kedvence, a golden-husky keverék.

Molly Orsival

Molly gazdira vár

Molly Katival

Molly velem

Molly a gazdit búcsúztatja

Munkaszüneti nap lévén szüneteltek a gyakorló repülések, Sahar felajánlotta, hogy megmutatja a repülőket. Figyelmeztetett, hogy a bázison állandó készenlét van, bármikor megszólalhatnak a szirénák és az onnantól számított öt percen belül levegőbe emelkednek a készenléti F16-osok. Na, ebből a készültségből mi sokat nem érzékeltünk, mindenki elég egykedvűen tette a dolgát, nem zavartatva magát tőlünk. Egyébként ez a kettősség jellemző Izraelre: lazaság és precíz profizmus. Vannak laza de trehány népek (pl. görögök), vagy komolyak és precízek (pl. a németek), de ez a párosítás leginkább Izraelre jellemző. A telefonunkat le kellett hogy tegyük, de ezt igazán senki sem ellenőrizte, valószínűleg úgy voltak vele, aki vendéget visz, az vállalja is érte a felelősséget. Voltunk az eligazító helyiségben, ahol előkészítik a gyakorlatokat, majd a végén kielemzik. Egy-két videót mi is megnéztünk. Kisétáltunk a gépekhez. A készenlétes gépek feltöltve, teljes fegyverzettel álltak a fedezékükben, ezek közelébe nem mehettünk, de egy nem készültséges gépet közelről is megnéztünk, sőt, a pilótaülésbe is beülhettünk. Nagy élmény volt. Bármilyen karcsúnak is tűnnek ezek a repülők a levegőben, közelről hatalmas, robusztus, elrettentő vasdarabok, repülő tankok gépágyúval, rakétákkal és bombával felfegyverkezve.
Nem sokkal azután, hogy visszaértünk Orsiék házába, Orsi is hazajött a munkából (Molly kicsit féltékenykedett, mikor Orsit megöleltem). Este nyolcra beautóztaunk Tel Aviv-ba, a Night Kitchen nevű étteremben, mely egy kis, étteremnek egyáltalán nem látszó műemlék házban található. Erre az étteremre is az a jellemző, hogy egy menüsort kínálnak, melyet folyamatosan hordanak: előételek saláták, halak, steak-ek, tészták, desszertek.

Orsival és Saharral a Night Kitchenben

Desszert-tál

Másnap Sahar dolgozni ment, a nászék pedig ügyeket intézni, így volt idő hármasban maradni Orsival. A csendet csak a felszálló gépek dübörgése törte meg (utánégetővel szállnak fel, elég brutális a hangjuk). Sétáltattuk Molly-t, vártuk az internet-szerelőt (az internet-kábelt valószínűleg Molly rágta meg), majd elmentünk az Ashdod-i piacra húst venni az esti grillezéshez. Sahar húga, Hili szervezett meglepetés-partit az édesanyjának. Visszafelé betértünk a Gan Yavne-i bevásárlóközpontba is, vettünk falafelt és knaffe-t (ez egy tipikus izraeli édesség, édes sajt és tészta, tetején pisztácia és vékony sárga metélttészta, sziruppal leöntve). Pompás ebédet csaptunk belőle, a maradék édesség egy műanyag dobozban az asztalon maradt, amit Molly valahogyan megkaparintott és megevett (hiába, igazi közel-keleti eb).

Sült zöldségek, karfiol, csirke

Az esti meglepetés-parti is jól sikerült. Négyféle hús volt: kebab, csípős kolbász, csirke és steak. Hili barátjával, Hagai-jal él együtt észak Tel Avivban egy kertes házban, rajtunk kívül más rokonok is eljöttek.
A harmadik nap délelőttje ismét csendesen telt (leszámítva a felszálló gépeket), délután pedig Orsival beautóztunk Tel Avivba. Orsi szállodájánál kisétáltunk a tengerpartra, majd végigsétáltunk a Karmel piacon. Itt utoljára 1990-ben, a nászutunkon jártunk. Meglepetésünkre még kürtőskalácsot is árultak.

Orsi és a szállodája (balra az a 25 emeletes)

Izraeli kürtőskalács

A piac mellett található a város legjobb malabi-készítője. A malabi poharas édesség, kukoricakeményítővel készített tejes puding rózsavíz-sziruppal és pisztáciával. Isteni finom.

A malabi-árus

Régi utcákon sétálunk, ahová még nem értek el a felhőkarcolók, betérünk az Anita fagylaltozóba.

Orsi az Anita fagyizó előtt

Egy jópofa, felújított ház

Igyekeznünk kell vissza, mert este Rehovot-ban lesz a diplomaosztó ünnepség.
A modern egyetemi kampusz épületei közötti füves területen van a színpad és a nézőtér. Minden szak vezetője beszél, egyikük tudományos előadást tart a fenntartható fejlődésről, melyből megtudjuk, hogy az ember által létrehozott mesterséges anyag tömege az évtized elején már elérte a bolygó teljes biomassza-tömegét. A beszédek között egy zongoristából és egy ütősből álló duó zenél, majd színpadra szólítják a legkiválóbb hallgatókat és a doktoranduszokat. Szerencsére a többiek oklevelét már szakonként külön termekben adják át, nem kell mindenkit végigvárni. Orsit nagy szeretettel fogadták az évfolyamtársai és egykori tanárai is.

A központi rendezvény

A végzős turisztikai évfolyam

Boldog diplomás

Büszke szülő

Utolsó napunk igazán csendesen telt - repülési szünet volt ugyanis. Sahartól már reggel elbúcsúztunk, Orsitól fél kettő felé, a nászék a kisebb biciklibalesetet szenvedett Hilit mentek meglátogatni, ketten maradtunk Katival és a kutyával. Mi zártuk a házat, teli tankkal leadtuk a bérautót a repülőtéren, ahová idejében befutottak a nászék is, és éjfél körül már saját ágyikónkban hajthattuk álomra fejünket.
Jó volt végre egy nem túl rohanós Izraeli látogatás is, sokat lehettünk együtt Orsival. Sikerült kiolvasnom a Párhuzamos történetek második kötetét is.