Szenior sítúra? De még mennyire!

Katt a nagyobb nézetért

Kilencedik alkalommal szerveztünk osztálytársaimmal közös sítúrát. Hol többen vagyunk, hol kevesebben. A két évvel ezelőttin nem voltam.

Idén heten voltunk (négy fiú és három lány), és Nassfeld volt a célpont. Szállásunk egy tó partján volt Pressegger See-ben. Ketten csak a társaság kedvéért jöttek el, egyvalaki nagyon kezdő, ezért csak a pálya aljában csúszkált, egy másik osztálytársam inkább a sífutást, hótalpazást, nordicwalkingozást kultiválja, így tulajdonképpen mindössze hárman voltunk, akik "igazi" sízőnek számítottunk.

Egy Bécsben élő osztálytársam eddig csaknem az összes sítúránkon jelen volt, most azonban igazoltan volt távol: pár napja született meg újdonsült fülöp-szigeteki feleségétől a kislánya, aki a IV. D. legfiatalabb (és valószínűleg a legutolsó) gyereke. Csak érdekességképpen mondom, hogy eddig Petra lányom volt az osztály legkisebb gyereke, de ő is öt évvel fiatalabb, mint az osztály legidősebb unokája! Hát így szóródnak a generációk kérem szépen.

Az első napot viszonylag intenzíven végigsíeltük, szerencsére ma már az ember a síbérletén található szám segítségével visszanézheti, hogy mennyit ment:

Katt a nagyobb nézetért

Az első napon megtett szintkülönbség 7230 méter, a pályahossz 50 km volt. Az alsó fényképen magenta színnel ábrázolták, hogy melyik síliften hányszor mentem.

Katt a nagyobb nézetért

Másnapra aztán be is ütött a baj: egyik társnőmnek megdagadt a térde, így ő tovább nem síelt, egy másik srác - akinek már korábban volt szívinfarktusa - reggel úgy érezte, hogy pont ugyanúgy érzi magát, mint az infarktusa előtt, ezért kihívtuk a mentőket. Be is vitték a sürgősségire, ahol megállapították, hogy nincs komoly baj, de az aznapi síelésből ő is kiesett.

Egyedül én síeltem tehát, de 22 éves síbakancsom (amúgy egy márkás Rossignol) egyszerűen kettétört, úgyhogy kénytelen voltam kölcsön bakancsban csúszkálni.

Kilátás a völgyre és a szemközti sípályákra

Nassfeld varázsát az adja, hogy át lehet csúszni Olaszországba, a festői Lago di Pramollo tó partjára, ahol az éhes és szomjas sportolókat a Kabrio nevű olasz étterem várja mesés pizzával, igazi olasz eszpresszóval és a bombardino névre keresztelt forró tejszínhabos tojáslikőrrel. A második és harmadik napon itt ebédeltünk.

Erdei út a tó körül

A harmadik nap a hazautazás napja is, ezért amúgy is csak fél nap sízés jöhetett volna szóba. Ezt "szívinfarktusos" osztálytársam ki is használta, én viszont csatlakoztam a nordicwalkingos társamhoz, és 7 km-t lenyomtunk egy sífutó és sétaúton a tó körül. Ez jó ötletnek bizonyult. Változatosabb is így egy sítúra és nem is olyan megerőltető egy 550 km-es hazavezetés előtt.

Azt hiszem, ebből a történetből is láthatjátok, hogy így hatvan felett már nagyon öregesen adjuk elő ezt a műfajt. De azért voltak nagy beszélgetések, közös főzés, társasjátékozás, és persze koccintottunk arra is, hogy az osztály legfiatalabb gyereke édesanyjának legyen elegendő teje (tejfakasztás).