A Mészáros utca és a Győri utca sarkán van egy kereszteződés, ahol elég zűrös balra nagy ívben kikanyarodni. Az történt, hogy a külső sávban egy taxis elengedett, kinéztem a másik irányba és szép lassan elkezdtem befelé csorogni. A belső sávban nagy sebességgel jött egy Honda, azzal koccantam. A Nissan jobb első lámpája és a lökhárító sérült meg, a Hondának pedig a bal hátsó ajtaja és a küszöb.
Kilenc és fél éve van meg a Nissanom, azóta kb. százezer km-t mentem vele, és szerencsére ez volt az első koccanásom. 2005-ben ugyan éjszaka belement egy részeg Kiskunlacházán, míg mi aludtunk, de az nem az én hibámból volt.
Az alábbi koccanásos baleseteimre tudok visszaemlékezni:
- '88-ban a cégem által bérelt Zsigulival egy másik Zsigulinak mentem hátulról, mert az elindult majd hirtelen megállt. Természetesen én voltam a hibás.
- Valamikor 1990 táján, még trabantos koromban a Pozsonyi út felől soroltam fel a Margit hídra és egy Zsigulival koccantam. Én voltam a hibás.
- 1993-ban egy éves volt a Tipo, amikor egy trabantos elém kanyarodott a Déli Pályaudvarnál. Ő volt a hibás.
- 1999 környékén az Árpád fejedelem útján ráfutottam egy előttem menőre, mert az hirtelen fékezett. Én voltam a hibás.
- 2001-ben egy taxival ütköztem a Várban. Ő volt a hibás.
- 2003-ban oldalról belém jöttek a Kerepesi úton. Itt is a másik autó volt a hibás.
Milyen érdekes, hogy 1500 km leautózása után egy banális városi koccanásom van. Most a B10-es besorolásom kettővel visszamegy (egy évre előre fizettem a biztosítást, nem is tudom, ilyenkor mi van, csak jövőre emelkedik a díjam?).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése